A trianoni békediktátumot 1920. június 4-én, budapesti idő szerint 16.32-kor írták alá a franciaországi Versailles-hoz tartozó Nagy-Trianon-kastély 52 méter hosszú és 7 méter széles folyosóján, a La galérie des Cotelles-ben.

Ez a kényszerszerződés, illetve békeparancs – ahogy akkoriban nevezték - az első világháborút lezáró Párizs környéki békeszerződések rendszerének részeként a háborúban vesztes Magyarország (mint az Osztrák–Magyar Monarchia egyik utódállama) és a háborúban győztes antant szövetség hatalmai között létrejött békeszerződés, amely többek között az Osztrák–Magyar Monarchia felbomlása miatt meghatározta Magyarország új határait.

Az aláírók, a magyar kormány képviseletében – és jóváhagyásával - Benárd Ágost, népjóléti és munkaügyi miniszter, a küldöttség vezetője és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár voltak. Hálátlan feladat volt az övék, egy olyan dokumentumot kellett ellátniuk kézjegyükkel, amelyhez a rangosabb és közismert politikusok egyike sem akarta a nevét adni. Nem kívántak kompromittálódni a hazánkra nézve végzetes és máig is meghatározó, igazságtalan trianoni békeszerződés aláírásával.

„Semmi kétség, hogy Magyarországot igazságtalanság érte, s ez az igazságtalanság olyan természetű volt, amelybe jó lélekkel nehéz volt belenyugodni: a történeti Magyarország területi állományát az etnikai elv alapján bontották széjjel, ugyanakkor azonban ezt az etnikai elvet Magyarország terhére nyilvánvalóan megsértették.” – Bibó István történész.

„Károlyi Mihály abból a célból, hogy Magyarország különválását Ausztriától tüntetően kidomborítsa, a hatalom átvétele után magyar részről külön fegyverszünet megkötését kívánta, noha Felső-Olaszországban már a monarchia összes harcoló csapataira nézve aláírták a fegyverszünetet, s ez még hozzá Magyarország területi épségét nem érintette. Károlyinak ez a lépése végzetes lett számunkra.” - Horthy Miklós: Emlékirataim

„A magyaroknak sok okos grófjuk van, de pont a legbutábbat kellett elnökké választaniuk." – vélekedett Károlyi Mihály „közhasznú” működéséről Sigmund Freund, aki azért mégiscsak érthetett valamit az elme működéséhez, elvégre a pszichiátria tudományának egyik „megalapítója”.

A trianoni békekonferencián – finoman fogalmazva – annyi esélyünk volt a tisztességes eljáráshoz, mint harmatcseppnek a pokolban.

A gróf Apponyi Albert – korának egyik leghíresebb, Európa-szerte köztiszteletben álló politikusa – vezetésével, 1920. január 7-én Párizsba érkező magyar küldöttséget azonnal a Neuilly-ben lévő Château de Madrid nevű szállóba szállították, és ott házi őrizetben tartották, azaz valójában – az igazság, szabadság és demokrácia nevében - nem vehettek részt a konferencián.

De nem is volt rájuk szükség… Minek is lettek volna ott, mikor sokkal „fontosabb” emberek szavára figyeltek, mint például az I. világháború idején még nem is létező Csehszlovákia külügyminisztere, Edvard Beneš, a „magyarbarátságáról” és igazságszeretetéről közismert úr, aki így beszélt a prágai parlamentben 1920. február 26-án:

„A Szent István egykori koronájához tartozó területek uralkodó osztályai által képviselt magyar népet minden szövetséges egyöntetűen a világháború legfőbb segítőjének, ha ugyan nem az első számú felelősének tartja. A magyarok már a háború előtt is azon mesterkedtek, hogy a propaganda minden eszközével elkendőzzék a korábbi magyar kormány és főleg bizonyos arisztokrata kormánykörök tetteit. Ám mindezek ellenére a háború folyamán sikerült lelepleznünk a magyar oligarchia valódi lényegét, valamint Magyarországon a háború előtt és alatt uralkodó valódi állapotokat. Az egész világ elborzadt ezeknek a tősgyökeres mongol politikai viszonyoknak a láttán, és megértette, hogy a háborút nem egyedül az egykori Osztrák–Magyar Monarchia végzetes politikája robbantotta ki, hanem sokkal inkább Budapesten, mint Bécsben készítették elő.”

Természetesen figyelembe vették még a román igényeket is. Igaz ugyan hogy ők az 1918. május 7-én megkötött bukaresti békeszerződéssel vesztes félként kiszálltak a Nagy Háborúból, de a háború befejezése előtt egy nappal, 1918. november 10-én ismét „hősiesen” hadat üzentek Németországnak. Így mégis a győztes oldalon fejezhették be a háborút.

Hja, kérem, ha valaki tudja, hová kell állni, mikor dől a kredenc…

Persze azért akadtak, akik mellettünk álltak ki, mint Archibald Cery Coolidge, az Egyesült Államok külügyminisztériumi tanácsosa, aki így írt Párizsba, Wilson elnöknek:

„A magyar királyság, bármely európai államnál is – Britannia kivételével – tökéletesebb földrajzi és gazdasági egységet alkot. A magyar állam a Közép-Duna és mellék folyóinak az ezeket övező dombok és hegyek medencéjében fekszik. Északon, Keleten, Délen, a határokat az erdős Kárpátok és az Erdélyi Alpesek határozzák meg. Ezek Horvátország és Szlavónia elvesztése előtt Délen is kitűnőek voltak.… A termékeny sík vidéket hegyvidék övezi. Minden folyója a Dunába ömlik. … Ez a mellékfolyóinak központi érrendszere. Ez a nagy közös folyórendszer egységes közigazgatást igényel. … A Duna és mellékfolyói vízellátása hirtelen nő és süllyed. Amire szükség van, az egy víztároló rendszer létesítése. Azonban … a létesítéshez központi kormányzat szükséges.”

De ki figyelt az ilyen szavakra?

És tudjuk jól, mi lett az eredmény:

"Talán harminc esztendeje mart belém először az eleven húsig Trianon… Az ukrán–szlovák határral közepén kettévágott magyar község, Szelmenc önmagában is Európa szégyene. Az egyesülő Európáé is. Testvérek, fiak, szülők, szomszédok, barátok a szögesdróttal megerősített határon kiabálnak át egymásnak, könnyeiket törölgetve érdeklődnek egymás sorsáról, most, 2004 márciusában is, amikor már csak pár hét van hátra egy csapat közép-európai ország, köztük Szlovákia EU-s csatlakozásáig. Mindössze tíz lépést kellene tenniük, hogy kezet fogjanak vagy megöleljék egymást, de erre csak akkor van lehetőségük, ha száz kilométert utaznak.” (Romániai Magyar Szó, 2004.03.11.; Sike Lajos)

Forrás: Wikipédia; Mult-kor.hu Rubicon.hu

Kép: A magyar kormányküldöttség, Benárd Ágost küldöttségvezető (középen, balra cilinderrel a kezében) és Drasche-Lázár Alfréd rendkívüli követ és államtitkár (jobbra fedetlen fővel), elhagyja az aláírás helyszínét, a Nagy-Trianon kastélyt. (Wikipédia)