1939. január 6. hajnalán, Vízkeresztkor Munkács lakóinak „zenés” ébresztőben volt részük. Tüzérség lőtte a városközpontot, a városszélen pedig páncélosok kísérte gyalogság jelent meg. Tán vendégségbe érkeztek? Hiszen a görög katolikus szenteste volt aznap…

De kezdjük az elejénél… Trianonnál…

A trianoni döntésekkel úgy nagyjából senki sem volt elégedett. Akik területeket szereztek, vagy ahol új – történelmi előzmények nélküli - államalakulat jött létre, ott természetesen még többet akartak, akit viszont területeket vesztettek, azok szerettek volna visszakapni valamicskét… Persze a legjobb lett volna az egész ügyet békés úton rendezni… Ezért is kérték fel közös megegyezéssel Ribbentrop német és Ciano gróf olasz külügyminisztert döntőbírónak és 1938. november 2-án megszületett az ún. első bécsi döntés a határrevízióról.

Az új határokkal megint csak az történt, mint az addigiakkal. Nagyjából mindenki elégedetlen volt velük. Ami azért nem akkora csoda, ha azt nézzük, hogy olyan, akkora anomáliák estek meg, mint például Munkácson. A várost Magyarországnak ítélték ugyan, de a környező dombok jórésze csehszlovák kézen maradt. Így, például, az egyik temetőbe csak a csehszlovák hatóságok külön engedélyével kísérhették ki szeretteiket a város lakói.

A történelem során sosem bizonyult valami fényes ötletnek, ha a távolban, íróasztalon húzkodtak meg határokat, a helyszínt nem ismerő politikusok. Még ha jó szándékkal is igyekeztek dönteni, képesek voltak akkorákat tévedni, hogy borítékolható volt: ezeken a határvonalakon hamarosan újra igazítani kell. Nem is éltek sokáig az első bécsi döntéskor meghúzott határvonalak. Csak a második bécsi döntésig voltak érvényesek…

De a csehszlovákoknak addig sem tetszettek. Neki is álltak kiigazítani…

Hogy nem valami hirtelen ötlet vezette őket, arra ékes bizonyíték, hogy „a korabeli munkácsi sajtó hasábjairól ismeretes, hogy a bécsi döntés után kivonulni kényszerülő csehek (november 10-én hagyták el a várost) katonai parancsnoka a munkácsi magyarság vezetőit ágyúzással fenyegette meg. Tehát a provokáció gondolata – már csak ebből a megjegyzésből is látszik – nagyon ott lehetett a csehek és mindazok részéről, akik ezt a katonai akciót támogatták. Nagyon lelketlen volt a támadás időpontjának kiválasztása is, ugyanis egyrészt a Juliánusz-naptár szerint a görög katolikus szenteste volt aznap, s a város lakosságának egy része Jézus megszületését várta már szívében, másrészt a római katolikusok vízkereszt, Urunk megjelenésének ünnepére készültek.” - Popovics Béla - 70 éve volt a munkácsi vízkereszti csata (Karpatalja.net)

A Lev Prchala tábornok vezetésével betörő csehszlovák csapatok egy gyakorlatilag védtelen várost támadtak meg. A több századnyi katonaság a Latorca hídján próbálkozott az átkeléssel, arra számítva, hogy az ott őrködő néhány határőr nem fejthet ki komoly ellenállást.

A határőröknek azonban sikerült riasztaniuk a magyarokat. Katonák, vadászpuskás civilek, a Rongyos Gárda Munkácson állomásozó tagjai, a helyi rendőri alakulatok közösen vették fel a harcot a támadókkal. A támadás során az ellenség gyalogsági túlereje helyenként hússzoros volt. A hajnal négytől fél kilencig tartó nehéz tűzharcban sikerült visszaszorítani a támadókat a Latorcán túlra.

Egy másik ponton, Klastromaljánál a folyón kíséreltek meg átkelést a csehszlovák erők, szintén sikertelenül. „A Latorca bal partján található, tehát még csehszlovák megszállás alatt lévő görög katolikus kolostorból (1775-ig ez volt a Munkácsi Görög Katolikus Egyházmegye püspöki központja), egyes visszaemlékezések szerint annak tornyából is lőtték a csehek a várost.”

Ezután még több ponton is kísérleteztek az átkeléssel, de a – nem nagy szó, ebben az esetben – hősiesen ellenállás mindannyiszor visszavonulásra kényszerítette őket.

