A 16. század második felében élt Telli Hasszán boszniai pasának volt egy érdekes hobbija. Be akarta venni Sziszek várát. Szorgalmas és kitartó ember lehetett, mert évente újra és újra próbálkozott, így 1591-ben, 1592-ben és végül 1593-ban is. Ez utóbbi lett a veszte, 1593. június 22-én nem csak nagyratörő terveitől kellett megválnia a sziszeki csatában, de az életétől is. Csekély vigasz lehetett számára, hogy Mohamed Paradicsomában elmondhatta magáról: ő tette a legtöbbet a hosszú, avagy más néven: tizenöt éves háború kitöréséért.

Sziszek Zágrábtól légvonalban 48 kilométerre délkeletre a Száva, a Kulpa és az Odra folyók találkozásánál, a Pannon síkság egy termékeny, de gyakran mocsaras területén fekszik. Azokban az időkben, a tizenhatodik század végén ez a vidék – más területekhez hasonlóan – amolyan „ütközőzónaként” szolgált két birodalom, a Habsburg és az Oszmán között. Elvileg ugyan béke honolt a birodalmak között, az 1568-ban Drinápolyban megkötött békeegyezményét nyolcévente megújították ugyan, de a valóságban, a végek számára a szerződés nem jelentett fegyvernyugvást.

Bőségesen belefért, hogy hol az egyik oldalról, hol a másikról kisebb seregek törjenek be a másik területére, jó alaposan megsarcolják a helyi lakosságot és erősségeket foglaljanak el. 1592-ben Telli (más források szerint: Deli) Hasszán pasa ugyan nem boldogult Sziszekkel, viszont elfoglalta Bihács várát, Petrinja mellett pedig felépített egy palánkvárat, és legyőzte Erdődy Tamás horvát bán hadait.

Az ilyen akciók után a károsult mindig tiltakozott. A székhelyét Prágába áttett Habsburg Rudolf már 1588-ban, a szikszói csata után megtagadta az évente 30 ezer aranyra rúgó „tisztességes ajándék” megfizetését, melyet a drinápolyi békében rögzítettek. Aztán mégiscsak még sikerült elsimítani a „nézeteltérést”, maradta „béke” és folytatódtak a kisebb seregekkel megvívott határmenti csetepaték.

 A „kisebb sereg” persze erősen relatív fogalom, Telli Hasszán Sziszekre támadó hada - Eggenberg Rupprechtnek 1593 június 24.-én Ernő főherceghez intézett jelentése szerint - az alábbi erőkből állt:

Hasszán boszniai pasa, 4000 gyalogos és lovas,
Ferhád bég, 1000 ember,
Opardi klisszai bég, 3000 ember,
Meszni bég, 2500 ember,
Zeffár szvorniki bég, a boszniai pasa testvére, 700 ember,
Mehemed hercegovinai bég, 3000 ember,
Kurd bég, Ferhád pasa fia, 1500 ember,
Rusztán petrinjai bég, 500 ember,
Ibrahim likkai bég, 2000 ember,
A gradiskai kapitány, 1000 ember, továbbá 2000 szpahi, számos akindsi és 9 nagyobb löveg. (Forrás: Bánlaky József: A magyar nemzet hadtörténelme)

Na, már most, ha valaki veszi a fáradtságot és összeadogatja a számokat, akkor az derül ki, hogy a harcias matuzsálem (Telli Hasszán ekkoriban körülbelül nyolcvan esztendős lehetett) serege mintegy 22-23 ezer főt számlált. Ekkora sereg ma is komoly erőnek számítanak, hát még akkoriban, a korabeli népességi viszonyok között!

Velük szemben pedig „a sziszeki helyőrség mindössze 100 német zsoldosból és néhány száz újoncból és polgárból állott”.  

Telli Hasszán ezúttal biztosra akart menni. Ostromágyúival tíz napig lövette a várat. A védők azonban kitartottak és várták a felmentősereget, amely folyamatosan erősödve – újabb és újabb egységek csatlakoztak hozzájuk – gyorsan közeledett.

„De teljesen homályban voltak afelett, hogy tulajdonképpen az ellenség hogyan áll; birtokában van-e a Kulpán át vezető hídnak, vagy sem? A Sziszekről jött hírnök ugyan azt említette, hogy a törökök mintegy 2000 lovassal már a Kulpa balpartján állanak. – További félórai menetelés után… három jó nagy ellenséges csoportot láttunk ugyanazon az úton ellenünk nyomulni. Az ellenséges gyalogság – mind lövészek – balszárnyukkal az Odrára támaszkodtak, középen Meszni bég állott csapataival, míg Hasszán pasa a jobb oldalon állott támadásra készen. Ámbár ezt senki sem sejtette, más mód nem volt, mint vagy az ellenséggel bátran szembeszállni, vagy meghátrálni; elhatároztuk tehát, hogy támadást intézünk.“ – írta Andreas Auersperg károlyvárosi főkapitány, aki a sziszeki diadal egyik vezére volt.

„Erdődi Tamás horvát bán és Eggenberg gróf károlyvárosi generális, amilyen gyorsan csak tudnak, összeszednek hatezer fegyverest, a Száván átkelnek, s a megszállás hetedik napján elhatározták, hogy a már majdnem reményüket vesztett sziszekieknek idejében segítséget visznek. Amint Hasszán basa ezt kémeitől megtudta, s látta, hogy a keresztények számra nézve kevesen, de elszánt lélekkel az ostromlottak segítségére jönnek, valamennyire enyhítve az ostromot a mi közelgő seregünk ellen indult legfelszereltebb csapataival, úgy gondolva, hogy vad rohamától a mieink majd meg fognak rémülni. De azok, noha számra nézve nagyon nem voltak egyenlőek az ellenséggel, elhatározták, hogy mindenképp megütköznek, s megkezdődvén a csata, olyan nagy elszántsággal mentek támadásba, hogy az ellenséget azonnal megfutamítják és teljes erővel a Kulpába kergetik. Elveszett Hasszán basával ebben a vereségben huszonhatezer (kik túlságosan enyhítik tizenhatezret emlegetnek) török. Hat igen nagy ágyút vettek el az ellenségtől, s igen sok kis ágyút, s harminc, eleséggel s más értékes dolgokkal megrakott hajót. Miután a szultánnak hírül adták, hogy Hasszán boszniai basa seregének egész erejét életével együtt elvesztette, hirtelen olyan nagy izgalom és megdöbbenés fogta el az egész török birodalmat, hogy mindenki azt számítgatta: a legnagyobb és ezekben az időkben hallatlan veszteség érte a török nemzetet.” (Baranyai Decsi János krónikája – Báthori Zsigmond harcai a török ellen. ford. Novák József.)

A törökök pedig nem vették jó néven a veszteséget. A törékeny békének vége lett és a két birodalom belebonyolódott a hosszan tartó, tizenöt éves háborúba. Amihez mi magyarok adtuk a legfontosabbat: a hadszínteret…

Kép: A sziszeki csatát (1593) ábrázoló freskó a sárvári Nádasdy-várban.

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Tarján M. Tamás: Hasszán pasa vereséget szenved Sziszeknél; Mohacsi-csata.hu.