"Ti, nyelvre és szokásokra nézve nagy részben németek ismét részt vettetek azon törekvésben, mellyel egy istentelen szájhős egy magyar köztársaság ábrándos épületén munkált." - írta csalódottan Haynau egyik falragaszán.

Csalódott az olyan emberekben, mint a ruszkabányai Maderspach Károly és hitvese, Buchwald Franciska, akik németesen csengő nevük német származásuk ellenére igaz magyarnak vallották magukat.

Maderspach Károly az 1848–as szabadságharc idején gondolkodás nélkül tűzte ki a nemzetiszínű lobogót a vasgyáruk tetejére. Lelkes híve volt a magyar ügynek. Erről tanúskodik Széchenyi Naplója is, amiben arról számol be a gróf, hogy milyen lánglelkűen nyilatkozott Károly, amikor a magyar nyelv használatáról beszélt. "Igen, a magyar nyelv használata, az tesz magyarrá…"

Maderspach Károly

Amíg kellett, a gyár dolgozott. Dolgozott a forradalomért, a szabadságharcért. Fontos szerepet játszott a magyar honvédség támogatásában, fegyverekkel és ágyúgolyókkal látták el a hadsereget. Például Bem tábornok seregének 20 000 lándzsát és egyéb más fegyvert is szállítottak.

És a házaspár nem tartozott azok közé, akiknek - mikor elszállt a forradalmi hevület, elmúlt a forradalom dicsősége – rögtön eszébe jutott, hogy ők tulajdonképpen az osztrák császár hű alattvalói és csak megtévedtek… Vagy meg sem tévedtek, nem is történt semmi, ők mindig híven szolgálták a bécsi udvart. Mert voltak ilyenek is…

De nem Maderspachék!

A sorozatos vereségek, a világosi fegyverletétel után is kitartottak a forradalom ügye mellett. Számos üldözött honvédnek nyújtottak segítséget. 1849 augusztusában, a menekülések idején megfordult házukban Bem József, Kmety György, Guyon Richárd és Stein Miksa is.

Haynau, a bresciai hiéna – ahogy az itáliai szabadságharcosok nevezték, mert az osztrák önkény ellen Bresciában fellázadt férfiakat kivégeztette, a nőket megvesszőztette -, jött, hogy „rendet” csináljon. S nem volt egyedül, pribékjeiből jutott mindenhova.

Ruszkabányára is.

Bem és Kmety egy nappal azelőtt hagyta el a Maderspach-házat mielőtt megérkeztek volna az osztrákok. Nem kellett sokat kutakodniuk, hogy hol szállt meg a két menekülő tábornok. Maderspach Károly nem csinált titkot a vendéglátásból, megtiszteltetésnek érezte, hogy a két kiválóság szolgálatára lehetett.

A házaspár feltehetően akkor sem úszta volna meg bántatlanul a vérgőzős bosszúvágytól lihegő osztrákok „látogatását”, a tábornokok nem időznek náluk. Elég lett volna annyi is, hogy gyáruk a szabadságharcért dolgozott. Ráadásul, ezt még tetézte, hogy Maderspach Károly öccse, Maderspach Ferenc a honvédsereg ezredese volt.

Őt még holtában sem hagyták nyugodni. Haynau egy „díjnyertes tanítványa”, bizonyos Gröber nevű osztrák százados ki akarta ásatni zsombolyai sírjából, hogy – utólag – példát statuálhasson, hogy felakasztassa. Nem volt szerencséje… A feldühödött helyiek, a falu népe vasvillát, kaszát, kapát ragadott, megakadályozzák a kegyeletsértést.

1849. augusztus 22-én, a Ruszkabányára bevonuló császáriak megkezdték a megtorlást. Az elsődleges célpont - magyar szabadságharcosok számára fegyvert gyártó vasgyár igazgatója, Maderspach Károly – elleni fellépést a helyi munkások kemény fellépése meghiusította. A dühödt osztrákok azonban mindenáron példát akartak statuálni. Ha a gyárossal nem tudnak mit kezdeni, majd akad más! Hogy nagyot üssenek rajta: elsőnek mindjárt a felesége!

Maderspach Károlyné, Buchwald Franciska

Maderspach Károlyné, Buchwald Franciska „bűnlajstroma” nem merült ki a tábornokok vendégül látásában. Felhozták ellene azt is, hogy ott volt mikor 1848 júniusában a falu népe és elöljárói honvédtisztekkel együtt szabadságfát állítottak a ruszkabányai ligetben. A vádlók azt állították, ezen az ünnepélyen Maderspach Károlyné egy császári egyenruhába öltöztetett szalmabábut égetett el.

Haynau parancsára 1849. augusztus 23-án elhurcolták az otthonából az asszonyt.

"Előállt a kocsi, és egy káplár felszólított, és reám parancsolt, hogy szálljak fel. Összeszedtem egész bátorságomat a végzetes szörnyű búcsúzás alkalmával, sírva állt körülöttem az egész cselédség, még egyszer megöleltem drága férjemet, megcsókoltam - Istenem, utoljára!" – írta visszaemlékezéseiben Maderspach Károlyné.

Osztrák katonai kísérettel vitték ki abba bizonyos ligetbe, ahol alig több mint esztendeje a szabadságfát állították. Ott Gröber százados letérdeltette.

