Egy elfeledett diadal Mohács előtt
Sosem értettem azt a mentalitást, amely kéjes gyönyörűséggel rúgózik azon, hány elvesztett csatánk, levert forradalmunk volt a múltban. Mintha azt akarnák belénk sulykolni, ami magyar, az csak rossz lehet. A múltunk meg nem más, mint balfékek baklövéseinek sorozata…
Amikor ilyeneket hallok, olvasok, mindig az jut eszembe: Kösz haver, én azért büszke vagyok ezekre a „balfékekre”, mert kíváncsi lennék, hogy más nemzetek fiai miként cselekedtek volna az ő helyzetükben. Hogyan harcoltak volna egy világbirodalom ellen?
Jó, tudom a „volna” felvetése nem igazán ildomos történelmi kérdésekben…
Arra például mindenki emlékszik – vagy majdnem mindenki -, hogy 1521.-ben elveszítettük Nándorfehérvárat, melyet akkoriban a magyar ...
1532. augusztus 5-én kezdte ostromolni a török Kőszeget. A támadó sereget személyesen I. (avagy, ahogy török földön mondják: Nagy) Szulejmán vezette. A várat Jurisics Miklós védte. Régi számadásuk volt nekik egymással...
„Halottak tesznek vallomást a kisteleki temetőben” - ezzel a kissé szenzációhajhász címmel jelent meg a Délmagyarország 1911. július 30.-i számában Szabó Mihály cikke a bűnügyről, mely nem csak Szegedet, de az egész országot megrengette. 
1456. július 4-én megkezdődött Nándorfehérvár ostroma. Egyfelől II. Mehmed, a hódító. Krónikásai szerint 12 országot tiport el és 200 várost csatolt a birodalmához, 40 000 ezernyi reguláris seregével és 30 000 akindzsivel – irreguláris harcosával -, 200 ágyújával, a legnagyobb mozsarak a nyolc méteres hosszat is elérik. Örök szégyeneként Európának, jól megfizetett keresztény pattantyúsok, igazi szakértők kezelik az ágyúkat.
1818. július elsején látta meg a napvilágot Semmelweis Ignác, Budán, a Tabánban a mai Apród utca 1-3 alatti házban. És elmondhatjuk: nagy szerencséje volt édesanyjának és neki, hogy egészségben átvészelték a szülés és születés nehézségeit. Hiszen akkor még az „Anyák megmentője” nem gyakorolta orvosi hivatását, nem tette meg felfedezését.
„Az is bolond, aki poétává lesz Magyarországon.” – írta Csokonai Vitéz Mihály a méla Tempefőiről szóló színdarabjának alcímében. Az alig húsz esztendős fiatalember, már akkor, 1793-ban, a darab írásának idején már tudhatott valamit…
1991. június 19.-én, a záhony-csapi hídnál, Viktor Silov szovjet altábornagy átlépte a magyar határt. Ez nem lenne valami nagy újság, ha nem ő lett volna az utolsó, Magyarországon állomásozó szovjet katona. Vele ért véget hazánk megszállása.
Alig egy esztendővel a kiegyezés után, 1868. június 18-án, Kenderesen született vitéz nagybányai Horthy Miklós. Ötvenkét évvel később, 1920. március 1-én a nemzetgyűlés elsöprő többséggel Magyarország kormányzójává választotta. A 141 leadott szavazatból 131 támogatta Horthyt, Apponyi Albert 7 voksot kapott, 3 pedig érvénytelen volt.
A 14. század elején, az ezerháromszázas években a magyar trónigen csábító ülőalkalmatosság lehetett, hiszen annyian kívánkoztak rátelepedni. A nagy, szép és gazdag ország urának lenni remek karriernek számított.