1919. április 19-én, nagyszombaton történt. Az emberek már a húsvéti ünnepekre készülődtek és ők lettek az áldozati bárányok… A bűnük az volt, hogy magyarnak születtek. Hogy ott éltek őseik földjén…

Aztán valahogy az egész kimaradt a történelemkönyvekből. Odaát, Erdélyben szinte az események másnapján elkezdődött az elhallgatás, nálunk csak a II. világháború után. De akkor aztán nagyon…

Zavaros idők voltak azok. 1919 áprilisára Bihar vármegyébe is beköszöntött a „történelmi átrendeződés”, a „területi kiegészülés”, ahogy ezt elegánsan emlegetik Romániában. Amely aztán Trianonban érte el csúcsait.  A román megszálló csapatok ebben az időben foglalták el sorra Erdély nagyvárosait és alig akadt erő, mely felvette velük a harcot. A Székely hadosztály ilyen volt.

A Köröstárkány környéki harcokról így ír Koréh Endre tábori lelkész Erdélyért – A székely hadosztály és dandár története 1918–1919 című könyvében:

„A harcot a nagyváradi honvéd hadapródiskola 17-18 éves tiszti növendékei, III–IV. évfolyambeli derék fiúk vették fel. A hadapródok halálmegvetéssel, elszánt kitartással harcoltak az oláh túlerő ellen… A magyar erő a túlnyomó oláh elől lassan vonult vissza Köröstárkányig, ahol újra felvette a harcot.
[...]
Április 18-án, nagypénteken elkeseredett harc folyt. A székelyek géppuskái oldalba kapták az oláhokat, s a tüzérségük is kitartott a végsőkig… E küzdelemben Köröstárkány népe példátlan hősiességgel vett részt. Férfiak, asszonyok vállvetve harcoltak a székely rajvonalban a magyar szabadságért… Másnap békés szándékot színlelve közérdekű hirdetés meghallgatására gyűjtötték össze a falu népét a községháza elé. Ez alatt Szakota, volt kristyóri jegyző géppuskákat rejtett el a szomszéd telkeken. Mikor már a lakosság együtt volt, megszólaltak a gépfegyverek. Percek alatt halomra lőtték a fegyvertelen lakosságot.”

Azon a napon Köröstárkányban és a szomszédos Kisnyégerfalván a betörő román reguláris csapatokat követő félkatonai egységek összesen 108 – a tévedések elkerülése végett: száznyolc – embert, civilt mészároltak le, különös kegyetlenséggel. A „hogyanról” nem írok, mert nem akarok tizennyolcas karikát a blogra. A „miértről” meg csak annyit: mert magyarok voltak. Vojtkó Ferenc A köröstárkányi mészárlás című díjnyertes dokumentumfilmjében hangzik el a mondat az egyik – román katonát játszó szereplő – szájából:

„Köröstárkányiak! Vége a magyar világnak!”

91 ember számára a világnak is vége volt. Odaát, Kisnyégerfalván 17 estek áldozatul. 16 évestől nyolcvan évet élt idős emberig – széles volt az áldozatok skálája. 204 magyar gyermek maradt árván a fekete nap után.

És a borzalom nem ért véget. Három napi szabadrablás következett, amelyben több környékbeli román falu lakossága is lelkesen részt vett.

Egy szemtanú, Gyulai Ferenc így emlékezett erre:

„– Úgy hittük, hogy barátságban élünk. Hányan szolgáltak közülük nálunk! Fejszével köszönték meg a kenyerünket! A magyar vörösök idejében nem volt semmi baj, 1919-ben. Utánuk bejöttek a román katonák. Ők se csináltak semmit. Továbbmentek. Másnap azonban, szombat reggel volt, megtelt Tárkány a szomszédos román falvak népével. Mit akarnak tőlünk? – kérdezte tőlük nagyapám, a bíró, aki jól tudott románul is. Nem feleltek. Karjukon fejsze, vállukon puska. Kést is láttam a román legények kezében. Egyiket ismertem is látásból. Kezdték kikergetni házaikból az embereket… Mindenki félt, mindenki ment, oda, ahová parancsolták. A templom elé terelték a tárkányi népet. Volt, aki el sem érkezett a templomig. Megszólaltak a puskák. Lőttek mindenkire. Azt kiabálták, hogy az egész Tárkányt kiirtják. Nem tűrik tovább ezt a magyar fészket!…
[…]
Azóta a tárkányiak ereje felköltözött a temetődombra. Azóta olyan gyávák vagyunk, mint a riadt bárányok. Fáj valami, bosszant, mondanánk ezt vagy azt, mert érezzük, hogy igazunk van, de felnézünk a dombra, és belénk szakad a szó.” (Beke György – Itt egymásra találnak az emberek; riportkönyv)

A gyalázatos gyilkosságokról nem, hogy beszélni nem volt szabad, de a kommunista időkben odáig mentek a román hatóságok, hogy levakartatták a temető sírköveiről a dátumot, nehogy feltűnjön valakinek a sok azonos dátum…

Csak 1999-re jött el az az idő, mikor az áldozatok utódai emlékművet állíthattak. A „magyar siratófalat”, ahogy arrafelé nevezik…

Források: Nagy József Barna : Köröstárkány és a Székely Hadosztály tragédiája; Szakács Árpád – Vincze Gábor : Magyarirtás Köröstárkányban 1919 tavaszán; Tortenelemportal.hu; Wikipédia;

Kép: Az 1919. április 19-i mészárlás, az első, illetve a második világháború áldozatainak emlékműve Köröstárkányban