"Igen, itt fognak agyonlőni. Ez volt a gondolat, mely átcikázott agyamon. Megfogtam a pap kezét és mondám. Ön látja most, hogy miért kellett velem jönnie; ámbár kevés idő marad engem a halálra előkészíteni, de én számítok Isten irgalmára. Csak arra kérem, ne hagyja hullámat, míg férjem és gyermekeim azt át nem veszik, zsebembe pénz és ékszer van!" (Maderspach Károlyné)

A halálra készült, de az „ötletes” osztrákok ennél sokkal szörnyűbbet eszeltek ki számára. A méltóságában, nő mivoltában akarták megalázni…

Hat férfi lépett oda hozzá és durván letépték a felsőruházatát.

"Kezeimet összekulcsolva fordultam a századoshoz: Önnek is van anyja. Tisztelje azt bennem. Édesanyja megátkozza önt, ha meghallja, mit művelt a fia. Ne sértse meg ennyire egy nő méltóságát és becsületét. Hisz bennem meggyaláz minden nőt, édesanyját, nővéreit! Ezután a többi tisztekhez fordultam, hogy mint lovagias férfiak ne engedjék a gyalázatos exekuczió végrehajtását." (Maderspach Károlyné)

Hasztalan könyörgött.

"Még egyszer a lovaskapitányhoz fordultam, könyörögve emeltem fel kezeimet, kérve, hogy lövessen inkább agyon. Hisz meg kell értenie, ebbe a szégyenbe úgyis belehalok!"

Két katona lefogta és a másik négy nyírfavesszővel megvesszőzte.

Az ájult asszonyt ezután feldobták egy kocsira és átvitték Karánsebesre, ahol néhány órára tömlöcbe vetették, majd elengedték.

Az öt gyermekes, 45 esztendős asszony férje nem tudta elviselni a megaláztatást. Még azon a napon önkezével vetett véget életének. Egy, a saját gyárukban készült mozsárágyúval lőtte agyon magát.

Felesége egész életében küzdött azért, hogy elégtételt kapjon szeretett férje haláláért, az őt ért kegyetlen sérelemért. Az még csak hagyján, hogy az elnyomatás éveiben nem ért el semmilyen eredményt, de még a kiegyezés után sem jártak el ügyében. Ekkoriban történt, hogy Deák Ferenc arra figyelmeztette, az idő, a politikai helyzet nem alkalmas ilyen sérelmek orvoslására.

Azért akadtak, akik másképp gondolták…

Haynaura, miután elvégezte a piszkos munkát, már nem volt szüksége a bécsi udvarnak. Ellenkezőleg, feltehetően kínos lehetett számukra a mészáros jelenléte… „Érdemei elismerése mellett” nyugdíjazták. Mindenkinek, magának Haynaunak is jobb volt, ha nem tartózkodik otthon, ezért utazgatni kezdett.

Sorsát azonban így sem kerülhette el…

Maderspachné megvesszőzésének híre - Haynau többi rémtettével egyetemben - bejárta az európai sajtót. A bresciai hiéna, mikor 1850–ben elvetődött Londonba, meglátogatott egy sörgyárat. Pechjére még a munkások közé is bemerészkedett. Felismerték. Egyesek szerint híres bajusza buktatta le, mások szerint két magyar is akad az ott dolgozók között…

A Vasárnapi Ujság 1903. évi 50 száma így írt az esetről:

„Legelőször egy zsupp szalmát, vagy egy kötés szénát ejtettek reá a padlásról s a munkástömeg erre nagy lármával megrohanta, megdobálták árpával, mindenféle szeméttel, lim-lommal és kezdték páholni söprűkkel, stb. Mindenfelől ordította a tömeg, hogy «Down with the Austrian butcher!» (Le az osztrák mészárossal) Haynau és társai erre keresztültörtek a haragos embertömegen s kiszaladtak a gyárból, de ismét vesztökre, mert odakünn már mintegy 500 főnyire becsült csőcselék várt reá, többnyire munkások, kőszénhordók (coal-heavers), utczai gyerkőczök és még asszonyok is, kik szitkolódva káromkodva ütötték-verték, letépték kabátját a hátáról és hosszú sárga bajuszánál fogva hurczolták még végig a Bankside nevű úton, mely a Themse partján húzódik végig. A tábornok esze-veszetten futott, míg végre eljutott egy korcsmához, a George public house-hoz, melynek nyitott ajtaján át bemenekült a házba, a korcsmárosné, Mrs. Benfield, nagy ámulatára és itt elrejtőzött egy ágy alatt. Legnagyobb szerencséjére a ház ódon szerkezetű volt sok ajtó­val s ezért, midőn a tömeg utána nyomult s egymásután föltörte az ajtókat, nem akadtak reá. Meg is ölték volna talán, ha a megrémült korcsmárosné nem küldött volna gyorsfutárt a rendőrségért a közeli southwarki állomáshoz, honnan rövid idő múlva Inspector Squires több rend­őrrel megjelent a kik kiszabadították Haynaut kényes helyzetéből.”

És Maderspach Károlyné?

„Életének utolsó éveit tisztelettel övezve, szerető családi körben, Budán a Szalag u. 11. sz. alatt élte le. 1880. december 6-án, 76 évesen hunyt el.”

Források: Wikipédia; Geni.com; Ujkor.hu; Honvedelem.hu; Origo.hu; Victoriana.reblog.hu; Klauzal.hu;