Gérecz Attila, egy 17 éves srác, 1946. október 23-án tért haza a francia hadifogságból. Különös dátum ez… Ki tudhatta akkor, hogy épp tíz év múlva lesz egy forradalom és költőjét Gérecz Attilának hívják majd…

A Dunakeszin született ifjú ember korán elveszítette édesapját, aki – fia pechjére – az első világháborúban vitézi címet szerzett. Ha tudja a jó öreg, hogy fia e cím miatt nem járhat majd egyetemre, nem lehet mérnök, mint ő, tán kevésbé lett volna vitéz. A hazatért fiú - a nagyváradi magyar királyi Gábor Áron Honvéd Tüzérségi Hadapródiskola tanulójaként 1945-ben az iskolával ment nyugatra – élni kezdte életét, mint bármelyik hasonló korú srác. Az egyetem elérhetetlen álom maradt, vasesztergályosnak tanult és sportolt. Kiválóan. A magyar öttusa-válogatott kerettagja lett 1949-ben. Ami – öttusázóinkat ismerve – nem kis teljesítmény…

A háborús évek régen elmúltak – négy esztendő ebben a korban nagy idő – és úgy tűnt, hogy az akkori sebek behegednek. De közbeszólt a zsarnokság...

Összeesküvés vádjával tartóztatták le, tizenöt évet kapott. Olcsón megúszta – mondhatná valaki cinikusan – elvégre ártatlan volt. Négy társa a vádlottak padjáról, nem volt ilyen szerencsés. Ők kötelet kaptak…

"Az ítélethozás. A bíró
belép, s az esküdtszék feláll.
Süt a nap. Valahol a Lídó
fövenyén mosolyt forr a nyár.
Itt megreped a csönd, a nyíló
szemeken átszáll a Halál.

Négyszer suhint kaszája éle.
A terem csöndes és komor.
S ők állják, mintha egy sem élne,
Hűsen, mint négy ezüst szobor.
S a négy vágás finom sebére,
kivérzik négy gúnyos mosoly." (Gérecz Attila : A börtön eposza - Az ítélet / részlet)

A váci börtönben kezdett verseket írni, és csak úgy, mellesleg, francia, angol és német költők verseit is fordította. 1954-ben kicsit könnyebb idők jöttek, még a börtönben is. Nagy reformok voltak a sitten, a magánzárkák használatát felfüggesztették és kegyesen megengedték a politikai elítélteknek, hogy dolgozzanak. Addig legfeljebb magányos séták jutottak nekik a börtönudvaron, hátratett kézzel, a szemükre húzott sapkával.

Egész kis irodalmi kör alakult odabent WC-papírra írt verseiket olvasták egymásnak, tárgyalták meg együtt.

"Aztán felállsz. A rácsok lomha
keresztje homlokodra dől.
Ha most kilépsz, könnyen a konca
lehetsz. A toronyból az őr
szemét a fény csak erre vonzza
a vaksötét sziget felől.

S hogy mit tesz, meg kell érezned.
Feszült idegzeted ne várasd.
Motorszivattyú berreg messzebb.
A víz már elérte a várost.
Csönd. Majd hosszú vonatfütty reszket.
“Fénysor kúszik valahová… Most!...” (Gérecz Attila : A börtön eposza - A szökés / részlet)

Aztán jött a szökés. Hétköznapi ember nemigen lett volna képes egy ilyen sportteljesítményre. A Duna áradása rettegésben tartotta a környéken lakókat, de számára ez volt a nagy alkalom. 1954. július 18-án sikerült kijutnia váci börtöncellájából és az áradó Dunát átúszva megszöknie.

“Vácról szöktem az éjszaka”... - lentről
a szürke folyam kavarog... -
Álltunk szótalan én meg a rendőr:
egymásra fogott magyarok,
s én néztem az álla-hegyét - belelendül
a váll - , hova majd lecsapok.

“Itt térjen a főd fele” mondta lefödve
a lángot. Az ökle kinyúlt.
S én néztem a hála szemével e rögre.
Hazánk csak a könnyteli múlt.
De vallja hazának az ember örökre,
hol két ököl összesimult!" (Gérecz Attila : A börtön eposza - A rendőr / részlet)

De hová mehetett 1954-ben egy szökött politikai fogoly? Egy köztörvényes gengszter tán eséllyel vághatott volna bele a bujkálásba. Utána nem indul ekkora hajtóvadászat, hiszen nem a „nép ellensége”. És egy gengsztert tán nem súg a saját ismerőse…

Három nap volt a szabadság…

És újabb három évet kapott érte. Elfogása után a Budapesti Országos Börtönbe vitték és hónapokig szigorított magánzárkában és sötétzárkában tartották. Az embertelen körülmények miatt éhségsztrájkba kezdett, majdnem belehalt. 1955 tavaszán így ír a börtönből kicsempészet levélben édesanyjának és szerelmének:

Amnesztiákban és egyebekben velem kapcsolatban ne reménykedjetek, én csak teljes győzelem esetében megyek ki innen.

És eljött az a nap is… 1956. október 30-án szabadul. De a szabadságot nem adják olcsón, november 4-től már részt veszt a harcokban.

A visszaemlékezések szerint a budapesti Rókus kórháznál kilőtt két tankot. A harmadik tank géppuskasorozata pedig… Egy nagy költőt küldött az örökkévalóságba.

"Kis versek. Szállongó pernyéi
egy bús, halottas fáklyafénynek.
Kis ideig majd fenn lebegnek,
minthogyha foltjai lennének
a szeplőt hányt, közönyös égnek..." (Hagyatékon - Vác, 1954. dec. Éhségsztrájkom 5.-ik napján)

Forrás: Wikipédia; Gereczattila.uw.hu; Latoszogblog.hu; 

Képek: Gereczattila.uw.hu; Latoszogblog.hu;