1944. június másodikán az amerikai és a brit légierő, a Frantic Joe hadművelet keretében, több légicsapást mért magyarországi célpontokra.

Ha őszinték akarunk lenni, az, hogy Magyarországot a 2. világháborúban bombázni fogják, nagyjából akkor dőlt el, mikor hadat üzentünk a Szovjetuniónak, Nagy-Britanniának és az Amerikai Egyesült Államoknak.

Azt sajnálatos módon tudomásul kell venni, hogy a háborúk megvívását nem gáncs nélküli lovagok, még kevésbé tánc- és illemtanárok, hanem politikusok és katonai vezetők irányítják. Szépen hangzanak a polgári lakosság és polgári célpontok megkíméléséről szóló szlogenek, de nagyjából ezek annyit érnek, mint a háború utáni ezermilliárd millpengős bankjegyek. Lehet belőlük papírhajót hajtogatni.

Ha nem számítjuk a Kassát ért, máig nem tisztázott eredetű bombázást 1941. június 26-án, az első légitámadások hazánkat 1942 szeptemberében érték. Szovjet távolsági bombázók „tették tiszteletüket”, de ezután hosszabb, nyugalmas időszak következett.

Az angol és amerikai légierő már 1943 végére kiterjedt légi háborút folytatott a Harmadik Birodalom és szövetségesei ellen. Ennek ellenére Európa közepén viszonylag nyugalmas volt az élet. Bár a Szövetségesek pontos információkkal rendelkeztek az ellenséges területen fekvő célpontokról, a túl nagy távolságok akadályozták őket a támadásban. Az Angliából és Dél-Olaszországból felszálló bombázók hatósugarát erősen korlátozta a magukkal vihető üzemanyagmennyiség, a légi utántöltés az akkori körülmények között nemigen volt megoldható.

Azt nem tudom kinek támadt a zseniális ötlete, de az „ingabombázás” tényleg nagy gondolat volt. Az ő szempontjukból. Hogy mit is jelent ez a fogalom: ingabombázás?

A támadó légikötelék berepült az ellenséges területek fölé, olyan mélyen, amennyire csak akarták, leszórta a bombáit, többnyire ott, ahová tervezték. „Dolga végeztével” azonban nem fordult vissza az eredeti, akkor már tán túl távoli légibázisra, hanem folytatta útját és a szovjet területeken kiépített reptereken landolt. Itt újratankolták a gépeket, friss bombarakományt pakoltak fel rájuk és a hazafelé vezető úton ugyanazok a bombázók még egyszer megszórhatták a célterületeket. Így jelentősen megnőtt a bombázók hatótávolsága és „hatékonysága”. Egyszerű elgondolás és kiválóan működött. Csak ismételni tudom, a mi szempontunkból: sajnos.

A Frantic Joe keretében, 1944. június 2-án:

- Légitámadás a miskolci vasúti pályaudvarok ellen. Több bomba nem a kiszemelt célpontokra hullik, hanem a belvárosra és más lakónegyedekre. 206 polgár életét veszti, 420-an megsebesülnek.

- Amerikai kötelék sikertelen támadása a szegedi pályaudvar ellen, de bombáik lakónegyedekre hullanak.

- Amerikai szőnyegbombázás Kolozsvár ellen: Elpusztul a vasútállomás, két kórház, több iskola. 385 lakóház megsemmisül, 860 megsérül. Életét veszti 362 polgári lakos, 32 honvéd és 65 német katona. 2434 család válik hajléktalanná.

- Egy 130 bombázóból és 64 db kísérő vadászgépből álló amerikai légikötelék csapást mér a debreceni Nagyállomás környékére. 319-en halnak meg. A kötelék bombázza Nagyváradot is.

A háború végéig Magyarországon mintegy 20 ezer áldozatot szedtek a légitámadások. Közel tízezer támadó bombázó nagyjából 9400 bevetésen több, mint 26 ezer tonna bombát dobott le Magyarország területére.

Az már csak „hab a tortán”, hogy olykor még manapság is kerülnek elő fel nem robbant bombák…

Forrás: Wikipédia; Oláh András Pál: A Frantic hadművelet.

Kép: 1944. Magyarország, Szolnok, a vasúti pályaudvar bombázása. / Adományozó: National Archives / Fortepan 24302 (részlet)