2018. jún 19.

A szovjet megszállás vége

írta: Cabe Ferrant
A szovjet megszállás vége

rian_archive_825492_military_equipment_leaving_the_country_withdrawal_of_soviet_troops_from_hungary.jpg1991. június 19.-én, a záhony-csapi hídnál, Viktor Silov szovjet altábornagy átlépte a magyar határt. Ez nem lenne valami nagy újság, ha nem ő lett volna az utolsó, Magyarországon állomásozó szovjet katona. Vele ért véget hazánk megszállása.

Hogy is kezdődött?

1945. április. 4-ig – a szovjet tervgazdaság legszebb hagyományainak szellemében –, Sztálin generalisszimusz parancsára, a szovjet csapatoknak meg kellett szállnia Magyarországot. Ugyancsak a szocialista tervgazdaság hagyományainak szellemében: ez nem sikerült. De kimerte volna ezt közölni a „Népek Atyjával”? Inkább hivatalosan deklarálták: az utolsó, védekező erőket is kiverték Magyarország területéről, április 4-én Nemesmedvesnél. Az, hogy az utolsó német csapatok április 13.-án hagyták el Magyarország területét, már senkit sem érdekelt.

A megszállás szót nem véletlenül használtam az előző bekezdésben. Az akkori szovjet dokumentumok sehol sem beszélnek felszabadításról – Csehszlovákiával, vagy Lengyelországgal ellentétben -, mindenütt, következetesen megszállásnak minősítik az adott katonai műveletet.

Természetesen voltak, akik ténylegesen felszabadulásként élték meg az oroszok bejövetelét. Az előző rendszer, az 1944. március 19-i német megszállás üldözöttei. És akadtak olyanok is, akik csak azért tértek haza az Auschwitz-hez hasonló műintézményekből, hogy le ne késsék a szibériai gulágokra induló vonatot…

Már megint fel voltunk szabadítva. Mint a történelem során már annyiszor. És még azt a békát is le kellett nyelnünk, hogy kötelező, állami ünneppé tették. Ünnepeltük is szorgalmasan, emlékszem, a nyolcvanas évekig még katonai díszszemlék is voltak a Felvonulási téren. (Ma: Ötvenhatosok tere, a Városligetnél)

Mint kötözködő kiskölyök, már az általános iskolába sem értettem, mikor azt énekeltük: „Győzött a szovjetek hős serege”, hogy nekünk ez miért volt annyira jó? Mikor a nagyapám ellenük harcolt… Így, vagy úgy, de elveszítettünk egy háborút. Az akkor se fáklyásment, ha következetesen a rossz oldalon álltunk… Kérdésemre a tanító néni jól elmagyarázta, hogy rendben, veszítettünk, de felszabadultunk a sok évszázados elnyomás alól. Mert mi mindig, permanensen el voltunk nyomva! És az 1848-as honvédekhez hasonlította a szovjeteket. Felvetésemre, hogy 1849-ben is az oroszok verték le a szabadságharcot, kaptam is egy intőt. Így legyen okos egy kiskrapek Magyarországon, történelemből…

Amúgy – személy szerint – sok bajom nem volt a megszálló csapatokkal. Az, hogy lépten-nyomon hősi emlékművekbe botlottam, igazán fel sem tűnt. Az utcaneveket is megszokta a dolgozó. Legfeljebb az volt a kellemetlen, hogy idősebb rokonaim rendre másképp hívták azokat az utcákat…

Az első, valódi megszállóval akkor váltottam szót – nyolcvanas évek eleje, Esztergom térsége -, mikor leszólt az őrtoronyból a szovjet őr, ahogy elballagtunk a laktanya mellett. Vodkát kért. Már eléggé be voltunk nyomva a cimborámmal, hogy sürgősen elhúzzunk a nagy magyar éjszakába. Az pár korty vodka – ami nálunk volt a palackban -, még kellett nekünk. A rászorulóknak való adakozást meg egye meg a fene – véltük akkor.

A második találkozásom már nyomasztóbb volt. Épp Veszprémben mozdítottam hátra a Magyar Néphadsereg ügyét, mikor egy jeles napon – április 4. – lehetőségünk nyílt rá, hogy látogatást tegyünk a szomszédos laktanyában. Azt már addig is láttuk, hogy ritka lepukkant a szerelésük, mikor minden hajnalban, nagy csinnadrattával végigmasíroztak nagyjaik képei előtt. Ezt a zenés ébresztőt nagyon utáltuk… De a koszhadt falak, a hatvan centi széles fapriccsek, az elegáns pottyantós vécék még fényesebben hirdették a birodalom dicsőségét… Akkor terjedt el köztünk a vicc: milyen a szovjet eltáv (a fiatalabbak kedvéért: szabadság a szolgálatból)? Odaáll a tag az ablakba és hazagondol… Nem tudom, ki utálta jobban ezt a megszállásosdit, mi, vagy az egyszerű orosz kiskatonák?

Ma már mindegy is. Hála Istennek, vége van. És ne is ismétlődjék meg soha!

Forrás: Wikipédia;
Kép: Szovjet T-64 harckocsioszlop a kivonuláskor (Miroslav Luzetsky / Wikipédia)

Szólj hozzá

Fősodor Kupalői históriák Tán történelem