Talán 1643-ban született. A halála időpontja már biztosabb: 1709. szeptember 26-án vagy 27-én lépett át a halhatatlanságba Bottyán János kuruc generális, a legendák Vak Bottyánja.

Elszegényedett protestáns kisnemesi családból származott, talán ezért is vállalt az 1650-es évektől a nagyszombati jezsuiták vágsellyei birtokán lovászi munkát. Hatásukra áttért a katolikus hitre, amiért apja kitagadta örökségéből. Ez egyébként se lehetett valami sok… De nem olyan volt a természete, hogy csak úgy el legyen a lovak között, amikor folytak a törökkel a végvári harcok… Katonának állt és – kiváló képességei okán - gyorsan emelkedett a ranglétrán. Előbb a sellyei végvár hadnagya, majd 1683-tól az esztergomi vár lovasainak főhadnagya. 1685-ben megvédte a várat Ibrahim budai pasa támadása ellen.

Személyében a magyar történelem egyik legkiválóbb hadvezérét tisztelhetjük, aki nem csak hadvezetési képességeivel, de személyes bátorságával is példát mutatott. Legendás haditetteinek se szeri, se száma, felsorolni is nehéz lenne mindet, ezért csak néhány kiragadott példa:

1686, Buda ostroma. A hazai magyar egységek közül elsőként Esztergomból érkezik 2500 lovas a vár falai alá. Bottyán János huszárkapitány vezeti őket.

Június 21.-én – más források szerint 24.-én – történt, hogy Abdi pasa hajókon útnak indította az ostrom veszedelmeit vállalni nem kívánó török előkelőségeket, dél felé, le Dunán. Természetesen asszonyaik és nem utolsó sorban, teljes vagyonuk társaságban. A csepeli révnél további utasok akartak csatlakozni a menekülőkhöz, a környékbeli területeken szolgáló török tisztek családjai, szintén kincseikkel. És itt ütöttek rajtuk a magyarok…

Bottyán az esztergomi naszádos hajdúkkal a vízen, a szárazon pedig huszárjaival csapott le a komoly török erőkkel biztosított csepeli találkahelyen gyülekező naszádosokra, civilekre. A védekező törököknek jóformán esélyük sem volt, a kétirányú támadás, a huszáros roham és a vízen érkező hajdúk hamar legyűrték őket. Az ellenálló katonákat levágták, a török civileket, asszonyokat és lányokat foglyul ejtették, gazdag zsákmányt szereztek. A nagyrészt zsoldosokból álló szövetséges hadsereg többi katonájának nagy irigységére a magyarok süvegekben mérték az aranypénzt, végekben az akkor igen értékes selymet, bársonyt. Az elfogott civileket a magyarok – természetesen nem ingyen – átadták a külföldi tiszteknek.

A rajtaütés katonai szempontból nem nevezhető jelentősnek, de annál nagyobb volt a demoralizáló hatása a budai várat védő törökökre. Tudták, családjaik a keresztény főtisztek kezére kerültek, akik komoly váltságdíjat kérnek majd értük…

Aztán változtak az idők. A törököt kiverték az országból. De jött helyette a német… És Vak Bottyán pályafutása az osztrák császár seregében folytatódott egészen, míg…

1703. november 15-én Bercsényi Miklós és Károlyi Sándor egyesült kuruc serege a zólyomi vár alatt megütközött Forgách Simon vezette labanc sereggel. És győzött. De ez a csata nem csupán a diadal okán maradt nevezetes…

Forgách egyik alvezére bizonyos Bottyán János ezredes, akit – félszemű lévén – mindkét táborban csak Vak Bottyánként ismernek. Régi katona ő is, megjárta már akkor a hadak iskoláját, mikor némelyik kurucot még az anyja ringatta. Ő még tartja a régi, török időkből maradt szokást: csata előtt párbajozni kell! Párbajra hívja hát a kurucokat.

Nagy vagány az öreg, beszélik róla, hajdan, még a török háborúk idején, belopózott az érsekújvári várba és a rikoltozó török müezzint kihajította a minaretből. Mire a törökök észbe kaptak, már újra odakint volt, a vár alatt száguldozó lovasok között.

