1990 március 19-én a román soviniszta tömeg Marosvásárhelyen tüntetett a magyarok mellen. A környékről buszokkal hozták be a zömében ittas tüntetőket, akik először letéptek minden magyar feliratot majd azzal a kedves követeléssel álltak elő, követelték, hogy a Marosvásárhelyi Rádió szüntesse be a magyar nyelvű adásait.

De hogyan is kezdődtek az azóta is csak fekete márciusként emlegetett időszak eseményei? Ehhez kicsit jobban vissza kell kanyarodni a múltba: 1989 végén Romániában megbukott a kommunista diktatúra és elkezdődött valami új. Csak nem egészen az, amit a székelyek vártak…

1990. március 15-én az erdélyi magyarság arra készült, hogy végre szabadon, méltósággal megünnepelhesse az 1848-49 forradalom és szabadságharc évfordulóját, amire a „Kárpátok géniusza”, Ceaucescu országlása alatt nem annyira volt lehetősége. A forradalom után mindenki abban bízott, hogy kitört a fene nagy demokrácia és most majd minden szépen rendbejön…

Az optimistáknak – mint már annyiszor -, sajnos most sem lett igazuk. Így, utólag már könnyű nyomon követni a folyamatot, mely a marosvásárhelyi véres eseményekhez vezetett.

Bevezetésként március 14-én, Szatmárnémetiben a Vatra Romaneasca – román soviniszta szervezet – tiltakozó gyűlést tart a március 15-i ünnepség ellen. Hogy mennyire gondolják komolyan a tiltakozást, azt mi sem jelzi jobban, hogy másnap megrohamozzák a katolikus székesegyház udvarán koszorúzókat. Egy embert megvernek.

Március 15. - a marosvásárhelyi Avram Iancu – román nemzeti hős, mellesleg igen aktív népirtó, de az nem számít, mert áldozatai főként magyarok voltak – szobrát „valakik” összefirkálják. A szöveg magyarnak tűnik, már ha valaki nem tud magyarul. Hibás a szórend, a helyesírási hibákat már ne is említsük. A román rendőrség azonban, minden nyomozás nélkül, arra következtetésre jut, hogy a tettesek magyarok voltak. Az kutya se mereng el, hogy egy magyar, ha helyesen nem is tud írni, legalább a szórendet eltalálja.

Március 16. – a többségében románok által lakott Tudor-negyedben néhány részegen balhézó sértőnek találja a gyógyszertár magyar feliratát. Mínusz perc alatt több száz román gyűlik össze, magyar feliratokat tépnek le, magánlakásokba hatolnak be, több embert összevernek. A randalírozó tömegbe belehajt egy részeg román. Természetesen ez is magyar provokáció…

A Vatra Romaneasca több helyütt is erőszakos tüntetéseket szervez. A késeket, botokat lengető tömeg magyar vért követel…

Március 19. – az RMDSZ székházánál a fejszékkel, dorongokkal felfegyverzett csőcselék magyarokra támad, majd a magyar szervezet székházát kezdik ostromolni, ahol több mint hetvenen rekedtek benn. Köztük Sütő András, a híres magyar író. A rendőrség a füle botját sem mozdítja a segélykérő telefonhívásokra. Később mégis érkeznek a helyszínre rendőri és katonai egységek, Ioan Judea ezredes vezetése alatt, aki személyesen garantálja a magyarok szabad elvonulását. Az épületbe szorultak kijönnek és… És a katonaság tétlenül nézi, hogyan rontanak rájuk a felfegyverzett balhézók. Több embert súlyosan összevernek. Judea ezredes karbatett kézzel mosolyog, ahelyett, hogy tartaná ígéretét, csak ennyit kérdez a csőcseléktől: „Ejnye, fiacskáim, mit csináltok?”.

Sütő András itt veszíti el az egyik szeme világát. Őt később – saját kérésére – Magyarországon gyógykezelik. Ki tudja miért, nem bízott a román kórházakban…

És eljött március 20-a. A magyarellenes pogrom napja.

Óriási, több tízezres magyar tömeg gyűlik össze – az akkor még a románok szerint is magyar többségű - Marosvásárhely főterén, igazságot, a bűnösök megbüntetését követelve. A pár tucat román ellentüntető, atrocitás nélkül, gyorsan elkotródik.

A tüntetők hiába várják Ion Iliescut, akkori román miniszterelnököt. Nem érkezik meg. Neki tán megfelel minden úgy, ahogy van. Meg aztán új titkosszolgálatot se ártana létrehozni, persze a régi Securitatéra alapozva. Az ilyen zavargások kapóra jönnek, indokként…

Aztán este félhat tájban viszont elkezdenek megérkezni a Vatra Romaneasca szervezésében a buszok a környező településekről. Kaszákkal, vasvillákkal, fejszékkel felfegyverzett román parasztokat hoznak. Azok pedig – előírásszerűen – a fegyvertelenül tüntető magyarokra támadnak. A puszta kézzel védekező tömeg hátrál, majd a köztéri padokat széttördelve próbál védekezni. Román teherautó hajt a magyarok közé, egy ember meghal. A kocsi platóján utazó egyik román is az életét veszíti.

A környékbeli magyar falvak lakosai, értesülve a városban történtekről, lezárják a Marosvásárhely vezető utakat.

A románok nem kaphatnak több erősítést! – szót a jelmondat és hogy ezt mennyire komolyan gondolják, az is bizonyítja, hogy a hadsereg által szintén felállított blokádokon simán átengedett román buszokra Molotov-koktélokat hajigálnak. Az utakra gerendákat, boronákat fektetnek. Több román jármű kigyullad, utasaikat helyenként felpofozzák. Alaposan.

A Marosvásárhelyen kialakult állóháború fordulatot vesz. No, nem a hatóságok közbelépése folytán… Este nyolc körül megérkeznek a hidegvölgyi – magukat magyarnak valló – cigányok. Ekkor hangzik el – természetesen magyarul -, az elhíresült kiáltás: „Ne féljetek magyarok, itt vannak a cigányok!”. És érkeznek a szintén botokkal, vasvillákkal felfegyverzett székelyek. Érdekes módon, ők már simán átjutnak az útlezárásokon. Az idős, többségében hatvan feletti embereket Márkus István, egy világháborús veterán vezeti. Át a tankokon, neki a románoknak. Számos súlyos sebesülés esik mindkét oldalon, de a harc nem tart sokáig. A románok megfutnak. Hja, ha a másik fél kezében is fegyver van…

A katonaság hajnalra helyreállította a rendet.

A magyarok megtanulhatták, mire számíthatnak a szép, új világban.

Forrás: Wikipédia; Magyarhirlap.hu; Vasarhely.ro; Erdelyiriport.ro; Mult-kor.hu;

Kép forrása: Székely hírmondó (Hirmondo.ro)