Temesváron, 1456. november 23-án V. László magyar király szent esküvéssel fogadta meg Szilágyi Erzsébetnek, hogy nem áll bosszút Hunyadi Lászlón – Hunyadi János idősebbik fián – Cillei Ulrik haláláért. Azaz, elmondhatjuk: a király utolsó éve – amelyről akkor még természetesen senki sem tudta, hogy az utolsó lesz – pocsékul kezdődött…

Szilágyi Erzsébet „szelíd kérlelésének” tanácsos volt engednie. Hiszen Hunyadi János özvegyének egyetlen szemvillanására ezrek ugrottak… És, ha ez nem lett volna elegendő, még mindig ott volt a nagyasszony bátyja, Szilágyi Mihály, aki szintén nem a türelmes béketűrő természetéről híresült el. Hiszen később, Hunyadi Mátyás királlyá választásakor is néhány ezer lovassal érkezett, hogy a magyar urak el ne tévesszék véletlenül, kire kell szavazniuk… Az ifjú király persze, hogy megígérete: a két Hunyadi fiún nem áll bosszút. Mit tehet egy tapasztalatlan, támasz nélküli kamasz fiú, ha ilyen halálos politikai játszmákba bonyolódik?

V. László, vagy, ahogy gyakorta nevezik: Utószülött László, 1440. február 22-én született, négy hónappal apja halála után. Első Habsburg királyunk, Albert fiaként. Édesanyja, Luxemburgi Erzsébet előrelátóan már csecsemőként, 1440. május 15-én megkoronáztatta, ugyanis a magyar rendek inkább Jagelló Ulászlót szerették volna a trónon látni. A koronázás egyébként teljesen törvényes volt, mindenben megfelelt az akkori szokásjognak, tehát Fehérvárott, a magyar Szent Koronával és Szécsi Dénes, az akkori esztergomi érsek közreműködésével történt. A Szent Koronát természetesen nem tették az alig három hónapos csecsemő fejére, Cillei Ulrik tartotta a gyermek feje fölé.

Cillei gróf, Magyarország egyik leghatalmasabb ura, Cillei Borbála királyné unokaöccse, Luxemburgi Erzsébet magyar királyné unokatestvére, tanácsadója és legfőbb bizalmasa, valamint a férjének, Habsburg Albert csehországi helytartója volt. Albert király halála után, a bekövetkező trónöröklési harcokban az özvegy Erzsébet pártjára állt, aki az ő tanácsára lopatta el a Szent Koronát, hogy fiát, a későbbi V. Lászlót királlyá koronázhassák.

A helyzet fokozása érdekében azért a trónkövetelő Jagelló Ulászló is megkoronáztatta magát, 1440. július 17-én, Szintén Székesfehérváron, szintén Szécsi Dénessel – akit mellesleg mindenféle vidám fenyegetésekkel vettek rá a ceremóniára -, de nem a Szent Koronával, hanem egy, Szent István ereklyetartójáról leszerelt koronával. Ez tehát nem számított törvényesnek, de ez senkit nem akadályozott meg abban, hogy a két király hívei polgárháborút kezdjenek. Felmerült ugyan az az ötlet, hogy Ulászló vegye feleségül Albert özvegyét és így egy huszárvágással megoldódott volna a vita, de ez Luxemburgi Erzsébet ellenállásán megbukott.

A polgárháború - amire rettentő nagy szüksége volt az országnak, hiszen csak egy hódításra kész világbirodalom - a török - mozgolódott a határoknál – békésen folydogált és a közben megkötött béke ellenére, valójában csak Ulászló halálával ért véget. 1444. november 10-én, a szomorú emlékezetű várnai csatában elesett a király. Hunyadi János kevés vesztett csatáinak egyike volt ez… Bár az is tagadhatatlan, ezúttal Ulászló számított a főparancsnoknak.

Ezután úgy tűnt, helyrezökkennek a dolgok. Magyarországnak immár csak egy királya volt, amit mindenki el is fogadott. De rögtön felmerült következő hézag, a mind nagyobb hatalomra szert tevő Hunyadiak és a Cillei Ulrik vezette nemesi csoport közötti ellentét. Az országot a gyermek király helyett Hunyadi János kormányozta, a kis király III. Frigyes német-római császár – szintén Habsburg – udvarában ragadt. Anyja menedéket keresve küldte oda a belháború idején, de III. Frigyes - szinte fogolyként - maga mellett tartotta a vész elmúltával is.

Magyar kézre a szerencsétlen sorsú gyerek csak akkor került, mikor az alsó- és felső-ausztriai rendek, a magyar rendek, amelyekhez csatlakoztak a cseh és morva rendek megszorongatták Frigyest. Bécsújhelyen a szelíd rábeszélésnek, valamint az őt bekerítő tizenhatezres osztrák és cseh seregnek engedve átadta a még ekkor is csak 13 éves királyt Cillei Ulriknak. Csöbörből vödörbe – mondhatnánk.

Székely Bertalan: V. László és Cillei Ulrik

Cillei azonban nem rabként tartotta az ifjú királyt, éppen ellenkezőleg: etette, itatta, minden földi jóval ellátta, minden igényét kielégítette. Csak, hogy eszébe ne jusson az ő szándékai ellen cselekedni… A kiújuló ellenségeskedés megelőzésére a magyar főurak javaslatára Hunyadi Mátyás, mintegy túszként Prágába kerül, Cillei leánya Erzsébet pedig Vajdahunyad várába, azzal az elképzeléssel, hogy később összeházasítják őket, s ha két család egyesül nem lesz értelme a továbbiakban az ellenségeskedésnek. Ez a nagyszerű ötlet azon az apróságon bukott meg, hogy Cillei Erzsébet Vajdahunyadon hamarosan, megbetegedett és meghalt.