Ismerik jól a kurucok. Sokan szolgáltak vele, alatta. És akik ismerik, azoknak bizony nemigen fűlik a foga kiállni ellene. Végül Ocskay László - akinek ekkoriban van feljövőben a csillaga a Fejedelem táborában - áll ki ellene. Jó katona, máris híres vitéznek számít, de fegyelmezetlen… Tán ezért is tetszik neki a párviadal ötlete.

A Hadak Vénje meg az Ifjú Titán…

Nemigen bírnak egymással. Először kopját törnek, aztán kard ki kard! De karddal se sokra mennek. Nekifeszül az ifjúi erő a tapasztalatnak, de nincs döntés. Előkerülnek a pisztolyok. Bottyán a gyorsabb, Ocskay mellvértje behorpad, orrán, száján dől a vér. De visszalő. A golyó Bottyán páncélja alatt az oldalába fúródik…

Valamelyik idegesebb kuruc vitéz is elsüti a puskáját. És kitör a kavarodás…

A kavarodás, ami a kurucoknak kedvez. Nincsenek itt szabályos hadmozdulatok, reguláris seregek begyakorolt manőverei, inkább verekedésre hasonlít a kibontakozó ütközet. Ebben pedig a kurucok vannak előnyben, itt a személyes bátorság, no meg a pofozkodási hajlam a döntő. Bercsényi csapatai győznek, Forgách seregeit visszaszorítják a várba, még a kapun túl is üldözik őket, de a győzelmet kihasználni nem tudják. A rendetlenül verekedő kurucok diadala még így is nagy. Forgáchot beszorították a várba, a közeledő császári csapatok meg a kudarc hírére visszafordultak, hogy bevárják az erősítést.

A csata legnagyobb eredménye azonban mégsem ez volt. Bottyán a zólyomi kapitulációs tárgyalások alatt üzente meg titokban Bercsényinek, hogy ő bizony átállna, ha szívesen látnák. A szíve a kurucok közé húzza, akik a magyar szabadságért küzdenek. Egyelőre, sebe gyógyulásáig visszatérne Esztergomba, hogy a várost és környékét Rákóczi oldalára állítsa, aztán pedig… Bercsényi nem késlekedett közölni az örömhírt Rákóczival. A fejedelem Tokajban tábornokká és a dunántúli vidék főparancsnokává nevezte ki Bottyánt.

Ő haláláig meg is maradt Rákóczi katonájának. 1709-ben pestisjárvány dühöngött az országban, innen ered a legenda, hogy ő is ebben halt meg. Valójában agyhártyagyulladás vitte el.

1709 október elején, fényes külsőségek között – lengtek-lobogtak a hadi zászlók, dörögtek az ágyúk - helyezték örök nyugalomra Gyöngyösön, a ferences rend templomában. Mégis, bizonytalan hol nyugszik, mert a császáriak bosszúja elől még a holttestét is rejtegetni kellett:

„Egyesek úgy tartják, hogy a temetés után, az éj leple alatt titokban elvitték a holttestet, majd Gyöngyösön a sóház mellett akkor még létező temetőben újratemették, s később, a császári retorziótól való „fenyegetettség” elmúltával visszavitték a templom kriptájába. A másik verzió szerint felesége elvitette, és valahol újratemettette. A harmadik változat szerint az altemplom számos sírhelye a nehéz időkben is megfelelő „inkognitót” biztosított a generális holttestének, így helyben is el tudták rejteni.” (Fekete István: Hol nyugszik Vak Bottyán?)

Mások azt beszélték: nem is halt meg. Hogy halhatott volna meg az, akit még a fegyver sem fog? Mert az járta róla, se golyó, se kard nem tehet kárt benne – hiába borította testét számtalan csata „emléke”. Ha valakiről már életében legendák szólnak, azt halálában sem feledi a nép.

Forrás: Wikipédia; Magyar Életrajzi Lexikon; Rubicon.hu; Honvedelem.hu; Bottyanesztergomban.eoldal.hu; Tortenelmiportre.blog.hu.
Képek: Ismeretlen festő: Kuruc–labanc csatajelenet
Vak Bottyán (rajz 1750-ből - Wikipédia)