Mindig mondtam, hogy a tudás, a tudomány fontos dolog, és ha egészséges arányban keveredik egy kis sumáksággal, akkor akár életmentő lehet. Ahogy ez történt Kolombusz Kristóffal, 1504. február 29-én.

Miután 1492. október 12-én elérte az Újvilágot, és partra szállt San Salvador szigetén, még háromszor kelt útra. Negyedik, utolsó útján esett meg vele, hogy egy „halott kéznek” köszönhette életét.

Közép-Amerika partjai mentén hajózott négy hajóból álló kicsiny flottájával: Capitana, Gallega, Vizcaína és Santiago de Palos. Csak megjegyzésként: a hajók neveire azért nem tenném le a nagyesküt, a legtöbb forrásban ugyan ezek szerepelnek, de akadnak eltérő elnevezések is. De jelenesetben nem is a hajók neve a legfontosabb, sokkal lényegesebb, hogy a hajókat farágó rovarok támadták meg. Két hajó annyira ízlett a falánk rovaroknak, hogy kénytelen voltak elhagyni azokat. Más források viszont az állítják, hogy egyszerűen zátonyra futottak, és összetörtek.

Végül is, mindegy miért, de csak két hajóval kötött ki Jamaica északi partjainál, 1503 júniusában.

A korabeli jamaicaiak kedves népek lehettek, barátságosan fogadták az elcsigázott utazókat. Menedéket nyújtottak nekik és élelmiszerrel segítették az európaiakat. A vendég öröm, szokták mondogatni, de ha túl sokáig marad, előbb-utóbb pokolba kívánja az ember. Nincs ez másképpen a világ másik felén sem…

A helyiek már feltehetően erősen unhatták, a nyakukon lógó koloncot, akik nem is a legudvariasabb fajtából származtak. Ugyan lehetet velük apró tárgyakat, érdekes csecsebecséket és „nagy kincseket” csereberélni, de folyton olyasmik után kérdezősködtek, faggatóztak, amikről a bennszülöttek azt se tudták, mi fán teremnek. Az még hagyján, hogy fűszerekről, fémekről érdeklődtek, de az már mégse járja, hogy nemcsak egymás között hadakoznak – a legénység egy része fellázadt – de még a helyiket sem kímélik. A fellázadt matrózok ugyanis megöltek néhány bennszülöttet…

A lázadás ügyét ugyan sikerült elsimítani, de rossz napok köszöntöttek a fehérekre. A helyiek befejezték az üzletelést, nem jött több manióka, gabona, hal. Az éhség pedig nagyúr, kétségbeesett lépésekre szánhatják magukat az éhezők. Ebben a válságos pillanatban Kolombusznak – ha nem is túl tisztességes -, de zseniális ötlete támadt.

Neki is megvolt Regiomontanusnak, azaz Johannes Müller von Königsbergnek a halála előtt kiadott évkönyve. Ez alapműnek számított akkoriban a hajósok között, fontos információkat közölt a Napról, Holdról, a csillagokról, melyek nagy segítségükre lehettek a tájékozódásban. Többek között, az 1436 és 1476 között élt német matematikus és csillagász közzé tett egy táblázatot, amely az 1475-1506 közötti időszak várható csillagászati eseményeit tartalmazta.

Regiomontansu mávének említett oldala

Kolombusz eleget lapozgatta a könyvet, hogy tudja: 1504. február 29-én, közvetlenül holdfelkelte után holdfogyatkozás lesz.

És itt jött a szélhámosság: felkereste a helyi törzsfőnököt, hogy szomorúan tájékoztassa, hogy az égiek megharagudtak a jamaicaiakra, mert nem azok adnak elég élelmet az európaiaknak. Isten majd jelét is adja mérhetetlen haragjának, néhány nap múlva elveszi tőlük a Holdat.

Szokták mondani, hogy akinek elég vastag a bőr a képén és azt is, hogy úriember biztosra nem fogad. Kolombusz pedig elég biztos lehetett Regiomontanus csillagászati előrejelzésében… Arról nem szól a fáma, hogy a bennszülöttek a menetrendszerűen érkező holdfogyatkozás előtt mennyire vették komolyan a fenyegetést, de miután a mondott időben a Föld tényleg volt olyan „szíves”, hogy eltakarta a Napot a Hold elől és így az csakugyan sötétségbe borult, a bennszülöttek meg voltak győzve. Nagy volt a pánik…

Mihez kezdenek ők Hold nélkül?

De az idegenek hatalmas és derék vezetője – ez volt Kolombusz – elébük állt és megígérte, hogy megpróbálja meggyőzni az égi hatalmasságokat, hogy ne hagyják Hold nélkül sínylődni az ő gyermekeiket. Be is zárkózott a kabinjába, hogy maga titokzatos módján szóljon velük.

Ez a „szólás” leginkább egy homokóra bámulását jelentette, azzal mérte a nagy kapitány, mennyi idő van még a holdfogyatkozás végéig. Pár perccel a az égi jelenség vége előtt előjött és bejelentette: sikerült meggyőzni a fentieket, hogy adják vissza a Holdat.

És láss csodát: a Hold hamarosan előbukkant.

Ezek után a bennszülöttek zokszó nélkül táplálták a hajósokat, egészen a „felmentő sereg”, a Hispaniola hajó érkezéséig. Ezzel hajóztak vissza 1504. november 7-én Spanyolországba.

Forrás: Wikipédia, Ng.hu, Mult-kor.hu.