Százegy esztendeje, hogy a magyar Vörös Hadsereg offenzívája - az északi hadjárat - során, június első napjaiban a magyar csapatok visszafoglalták Lévát, Érsekújvárt, Selmecbányát, Zólyomot, Tokajt, Sárospatakot, Kassát és Sátoraljaújhelyet.

De mi is vezetett odáig, hogy magyar városokat kellett visszafoglalni?

A Károlyi Mihály-kormány egyik „zseniális” döntése a katonaság szervezett leszerelése volt, a világháború frontjairól hazatérő katonákat egyszerűen szélnek eresztették. Egy olyan helyzetben, mikor mindenki más állig fel volt fegyverkezve, azzal a nem is nagyon titkolt szándékkal, hogy területet hasítson ki magának Magyarországból.

A kommunista hatalomátvételt követően a békekonferencia Budapestre küldte tájékozódni Jan Christian Smuts brit tábornokot, aki április 4-én egy kedvezőbb javaslatot tett, megígérve a gazdasági blokád feloldását, és Magyarország meghívását a béketárgyalásokra.

Kun Béláék, mint kiderült, igazán méltó kollégái voltak a „vörös grófnak”. A kormányzótanács csak akkor fogadta volna el az új demarkációs vonalat, ha a megszálló csapatok nem avatkoznak bele az ország gazdasági és politikai viszonyaiba, valamint Szegeden és Aradon visszaállítják a proletárdiktatúrát.

Smutsnak ki tudja, melyik feltétel nem tetszett – én a proletárdiktatúra visszaállítására tippelnék -, de mindenesetre rövid úton megszakította a tárgyalásokat és elutazott. Az Antant pedig szabad kezet adott a szerb, francia, román, cseh intervenciónak. Ezeket pedig egy jól felszerelt ütőképes hadsereg birtokában is nehéz lett volna megállítani.

A román haderő április 16-án átlépte a demarkációs vonalat, és a hónap végére elérték a Tisza vonalát, a csehszlovákok pedig elfoglalták Sátoraljaújhelyt, és folytatták az előrenyomulásukat Miskolc, Eger, és Salgótarján irányába.

Mit lehetett tenni? Természetesen a Nagy Testvérhez fordultak segítségért. Május 18-án Szamuely Tibor repülőgépen Kijevbe utazott, ahol tárgyalásokat folytatott, majd vonattal utazott Moszkvába, hogy Leninnel tárgyaljon. Több ízben találkoztak is, de segítséget nem sikerült kijárnia, az oroszokat is eléggé szorította a kapca, elég volt nekik a maguk baja. Az előretörő fehérek már Moszkvát fenyegették.

Magyarországon ezalatt zajlott a mozgósítás. A Vörös Hadsereg főparancsnokának névleg ugyan Böhm Vilmost nevezték ki, de a valódi vezető, a vezérkari főnök Stromfeld Aurél vezérkari ezredes volt. Ő, mint régi katona, legalább értett a hadviseléshez.

A bolsevik vezetésnek volt annyi esze, hogy ezúttal elhagyták a „forradalmi” jelszavakat, a bolsevik igehirdetést, ehelyett a haza védelmére kérték az embereket. És csodák csodája, akadt jelentkező bőven.

A Vörös Hadsereg általános ellentámadása 1919 május 20-án indult meg. Az elsődleges cél a román és cseh erők közötti ék kialakítása, a két ellenséges hadsereg szétválasztása, Miskolc és Kassa visszafoglalása volt.

Miskolcot sikerült visszaszerezni, ez meg is adta a kezdő lökést északi hadjáratnak. Három hét alatt elfoglalták a Felvidéket a Nyitra–Zólyom–Kassa vonalig, elérték a lengyel határt Bártfánál.

Csakhogy…

Majdnem mindig van „csakhogy”.

A visszafoglalt városokra már nem magyar trikolór, hanem vörös zászló került. A Felvidék északi területein pedig kikiáltották a Szlovák Tanácsköztársaságot. Nagy ötlet volt, a még egy hónapig sem létező államalakulatnak nem voltak belső támogatói, de legalább a külföld se nézte jó szemmel. Viszont az új tanácsállam létrehozása betett a magyar katonák moráljának is. Ők azért indultak hadba, hogy a felvidéki területeket visszaszerezzék Magyarország számára.

A hazafiasságból harcoló katonák gyorsan rájöhettek: a Tanácskormány sosem akart területeket visszafoglalni az országnak, nem törődtek a magyar érdekekkel, csak újabb kommunista forradalmakat akartak kirobbantani, újabb kommunista államok létrehozására törekedtek.

Nem tudom hányszor fordult elő a történelemben, de minden bizonnyal nem sűrűn, hogy egy hadsereg egyszerűen hazament. Miután kiderült, hogy a kormány céljai köszönő viszonyban sincsenek a katonák elképzeléseivel, a hazafiak és a hivatásos képzett tiszti kar elhagyták a sereget. Stromfeld lemondott, Böhm Vilmos is lemondott hadsereg-főparancsnoki tisztéről. Velük együtt tömegesen távoztak a főtisztek és altisztek. Sokan megszöktek, vagy egyszerűen hazautaztak.

Június 30-án az antant követelésének eleget téve megkezdődött a Felvidékről való visszavonulás, A dicsőséges északi hadjárat dicstelen véget ért.

Forrás: Wikipédia; Felvidek.ma; Rubicon.hu; Mult-kor.hu.

Kép: Felfegyverzett munkások a Köröndön / Wikipédia