1703. június 7-én vívták a Rákóczi-szabadságharc első csatáját a Kárpátokban fekvő Dolha közelében. Az akkor még „labanc-hiten” lévő Károlyi Sándor itt lepte meg a gyanútlanul táborozó kurucokat nyolc század katonával és egy század vasas némettel.

A császári hatalom elleni felkelés gondolata már régen érlelődött, de minden felkelés élére – már ha el akarnak érni vele valamit –vezető kell. Olyan, akit nem csak a jobbágyok, a kisnemesek, de a nagyobb urak is követnek a hadba. A török földön bujdosó Thököly Imre meg tán már túl öreg ahhoz, hogy az élükre álljon - valahogy így okoskodhatott Esze Tamás, mikor a Lengyelországba menekült II. Rákóczi Ferencet javasolta vezérnek.

A bujdosók tanácskozásaik után két társukat küldték követségbe, lengyel földre. Az első megkeresés eredménytelen volt, II. Rákóczi Ferenc és Bercsényi Miklós érdeklődött ugyan, de nem igazán hajlott arra, hogy a felkelés élére álljon. Az első követjárást követte, a második. Szintén eredménytelenül... Harmadszorra maga Esze Tamás állt a követek élére és neki sikerült az, ami társainak nem. Rákóczi rábólintott a felkelés ügyére és Esze Tamást nevezte ki az új kuruc hadsereg első ezredesévé. Az ő kezébe adta át a felkelésre buzdító breznai kiáltványt, hogy vigye meg a hírt Magyarországra: itt az idő!

Rákóczi híres zászlaján ott ragyogott a felirat: "Cum Deo pro patria et libertate". "Istennel a hazáért és szabadságért". Kell ennél több? A bujdosók lelkesedése óriási volt. „A türelmetlen felkelők Rákóczi tiltása ellenére május 21-én Tarpán és Váriban, majd másnap Beregszászon kibontották a zászlókat és megkezdték a toborzást, amihez azonban a nemesség nem csatlakozott.” (Wikipédia)

De túl korán tették.

Ha már lobogtak a zászlók, meg is indult a felkelés. Először úgy tűnt: övék a világ. A lázadók – mert ekkoriban még a magyar nemesség is „egyszerű parasztlázadást” látott, vagy vélt látni – május végére már elfoglalták a tiszaháti síkságot és várták Rákóczi érkezését.

Aki késlekedett.

Arról persze nem ő tehetett, hogy nem érkezett meg idejében a beígért francia hadisegély – némi pénzmag – és így katonákat sem fogadhatott, nem volt kivel jönnie. A késlekedésnek pedig ára volt. Komoly ára…

Károlyi Sándor, Szatmár vármegye örökös főispánja, úgy vélte, hogy ez csak egy újabb, az elégedetlen jobbágyok és kisnemesek sorozatos lázongásaiból. Neki pedig kutya kötelessége a rend fenntartása az irányítása alatt álló területeken. Még akkor is, ha maga is úgy tartotta, császári udvar túlzott adókkal terheli meg a magyar jobbágyságot. Mint a magyar rendek érdekeinek védelmezője, nem egyszer került már maga is szembe császári tisztekkel és tudta azt is, hogy előbb-utóbb valami megoldást kell találni a szélnek eresztett – vagy éppen: elszökött – egykori végváriak gondjaira is. Azok értenek a hadakozáshoz, fegyver meg könnyen kerülhetett azokban az időkben…

De mint szinte mindenki, ő is úgy vélte: parasztlázadás csak, ami fenyeget. Az meg Dózsa György óta nagyon rosszul csengett a nemesi fülekben…

Ezt a nézőpontot erősítette az is, hogy az időközben már mintegy hatezer főnyire duzzadt sereg szétugrasztott pár kisebb német csapatot, magyar nemesi egységet és egyáltalán nem mellesleg – Rákóczi határozott tilalma ellenére – kifosztott pár nemesi birtokot, templomot.