V. László 1455 februárjában rövid látogatásra érkezett Budára, de mivel nem tetszett neki a hely, meg a fogadtatás, májusban már vissza is tért Bécsbe. Nem sokkal ezután, a világraszóló nándorfehérvári diadalt követő pestisjárványban, augusztus 11-én meghalt Hunyadi János. A királyt mindenben irányító Cillei Ulrik elérte, hogy helyette az 1456. októberi futaki országgyűlésen őt válasszák Magyarország kormányzójává. Hunyadi László, aki immár a Hunyadi család feje és a párt vezetője viszont azt harcolta ki, hogy az apja által kezelt királyi vagyonról nem kellett elszámolnia, de megígérte, hogy Nándorfehérvárat átadja a királynak.

V. László 4000 fegyveressel és Cillei Ulrikkal, 1456. november 8-án érkezett meg Nándorfehérvárra. Hunyadi László élt a gyanúperrel, hogy ekkora sereggel nem szokás látogatóba menni és ezért csak a királyt, Cilleit és néhány kisérőjüket engedte be a várba. Ott viszont térden állva nyújtotta át a királynak a vár kulcsit…

És eljött a másnap, a végzetes november kilencedike. A király reggel misére ment, Cillei Ulrik pedig Hunyadi Lászlóhoz, eleget téve a meghívásának. Az ifjú Hunyadi Cillei szemére hányta mesterkedéseit, hogy bábot csinált a királyból, hogy továbbra is áskálódik a Hunyadiak ellen. Szó szót követett, aztán jöttek a keményebb érvek is. A feljegyzések szerint először Cillei rántott kardot és vágott Hunyadi László felé. Az puszta kézzel védekezett, gyűrűjén elcsúszott a kard, csak a kezét sebezte meg.

A csatazajra Hunyadi-hívek rontottak a szobába és nem sokat kérdezősködtek. Levágták Cilleit.

V. László miután megtudta a történteket, büntetlenséget igért Hunyadi Lászlónak, valamint azt, hogy megkapja apja valamennyi tisztségét. Ha pártatlan szemmel nézzük, nem is igen tehetett mást, ott ült a Hunyadiak várában, a Hunyadiak katonáival körülvéve, az ő serege meg a váron kívül…

Ezt az ígéretét erősítette meg november 23-án, Szilágyi Erzsébet színe előtt. Kevés olyan ember akadt a történelemben, akinek a politikai ígéreteire alapozni, a szavára adni lehetett volna. V. László nem tartozott ezek közé…

Sosem dönthetett maga – tán nem is lett volna képes rá -, mindig valakinek a felügyelete állt, még élete utolsó évében is a két nagyhatalmú bárói liga – a Garai-Cillei és a Hunyadi-Szilágyi – játékszereként csak reprezentált a trónon, mindig engedve az éppen erősebb „széliránynak”, amely gyakran változott…

Egy újabb, török elleni hadjárat előkészítésének ürügyén Budára hívatta Hunyadi Lászlót. Mikor azonban az ifjú Hunyadi – bízva a király ígértében, melyet írásban is megerősített – Budára érkezett, nem a haditanács várta, hanem egy felségárulási per. Az ilyen pereknek meg kényelmetlen szokása, hogy gyorsak és hatékonyak…

Hunyadi Lászlót 1457. március 16-án lefejezték. A legenda szerint a hóhér háromszor sújtott le rá pallosával, de Hunyadi nem halt meg. A hagyomány szerint ilyen esetben a királynak kegyelmet kellett volna adnia, V. László ezt azonban nem tette meg, majd parancsára a bakó negyedszerre is lesújtott...

Mátyást, a fiatalabb Hunyadi fiút a király magával vitte Bécsbe, majd onnan Prágába, ahonnan igencsak nehezen szabadulhatott a későbbi nagy magyar király.

V. László Prágából indított követséget Párizsba, hogy várja jegyesét, VII. Károly francia király legkisebb lányát, a 13 éves Magdolnát, hogy megköthessék a házasságot. Egy királynak gondolnia kell az utódlásra is illik dinasztiát alapítania… Lászlónak ez sem sikerült. Sohasem találkozott személyesen jövendőbelijével. Az esküvői előkészületek közepette 1457. november 23-án, gyors, mindössze három napos betegséget követően meghalt. Halála után azonnal mindenféle híresztelés kapott szárnyra a halál okáról — a skála a mérgezéstől (amivel Podjebrád György feleségét, Johannát gyanúsították) a bubópestisig terjedt. A modern kutatások szerint, feltehetően leukémiában hunyt el.

Történetéből Arany János verset írt, Erkel Ferenc, Egressy Béni librettójával pedig operát. Pedig nem is volt valami nagy király… Csak egy szerencsétlen kissrác, a politika meg a történelem játékszere…

"Létünk ábrándképpel rokon,
Hisz minden a sírba bukik,
S menedékre nincs alkalom.
Még csak egy kérdés van soron:
Hol van Ulászló, a csehek
Ura? S nagyapja? Semmi nyom!...
S a hős Nagy-Károly hova lett?!" - François Villon: Ballada tűnt idők lovagjairól (részlet, Szabó Lőrinc fordítása)

Források: Wikipédia; Rubicon,hu; Doksi.hu Szalay József-Baróti Lajos: A magyar nemzet története
Kép: V. László menyasszonyával, Valois Magdolna francia hercegnővel, eljegyzési portré, Bécs, 1460-1480 között, Szépművészeti Múzeum