A budapesti Szabó Ervin téren áll egy szoborkút. A szobron Justitia hozzásimul a reménykedő Magyarországot képviselő nőalakhoz. A kút felirata: „E kutat hálás magyarok emelték Nagybritannia méltó fia Viscount Rothermere tiszteletére. Az ő betűje megöli a hatalmaskodást, az ő lelke megeleveníti az igazságot. 1928.”

Igazán hízelgő szavak. De ki is volt ez a brit úriember, akiről ilyen elismerőn nyilatkoztak eleink?

Sidney Harold Harmsworth néven született 1868. április 26–án az írországi Dublinban, és 1940. november 26-án hunyt el Bermudán. Rothermere első vikomtja, brit sajtómágnás és politikus, az Associated Newpapers Limited tulajdonosa. Bátyjával, Alfred Harmsworth-tel, a későbbi Lord Northcliffe-fel alapították meg a Daily Mail (1896) és a Daily Mirror (1903) folyóiratokat, melyekkel a népszerű, modern újságírás angliai úttörőinek számítottak.

Ez is nagyon szép, igazán nagy teljesítmény, de nem mondhatnám, hogy annyira egyedülálló. Amennyire én tudom számos sajtómágnás élt és él tőlünk nyugatabbra, vikomtból is akadt elég, mégsem lepik el a budapesti utcákat, tereket a tiszteletükre emelt szobrok.

Lord Rothermere magyarországi népszerűsége egy újságcikkel kezdődött: „Magyarország helye a Nap alatt. Biztonságot Közép-Európának!” - címmel jelent meg 1927. június 21.-én, az akkor egymillió példányban kiadott Daily Mail hasábjain híres cikke, amelyben a brit sajtómágnás a trianoni békeszerződés hibáit taglalja, kiállva a magyarság érdekei mellett. Minden továbbimagyarázat nélkül egy részlet a cikkből:

„Kelet-Európa sem más, mint sok kis Elzász-Lotaringia. Amikor 1871-ben a frankfurti béke elszakította ezt a két ikertartományt Franciaországtól, elkerülhetetlenné vált az újabb háború. Nagyobb méretekben ugyanezt a baklövést követték el az Osztrák–Magyar Monarchiát felosztó békeszerződések is. Döntéseik nyomán elégedetlen nemzeti kisebbségek jöttek létre Közép-Európa féltucat országában, melyek közül bármelyik gyújtópontja lehet egy újabb világégésnek.

A Közép-Európa térképét átrajzoló három szerződés közül az utolsó és legszerencsétlenebb a trianoni, melyet Magyarországnak 1920. június 4-én kellett aláírnia. Ahelyett, hogy egyszerűsítette volna a nemzetiségek amúgy is szövevényes hálóját, még tovább bonyolította azt. Olyan mély elégedetlenséget váltott ki, hogy minden pártatlan utazó, aki a kontinensnek erre a tájára téved, világosan látja az elkövetett hibák jóvátételének szükségességét.

Az új közép-európai államok jelenlegi határai önkényesek és gazdaságtalanok. De van egy ennél súlyosabb vonzatuk is: igazságtalan voltuk folyamatos veszélyt jelent Európa békéjére.” (Zinner Judit fordítása)

Lord Rothermere feltehetően nem mély politikai meggyőződésből, inkább személyes rokonszenv okán állt ki a magyar revíziós törekvések mellett.

Nagyjából 1927-ben ért véget az a politikai botrány, mely a magyar kormány által kezdeményezett, Románia ellen indított törvényességi vizsgálatból fakadt. A trianoni békeszerződésben leírt, de soha be nem tartott szabályozás szerint a nemzeti kisebbségeket nem érhette hátrányos megkülönböztetés, továbbá tilos lett volna a kényszerből állampolgárságot váltó lakosság vagyonbizonytalanságát előidézni. Ezzel szemben minden utódállam – elsősorban a magyar parasztság földjeiből – nagyszabású földreformokat hajtott végre, természetesen úgy, hogy a magyar és német parasztság ebből semmit sem kapott. A legsérelmesebb módon Románia járt el, ahol törvény rögzítette, hogy amely földbirtokos akár csak egy napra is elhagyta az országot 1918. december 1. és 1921. március 23-a között, annak minden földbirtoka kisajátítandó, még akkor is, ha egyébként a román állampolgárságot választotta. A nyugat – és elsősorban Anglia – a tulajdonjoghoz fűződő elképzeléseik, valamint a szerződés betartása miatt erősen figyelt a magyar-román incidensre. Mikor, az amúgyis profi gittegyletként működő Népszövetségben 1927-ben újra elhalasztották a döntéshozatalt, az már világraszóló botránnyal járt.

Lord Rothermere ekkoriban járt először Magyarországon, tájékozódott a helyzetről, s így írta meg cikkét, amelyben Magyarországot természetes szövetségesünk néven említi.

Egyes feltevések szerint cikk megjelenésében nagy szerepe volt Hohenlohe Stefánia hercegnőnek is, - aki, mint népszerű társasági hölgy -, abban az időben, közeli kapcsolatban állt a lorddal.