Akárcsak Dózsáék! – járhatott Károlyi fejében, mikor a parasztsereg ellen vezényelte csapatait. A hozzá csatlakozó gróf Csáky István bereg-ugocsai főispán egységeivel, meg némi német erősítéssel Dolhánál ütött rakta a rosszul felszerelt, de legalább kiképzetlen paraszti hadon. A végeredmény nem is lehetett kétséges. Előrevetítette a szabadságharc sok ütközetének problémáját: amikor nem az egyéni bátorság, küzdeni tudás számított, hanem a fegyelmezett, képzett katonák begyakorolt hadmozdulatai, akkor bizony a kurucok gyakorta kerültek hátrányba.

Mint Dolhánál…

Károlyi június 7-én, valamikor délután 4 és 5 óra között csapott le. A kurucok a császáriak puskatüzét még csak-csak állták és egy lovasrohamot is vissza tudtak verni, de a második már elsöpörte őket.

Károlyi személyesen sietett Bécsbe, jelentést tenni, hogy egyszer s mindenkorra leverték a felkelést. De, hogy ne legyen újabb, javasolta az adók csökkentését. Ezzel pedig csak annyit ért el, hogy rögtön gyanús lett a bécsi urak szemében. Különösen, miután híre jött, hogy az a „rebellis” Rákóczi mégiscsak átlépte a magyar határt és néhány hét alatt sikerült eljutnia az Alföldre, augusztusra meg már Károlyi birtokai is kuruc kézre kerültek.

Aztán később ő maga is kuruccá lett. Nem is akármilyenné…

Külön érdekessége a történetnek, hogy Rákóczi épp a szabadságharc első, vesztes ütközete napján íratta meg kancellárjával, Ráday Pállal a keresztény világ számára latin nyelvű, „Recrudescunt inclytae gentis Hungarae vulnera" (Kiújultak a jeles magyar nemzet sebei) kezdetű kiáltványát, a szabadságharc okairól és céljáról:

„Meg-újjúlnak a' ditsőséges magyar nemzetnek régi sebei, és hazánk megsebesült szabadságának mostoha kézzel ennyiszer enyhittetett sebhelye, minekutánna alattomban el-bádgyadott tagai, az Austriai Háznak Isten ítíletibűl való birodalma alatt, féltvén hogy ép részére is reá hat a' végső veszedelem, fegyverrel kíván el-vágattatni. Elámulnak sokaknak elméjek, a' meg-háborodott országnak viszontagságos ujságátul meg-rettenvén, és hogy ez a' megnem rontatott, ditsőséggel s szép kies tsendességgel ennyi sok száz esztendőktül fogván virágzó és fenn álló nemzet már idő folyásával gyászos változásban öltözik, midőn a' világ tsudállya, sokan a' király ellen való hitetlenséggel és támadást indító véle született kívánsággal vádollyák, vétkes vélekedéssel, nem tudván a' dolgokat. Adgyatok engedelmet igaz fájdalmunknak és panaszunknak, és egy kevéssé fellyebb emelvén elmélkedésteket, kikkel vagy a' nem jól elhitt elmebéli eleve bé-vett vélekedés, vagy a' zabolátlan magános tettetésnek hévsége nem igazán értetett, midőn okát igaz táborozásunknak nyilván valóvá tesszük, legyetek igaz ítílő bírák.” - kezdődött a kiáltvány. És sokan értettek a szóból…

Forrás: Wikipédia;

Kép:  DKA-067061 / A dolhai Rákóczi-ünnep : Maurer Mór amateur fölvétele / fényképész Maurer Mór / Dka.oszk.hu

Képaláírás: A dolhai Rákóczi-ünnep

Ismertető szöveg: A II. Rákóczi Ferencz szabadságharczát megnyitó dolhai csatában elesett kuruczok emlékére felállított oszlopot e hó 8-ikán avatták fel ünnepélyesen Dolha község főterén.

Az emlék színes homokkő talapzaton álló, hazai fehér márványból készült oszlop, melynek tetején kiterjesztett szárnyú turul madár áll. Az emlékmű igen sikerűlt s valóban díszére válik a Fő-térnek, melyet a görög-katholikus templom és paplak, a Teleki grófok bástyákkal környezett kastélya s az állami és községi iskolák épületei vesznek körűl. (Forrás: Vasárnapi Ujság, 1903. június 21.)