1918. november 25. az elveszett remény napja. Ezen a napon volt utoljára főváros Temesvár, eddig tartott a Bánáti köztársaság alig több, mint három hetes fennállása.

A Bánáti köztársaságot 1918. november 1-én kiáltották ki, azzal a céllal, hogy mentsék, ami még menthető. Az elveszített Nagy háború, az I. világháború után az antant támogatta cseh, román, szerb hadsereg megindult Magyarország ellen. Nem volt igazán nehéz dolguk. A Károlyi-féle kormány, annak reményében, hogy jobb színben tünteti fel magát, hogy jobb békefeltételeket tud elérni, szélnek eresztette a háborúban megviselt, de még ütőképes magyar hadsereget. Az országba betörő idegen csapatok jószerivel ellenállás nélkül menetelhettek céljaik felé. És a kisantant politikusai nem voltak szégyenlősök. A román elképzelések a Tisza vonaláig terjedő Nagy-Romániáról szóltak, a másik elképzelés a teljes Nyugat-Magyarországot magában foglaló szláv folyosó terve volt.

A Bánát - vagy Bánság – területén, történelmi okokból meglehetősen zűrzavaros volt az etnikai helyzet. A jelentős arányú román népesség természetesen a Romániához való csatlakozást részesítette előnyben, a szerbek Szerbia felé húztak, míg a Magyarországhoz való tartozás mellett csak a magyar, a német, majd később a bunyevác népesség állt ki. A többi kisebbség is - például horvátok, csehek, szlovákok, ruszinok – saját, „remek” elképzeléseket hangoztatott a helyzet rendezésére.

A német származású Róth Ottó volt, aki a Károlyi-kormány ígéreteit – önrendelkezés, autonómia, a túlzásba vitt magyarosítás hanyagolása - igyekezett a nemzetiségek szemében vonzóvá tenni. De ezek már kicsit későn jöttek… Ő volt az, aki október 31-én a helyi németekkel létrehozta a Bánáti Néptanácsot, amely a másnap kikiáltott új, független köztársaság kormánya lett. A Bácskát is magában foglaló Bánáti vagy Bánsági Köztársaságot egyedül a magyar állam ismerte el. Róth elképzelései szerint – mivel több nemzetiségű az új állam – svájci mintára kell berendezkedniük, ahol minden nemzetiség egyenlő jogokat kap, egyforma kötelezettségekkel. Az új államot a helyben állomásozó katonaság – Bartha Albert ezredes vezetésével -, és a polgárőrség is támogatta, Bartha lett az új államhadügyminisztere.

A háború utáni zűrzavaros helyzet kezelése és a rend helyreállítása mellett az volt a nem is annyira titkolt céljuk, hogy az egyben tartott Bánát és Bácska később csatlakozik a magyar államhoz. A helyi szerb lakosság nem fogadta el az új államot és más nemzetiségek közül is találtak ténykedésükhöz támogatókat.

November hetedikén szerb és francia csapatok vonultak be az új köztársaság területére. A gyengén felfegyverzett, kisszámú védekező magyar alakulatok ellenállásást a hátország ellenségessége is nehezítette, így nem fejthettek ki komoly ellenállást. November 19-re már be is fejeződött a térség megszállása. 25-én pedig az időközben megalakult szerb nemzeti tanács már ki is mondta az egyesülést Szerbiával. Ez viszont a románoknak nem tetszett, akik szintén szerettek volna részt kapni a koncból. A helyzet annyira elmérgesedett, hogy a hajdani magyar, kiváló mezőgazdasági területek birtoklásáért csaknem román-szerb háború robbant ki. Az ügy végére a nagyhatalmak tettek pontot Trianonba. A terület nagyobbik, keleti részét Romániához csatolták, a nyugat-bánáti területek pedig Szerbiának jutottak. Egy kis északi terület – talán tévedésből, vagy szórakozottságból – Magyarországé maradt. Temesvárról 1919-ben vonultak ki a szerbek és jöttek helyükre a románok…

A Bánáti Köztársaság esete jól példázta, hogy hiába akarta egy-egy terület lakosságának jelentős része az anyaország határain belül maradást, a „győztesek” a kisantant, saját igényei szerint alakíthatta az eseményeket. Legfeljebb, ha egymással is konfliktusba keveredtek, jött valamelyik „nagytestvér” és rendet teremtett. A magyarság - és a Bánáti Köztársaság esetében a helyi németség – érdekei, jövőt illető elképzelései nem sokat számítottak.

Forrás:Wikipédia; 24.hu;Rubicon.hu;Tortenelemportal.hu;Nagyhaboru.blog.hu;

Kép: Román bevonulás Temesvárra. (banaterra.eu)