1926. szeptember 25-én Henry Ford bevezette gyáraiban a napi 8 órás és heti ötnapos munkaidőt.

Mielőtt valaki azt hinné, hogy Ford úr holmi fantaszta filantróp volt, aki merő jóságból, szociális érzékenységből netán holmi kommunista elvektől áthatva kedvezett munkásainak, sietek mindenki megnyugtatni: erről szó sincs. Akadt elég baja a szakszervezetekkel, sztrájkokkal, a nézetei pedig manapság nagyon nem tartoznának a politikailag korrekt elképzelések közé. Volt olyan gondolata, ami már akkoriban is kicsapta a biztosítékot, közfelháborodást váltott ki.

Azonban, mint logikusan, ésszerűen gondolkodó kapitalista rájött egy nagyon egyszerű igazságra: ha rendesen megfizeti a melósait, ha azoknak lesz elég szabad idejük arra, hogy hogy a gyárakból kiszabadulva, kiránduljanak a kétnaposra növelt hétvégén, akkor azok vajon kitől veszik a kocsikat a kiruccanásokhoz?

Nagy valószínűséggel tőle.

Ha megnő a kereslet a gépkocsikra, többet tud eladni és a végén ő jár jól: többet fog keresni. A saját jól felfogott érdeke volt, hogy az emberei sokat keressenek és legyen elég idejük pénzt költeni.

És a dolog működött!

Annyira, hogy mikor 1927-ben leállították a híres Ford-T modell gyártását, nem változott semmi, maradt a munkanapok száma.

Aztán jöttek olyan apróságok, mint világgazdasági válság, bankok összeomlása, meg hasonlók, de 1938-ban az Egyesült Államokban törvény született a heti munkaórák számának 44 órában való maximalizálásról. Közben ugyan kitört a 2. világháborúként emlegetett „csetepaté”, azonban 1940-ben megszületett az újabb törvény, ami minden munkavállalóra kiterjesztette a munkaidőre vonatkozó előírásokat USA-ban.

Természetesen a háború alatt nem vették valami komolyan ezt a szabályozást, ami talán teljesen természetes is. Katasztrófa idején másképp működnek a dolgok…

A háború befejeztével az erőfeszítéseknek is búcsút mondhattak, szépen visszatértek a korábbi rendhez.

Ford úr – amennyire tudom – nem volt közgazdász, csak a fejét használta. A történelemben már bebizonyosodott, hogy az a modell, miszerint alacsony bérekért, hosszú munkaidőben dolgoztatjuk az embereket, csak addig működik, amíg vannak mások, akik megveszik helyettük az így előállított termékeket. Ha a saját munkásainkból akarunk megélni, akkor fizetni is kell nekik, különben előbb-utóbb bedől a filléres bérekre alapozott rendszer.

Ford halála óta meglehetősen sok idő eltelt, 1947. április 7-én hunyt el. És a legyőzhetetlen emberi elme nagyobb dicsőségére, még mindig akadnak bőven helyek, ahol a munkaidő és bérezés azon elvek szerint történik, amelyekről a gyakorlatban bizonyította be, hogy tévesek.

Forrás: Wikipédia; Origo.hu.
Kép: Henry Ford a T-modellel