Az összecsapás – szerencsére – nem járt túl sok áldozattal.

„A visszavert támadók vesztesége öt halott (négy katona és egy határőr), valamint számos sebesült és fogoly volt. A három támadó Tatra OA vz. 30 típusú ellenséges páncélgépkocsi közül egy, a 13.326 rendszámú árokba csúszva a magyar csapatok zsákmányává vált.

Magyar oldalról a harcok áldozatává vált két honvéd, a Rongyosgárda öt tagja, egy nemzetőrként is tevékenykedő tűzoltó és két további civil (köztük egy hatgyermekes anya).”

Az áldozatok temetési szertartásán Jaross Andor tárca nélküli felvidéki miniszter képviselte a magyar kormányt. Még az akkori Filmhíradó is forgatott a helyszínen.

Az anyagi kár ellenben jelentős volt. Sok lakóház, középület, még a helyi színház is megsérült a tűzérségi támadásban.

Az elismerés sem maradt el:

„A f. hó 5-éről 6-ára virradó éjjel Munkács, Oroszvégnél lejátszódott eseményekkel kapcsolatban dicséretemet fejezem ki a cseh támadás elhárításában részt vett valamennyi tisztnek és legénységnek. (...) Nem mulaszthatom el azonban az alkalmat, hogy ki ne emeljem a munkácsi rendőrség és városi nemzetőrség hősies magatartását és azt a készséget, amellyel a csekély számú honvédségi alakulatok segítségére siettek. A munkácsi rendőrség és nemzetőrség tagjainak ezen önfeláldozó és áldozatos cselekedetéért a Legfelsőbb Szolgálat nevében őszinte köszönetemet és hálámat fejezem ki.” - írta a debreceni VI. hadtest parancsnoka, Siegler Géza altábornagy 1939. január 17-én Debrecenben kiadott 3. számú hadtestparancsnoksági parancsában. A kitüntetések sem maradtak el…

A csatában zsákmányolt páncélozott jármű kiiktatásáról két történet is járja:

Rozs József, mint a térképhelyesbítők egyik tagja elsőként vette fel a harcot az Oroszvég felöl támadókkal. Rozs József rettenthetetlen bátorsága magával ragadta a védőket. Az élen érkező cseh páncélkocsira felugrott, és a vezető figyelő nyíláson át belőtt. A páncélkocsi árokba fordult és megrekedt. Az erről zsákmányolt fegyver és lőszer volt az első komolyabb lehetőség a támadás visszaverésére. A küzdelem során Rozs József hősi halált halt. (Rendjel.myhunet.com)

A Magyar Nagy Ezüst Vitézségi Éremmel kitüntetett Szerencsi János tartalékos tizedesről kitüntetési felterjesztése az alábbiakat írja:

„Mint golyószórós rajparancsnok a golyószórót magához ragadva erős ellenséges tűzben tört előre és az úttest közepén tüzelőállást foglalva megkezdte tüzét az alig 30 m-re lévő ellenséges csoportra, és ezekből két halottat és egy sebesültet ejtve a hirtelen mintegy 150 m-re felbukkanó páncélgépkocsi ellen fordította golyószórója tüzét és vakmerő kitartásával a páncélgépkocsit megfélemlítve megfordulásra kényszerítette. A fordulás közben ballon gumiját átlőtte, és ezáltal a páncélgépkocsi elveszítve biztonságát az árokba csúszott és így esett zsákmányul. A harcban részt vett tisztek véleménye szerint a legbátrabb magatartást tanúsította.” – (B. Stenge Csaba)

Azonban a csata valójában nem oldott meg semmit. A fennálló helyzettel továbbra is elégedetlen maradt mindkét fél. Ez vezetett végül is az 1939. március 23-án kirobbant magyar-szlovák kis háborúhoz is. Mert akkorra már Csehszlovákia sem volt… Ja kérem, azokban az időkben igencsak gyorsan változtak a dolgok, államok szűntek és születtek újak, hogy aztán a második világháború mindent megint átrendezhessen…

Kép: zsákmányolt csehszlovák páncélos

Forrás: Wikipédia; Popovics Béla - 70 éve volt a munkácsi vízkereszti csata; B. Stenge Csaba - A munkácsi rendőrség defenzív és offenzív harcászati alkalmazása Kárpátalján 1939-ben; Adatbank.sk; Rendjel.myhunet.com;