Magyarországon a cikk megjelenése után feléledt a remény, hogy talán, rövid időn belül újratárgyalják a békeszerződést, de sajnos az írás nem az akkori hivatalos brit álláspontot tükrözte, mindössze a derék lord magánvéleményét. Nagy-Britannia és Franciaország hozzáállása a kérdéshez maradt a régi…

A kisantant országaiban persze felháborodtak, hogy ilyen cikk jelenhetett meg valahol a sajtóban. A legkomolyabban Csehszlovákiában vették, ahol Edvard Benes egyenesen háborús uszításnak nevezte.

Lord Rothermere nem volt rest, válaszolt Benesnek:

„Egyik hírügynökség útján érkezett táviratból értesülök arról, hogy Excellenciád a csehszlovák szenátus külügyi bizottságában egy interpellációra válaszolva úgy nyilatkozott, hogy az én »Magyarország helye a nap alatt« című cikkemnek láthatóan az a célja, hogy háborút készítsen elő a jövőben az utódállamok között. Ez teljesen ellenkezik szándékommal. Ami engem illet, a legbarátságosabb érzelmekkel viseltetem az Ön országa iránt, és ahelyett, hogy háborút provokálnék, célom előmozdítani a békét. (…)

Magyarországnak ma már vannak barátai, akik nem nyugszanak addig, amíg az egész világ a tudatára nem jut Magyarország sérelmeinek. Az utódállamok egyikében a Magyarországtól elszakított területeken a magyarokat kizárták minden közigazgatási és bírói hivatalból. Tilos nekik, hogy gondolataikat a saját nyelvükön adják elő a hatóságok és bíróságok előtt. A magyar nyelvet száműzték van iskoláikból, amelyeket fokozatosan zárnak be, egyiket a másik után.(…)”

A kiváló brit főnemesnek nem a cikk volt az egyetlen gesztusa a magyarság felé. Tízezerötszáz dollárt ajánlott fel annak a magyar pilótának, aki először átrepüli az óceánt. És erre - az akkor nagy teljesítménynek számító repülésre -, sor is került…

Szalay Emil magyar vállalkozó – egykori hentes, akkor már húsüzem tulajdonos -, vagyonának jelentős részét feláldozva, 25000 dollárral támogatta Endresz György pilóta és Magyar Sándor navigátor útját, melynek során a két magyar, a világon a tizenötödikként repülték át az Atlanti-óceánt, egy - az időben - kiválónak számító 475 lóerős Lockheed Sirius típusú géppel. A gép neve – jellemzően -: „Justice for Hungary”, azaz „Igazságot Magyarországnak” volt.

Endresz György és Magyar Sándor és a Justice for Hungary óceánrepülőgép 1931. július 15-én startolt

Magyarországon lord Rothmere olyan népszerűségre tett szert cikke megjelenése és a magyarok iránt rokonszenve okán, hogy Rákosi Jenő a Pesti Hirlap főszerkesztője még azt is felvetette, hogy Rothermere Esmond nevű fia alkalmas lenne az üresen álló magyar trón betöltésére. Ebből azonban természetesen semmi nem lett, megmaradt érdekes hírlapírói ötletnek.

Maga a lord a hírre így reagált: „Sohasem tudtam meg pontosan, hogyan és mikor keletkezett az elképzelés, hogy ezt a magas megtiszteltetést nekem ajánlják fel. Úgy tűnik, 1927 őszén, nem sokkal azután, hogy a békeszerződés revíziójának kérdéséről az első cikkem megjelent, egymástól függetlenül több ember fejében megfogalmazódott. De sem én, sem a fiam nem tudtunk arról, hogy a mozgalom már akkor gyorsan terjedt, amikor 1928 tavaszán az első látogatást tette Magyarországon.”

1938-ban a Felvidék visszacsatolt részeinek birtokbavétele alkalmával ismét Magyarországra utazott, hogy láthassa a trianoni revíziós törekvéseinek megvalósulását, hogy együtt ünnepeljen a magyarokkal. Függetlenül attól, hogy a határok kiigazítását nem az antant, hanem Németország - a Szovjetunió helyeslése mellett - vitte véghez. Persze, a II. világháború után már fordult a kocka…

Később megvádolták azzal, hogy a „fasizmus felé sodródott”. Utólag persze könnyű okosnak lenni, de ne felejtsük el, a múlt század harmincas éveiben a világ Hitler rendszeréről még csak annyit tudott, hogy „rendbe tette Németországot”. Akkoriban még sokan rokonszenveztek az eredményesnek tűnő politikával. Az amerikai Time magazin 1938-ban Adolf Hitlert, 1939-ban Joszif Visszarionovics Sztálint választotta az év emberévé…

Az már sosem derül ki, hogyan élte volna meg Franciaország lerohanását, az angliai légi háborút, hiszen korábban elhunyt. De 1939. július 7-én még ezt írta a magyar revíziós liga elnökének, Herczeg Ferencnek: „Nem tudom elviselni a gondolatot, hogy a fiatal európaiak új generációjának át kelljen élnie ugyanazt a vérfürdőt – a Nagy Háborút –, amelyet az előző generációnak kellett elszenvednie.”

Lord Rothermere

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Index.hu; Kozterkep.hu