1920. augusztus 12-én érkezett meg a Varsó melletti Skierniewicébe a magyar hadisegély. A szorult helyzetben lévő lengyelek végre ellentámadást indíthattak a Varsót fenyegető bolsevik csapatok ellen.

1919-ben, a függetlenségét alig egy esztendeje - 173 év után visszanyerő -, Lengyelország és a születő új hatalom, Szovjet-Oroszország között folyamatosak voltak a határvillongások. Az összecsapások 1920-ra nyílt, lengyel-bolsevik háborúba torkollottak. Az oroszok ezúttal sem kispályáztak, nem csupán a Nagy Háborúban elveszített, hajdan hozzájuk tartozó lengyel területeket kívánták ismét megszerezni. Céljaik közé tartozott még – természetesen a proletár világforradalom nevében és terjesztése érdekében – Berlin, majd később – Magyarországon átgázolva - Bécs elfoglalása is.

A kétségbeesett önvédelmi harcot folytató lengyelekre nehéz idők jártak. A lengyel lőszergyártás csak 1920-ban indult be, de olyan kis kapacitással, hogy mindenképpen külföldi segítségre volt szükségük, hogy egyáltalán felvehessék a harcot az előretörő szovjet csapatokkal. De segítség nem nagyon érkezett sehonnan. A szintén újonnan létrejött, szomszédos államalakulat, Csehszlovákia, nem hogy nem támogatta a lengyeleket, de egyenesen megnehezítette, majd teljesen el is lehetetlenítette a fegyverszállítmányok áthaladását. Jól felfogott érdekük volt ez. Az akkori csehszlovák vezetők ácsingóztak néhány darabkára a koncból... Ha az oroszok győznek, nyilván nekik is jut néhány terület-darabka… Még a szövetséges, antantbeli, olasz, francia szállítmányokat is átirányítottak, feltartóztatták és csak komoly diplomáciai fellépés után engedték tovább.

A kommunista propagandának hála – és eredményességének fényes bizonyítéka – 1920-ban leégett a hirtenbergi lőszergyár. A tüzet lengyel források szerint az osztrák munkások szándékosan okozták, hogy ezzel is támogassák – a proletár internacionalizmus nevében – a lengyelekkel harcoló bolsevikokat. Akár így volt, akár nem, annyi bizonyos, hogy az eset után a lőszergyárosok nehezen, csak közvetítőkön keresztül adtak el hadianyagot Lengyelországnak.

Ahogy mondani szokták: a helyzet fokozódott. 1920 augusztusára a jelentős létszámfölényben lévő szovjet-orosz Vörös Hadsereg már Varsó alatt állt. És egy lengyel katonára 7, azaz – írd és mondd – hét darab lőszer jutott. És ebben a több, mint kétségbeejtő állapotban történt meg a csoda…

1919 óta szolgált Bécsben Taróczy Nándor magyar hírszerzőtiszt. Ott került kapcsolatba a lengyel hírszerzés embereivel, akikkel a baráti jó viszony okán gyakran információkat, adatokat cseréltek. Taróczy 1920-ban javasolta a lengyeleknek, hogy kérjék a magyar kormány engedélyét, hogy a fegyverszállítmányok a biztonságosnak számító magyar területeken való áthaladását. A Varsóból még aznap megérkező választ, a kérelmet azonnal továbbította Budapestre.

Június elejétől Magyarországon minden ellenszolgáltatás nélkül áthaladhattak a Polonia jelzésű szerelvények, a magyar fél Ehrenfurtban átvette azokat, majd gondoskodott biztonságos továbbjutásukról Lengyelország felé. A következő hónapban viszont az életbe lépett csehszlovák blokád miatt már akkor sem juthatott volna segítség a lengyeleknek, ha egyáltalán van lehetőség az indítására. De nem volt.

A rendkívül eredményesen dolgozó Komintern propaganda elhitette a nyugati munkásszervezetekkel, hogy Szovjet-Oroszország az ő érdekeikért harcol Lengyelországban – világforradalom, stb. – ezért azok mindenütt akadályozták a segélyszerelvények indítását, útját. Az utolsó vonat július 15.-én, Jugoszlávián és Szegeden keresztül haladva jutott el Lengyelországba.

A német és belga bojkotthoz csatlakoztak az osztrákok is. A vasúti rakodásokat mindenütt a munkástanácsok emberei figyelték és jelentettek róluk, ha „gyanúsat” tapasztaltak. A II. Internacionálé nevű kommunista szervezet bojkottot hirdetett Magyarország ellen is, a fehérterrorra hivatkozva. Ekkor úgy tűnt, az utolsó segélyútvonal is lezárult.

1920. augusztus elején készültségbe helyezték a magyar honvédséget. Hiszen a szovjet propaganda fennhangon szajkózta: Varsó után a következő célpontok: Bécs és Budapest. Nagyon úgy látszott, a megcsonkított országnak, a vörös forradalom, a román megszállás után egy újabb, hatalmas és elszánt ellenséggel kell szembenéznie.

És elindították a az utolsó segélyvonatot…

A Weiss Manfréd Művekben készült 22 millió gyalogsági lőszert szállító szerelvény Skierniewicébe, közvetlenül a frontra futott be.

Augusztus 15.-én a lengyelek végre megindíthatták ellentámadásukat és felmenthették Varsót. Októberre pedig az egész országból kiverték a kommunista seregeket.

 Cud nad Wisłą – a visztulai csoda. A lengyel történetírás és köznyelv azóta is így emlegeti a győztes varsói csatát.

2011. óta emléktábla hirdeti Varsóban a lőszerszállítás emlékét, ennek másolata látható Budapesten a Szent Imre tér 10. alatt, a lőszergyár hajdani helyén.

Forrás: Wikipédia; Mult-kor.hu.

Képek: Wikipédia;