Az „emberarcú” megtorlás
„Mától kezdve nem tárgyalunk, mától kezdve lövünk” - közölte Marosán György világosan és érthetően 1956. december 8-án reggel, a Parlamentben, a munkástanácsok küldöttségével folytatott tárgyalások során.
És „Buci Gyuri” – ez volt Marosán bece-, de inkább gúnyneve – tudta mit beszél. Nem hazudott. Ugyan a forradalmat ekkor már több, mint egy hónapja leverték a szovjet megszálló csapatok, de a kommunisták által elképzelt „nyugalom és rend” még csak ködös álom volt. Az önszerveződő munkástanácsok működtek, mintegy, másik, valódi, társadalmilag elfogadott hatalmat testesítve meg az országban, szemben az orosz fegyverekkel uralomra segített „néphatalommal”. Folytatódtak a tüntetések, mint például a ...
Zeppelin gróf nevét mindenütt ismerik a világon, neve egybeforrt, egyet jelent a merevszerkezetű, kormányozható léghajóval. Schwarz Dávidról talán csak Magyarországon tudják, hogy megelőzte Zeppelint. Az érdemes gróf Schwarz özvegyétől vásárolta meg a találmányt… 
170 esztendeje, 1849. november 20-án, délben, a Lánchíd átadásán nyoma sem volt a várt örömünnepnek. Nem volt jelen Széchenyi István, a megálmodó, nem volt ott William Tierney Clark, a tervező, Clark Ádám az építésvezető, de Sina György, a legbőkezűbb adományozó és a finanszírozás szervezője sem. 
Egy moszkvai illetőségű kóbor ebről szól ez a történet. Kóbor kutyának lenni soha, sehol nem volt könnyű pálya. Nem is igen választotta ezt egy kutya-tinédzser sem, mikor felmerült a pályaválasztás gondolata a fejében. Már, ha a kutyák merengenek olyasmiken, mint pályaválasztás.
1961.október 31-én, naplemente után rémregénybe illő események tanúja lehetett volna a moszkvai Vörös téren az arra tévedő. De nem tévedhetett arra senki, a rendőrség gondoskodott róla. A teret jó előre kiürítették, a környező utcákat lezárták.
A történet rövid, mint Szaszaki Szadako élete volt. Egy távoli japán városban, Hirosimában született 1943. január 7-én. Nehéz idők jártak akkor a világban, háború dúlt. De, senki nem választhatja meg, hogy hová és mikor szülessen… Mind „hozott” kottából játszunk. És ki tudja meddig… Szadako 1955. október 25-én hunyt el szülővárosában.
Zsenge gyermekkoromban, úgy 10 esztendős korom táján gyakorta eljátszottam a gondolattal, hogy ha majd nagy leszek – és kellőképpen hülye – összeállítom, megírom életem fő művét „A felesleges információk lexikonát”.
Mindig mondtam, kérem szépen, hogy az opera átok veszedelmes műfaj. Egyszer például majdnem világháború lett egy operaelőadásból… Berlinben esett meg, 1961. október 22-én, hogy a keletnémet határőrök nem engedték meg, hogy egy amerikai diplomata, bizonyos E. Allan Lightner Jr. átlépje a várost kettéosztó határvonalat.
A bujdosó speciálisan magyar történelmi fogalom. Tán más országokban is ismernek hasonlót, de szinte biztos, hogy nem fordul elő oly sűrűn más népeknél, mint nálunk.