A visztulai csoda
1920. augusztus 12-én érkezett meg a Varsó melletti Skierniewicébe a magyar hadisegély. A szorult helyzetben lévő lengyelek végre ellentámadást indíthattak a Varsót fenyegető bolsevik csapatok ellen.
1919-ben, a függetlenségét alig egy esztendeje - 173 év után visszanyerő -, Lengyelország és a születő új hatalom, Szovjet-Oroszország között folyamatosak voltak a határvillongások. Az összecsapások 1920-ra nyílt, lengyel-bolsevik háborúba torkollottak. Az oroszok ezúttal sem kispályáztak, nem csupán a Nagy Háborúban elveszített, hajdan hozzájuk tartozó lengyel területeket kívánták ismét megszerezni. Céljaik közé tartozott még – természetesen a proletár világforradalom nevében és terjesztése érdekében – Berlin, majd később ...
A szabadságharc utolsó nagyobb harcképes seregcsoportja 1849. augusztus 13-án a világosi síkon, Görgey Artúr tábornok vezetése alatt letette a fegyvert, a Fjodor Vasziljevics Rüdiger tábornok vezette orosz csapatok előtt. A magyarok megadásának módja bizonyos szimbolikus jelentést is hordozott: az osztrákok előtt való megadást úgy értelmezhette volna a külvilág, hogy egy törvénytelen lázadás bukott el, a lázadók pedig meghódoltak a törvényes uralkodó előtt. Az oroszok előtti – feltétel nélküli – fegyverletétel mást üzent; azt, hogy Európa két legerősebb katonai hatalmának seregeivel szemben nincs mód további fegyveres ellenállásra, mert csak értelmetlen tömeges pusztulás az eredmény.
1918. február 1-én több, a Monarchia cattarói hadikikötőjében állomásozó hadihajóján a fellázadt, elégedetlen matrózok, kezükben fegyverrel vették át parancsnokságot.
Holtakról jót vagy semmit – tartja a régi mondás és ez, hogy stílusos legyek, antagonisztikus ellentétben áll, azzal, hogy egy kommunista diktátorról általában nehéz túl sok jót összehozni.
Élt réges-régen, még a 20. század első felében egy ember, aki úgy tartotta, az adott szava, a tisztesség akár az életénél is többet ér. Teleki Pálnak hívták és Magyarország miniszterelnöke volt…
1918. november 25. az elveszett remény napja. Ezen a napon volt utoljára főváros Temesvár, eddig tartott a Bánáti köztársaság alig több, mint három hetes fennállása.
1699. január 26-án egy szép, haladó elgondolást alapoztak meg, mely később hagyománnyá is vált: Rólunk döntöttek, de nélkülünk. A Habsburg birodalom békét kötött a törökökkel.
1919. március 21-én Kun Béla kommunista és Garbai Sándor szociáldemokrata vezetők kikiáltották a Tanácsköztársaságot. Azóta sem vagyunk hálásak nekik… Pedig augusztus elsejére vége is lett az egésznek.
„Ha Csehszlovákia a magyaroktól jövőjének biztonsága érdekében meg akar szabadulni, ami lehet egy nagyon helyes felfogás, akkor csupán a határt kell megfelelően kiigazítani, és nincs szükség arra, hogy embertelenül a lakosok százezreit mozdítsák ki helyükről.” - szólt a magyar kormány válasza, mikor csehszlovák részről felvetődött a lakosságcsere gondolata.
1989 végén Romániában megbukott a kommunista diktatúra és elkezdődött valami új. Csak nem egészen az, amit a székelyek vártak…