2016. okt 03.

Mindörökké közmunka!

írta: Cabe Ferrant
Mindörökké közmunka!

latyi.jpg

A közmunka nem új találmány. Hajdan azzal a felkiáltással végeztek nagyon nem odavaló emberek mindenféle extrém feladatokat, hogy ők is kiveszik a részüket a szocializmus építéséből. Ilyen őrületek voltak a kommunista szombatok és az egyéb akciók, ahol természetesen nem az elvégzett munka volt a fontos, csak, hogy domborítsák a munkásosztállyal való összefonódás fontosságát.

Közmunka ma is van.

Az olyan zselléreket hívják közmunkásoknak, akik ilyen vagy olyan okból nem férnek be a „hagyományos”, „valódi” munkaerőpiacra, de azért mégis csak kell kezdeni velük valamit. Mert túl sokan vannak… Ha csak egyszerűen pénzt nyomnának a kezükbe segélyként, akkor abba belerokkanna az ország – mondják az okosok. Így legalább hasznos munkát végeznek, és később visszatérhetnek a valódi munka világába. Mondják.

Nem tudom, biztosan így van.

Közmunkásból kétféle van. Az egyik véglet a teljesen felesleges és értelmetlen látszatfeladatot végrehajtó közmunkás – ez nagyjából megfelel a szocialista idők bújtatott munkanélkülijének -, a másik az pedig pont olyan fontos munkát végez, mint bárki más, csak éppen közmunkás bérért, ami ugyebár jóval kevesebb, mint a minimálbér.

Miért hívják minimálbérnek, ha nem az a minimális bér, melyet kifizetnek valakinek? Egy újabb érthetetlen rejtély a munka világából…

A kétféle közmunkás között – nem is tudom, hogy létezik-e egyáltalán a két véglet – természetesen rengeteg átmenet van. A tök fölösleges melótól az értelmes munkáig minden megtalálható a közmunkások tevékenységei között.

Még az az extrém eset is előfordul, nem kevés emberrel – szabad a közmunkásokat embernek nevezni? -, mikor pont olyan melót végeznek az éhbérnél is kevesebbért, amilyenért másokat remekül megfizetnek. Vagy legalább a minimálbért kicsengetik nekik…

Hogyan lehetséges ez?

Vegyünk egy tök közönséges munkahelyet, ahol közmunkásokat foglalkoztathatnak. Mondjuk egy iskolát. Az iskolának szüksége van oktatás technikusra, számítógépes rendszergazdára. De nem tud annyit fizetni, hogy egy megfelelő képzettségű és képességű informatikus elmenjen dolgozni a suliba. Informatikusokból hiány van, a piacon két kézzel kapnak utánuk.

Feltéve, ha rendben vannak a papírjaik, meg, ha nem túl öregek.

Ha öreg akkor ugyebár sehova sem kell a dolgozó, mert már nem bírja a strapát. Ha valamiért nincs meg a diplomája, akkor meg megint csak nem kell, mert nem érthet az adott szakterülethez. Hiába profi benne, hiába van negyedszázados tapasztalata, akkor sem érthet.

Hiába bizonyítja ennek az ellenkezőjét az iskolában, ahová kiközvetítették, mint közmunkást, hiába elégedettek a munkájával. Az iskola „nincs státusz” felkiáltással nem veszi át a közmunkából. Esetleg, mert tényleg nincs státusz, esetleg, mert marha jól megfelel az intézménynek úgy is, ha ingyen kap olyan munkaerőt, amiért valós piaci körülmények között „vagyonokat” kéne kicsengetnie.

A helyzet jó az államnak, kiköhögi azt a kevés zsét és máris eggyel kevesebb munkanélküli szerepel a statisztikában. Jó a sulinak, mert semmit sem kell fizetnie, perkál az államkincstár és van egy príma szakembere.

Az ősz vénség meg először örül, hogy végre van melója. Aztán rájön, hogy ebből a lóvéból nem lehet megélni. Titokban „maszekol” mellette, meg nézelődik hova is mehetne. Nagyjából sehova. Fizikai munkát, szalagmunkát nemigen tud vállalni, nincs már olyan kondiban. Jó erőben lévő ötvenes, de ötvenes. Már nem tud – és kedve sincs – lapátolni bagóért. Meg kicsit többet is tud annál…

A jobb állásokat viszont valahogy sose ő kapja meg. Ősz fejjel, gyanúsan hiányos papírokkal? Na, ne röhögtessenek!

Neki tehát nem jó.

De azért maszekol. Mint informatikus.

Aztán bekrachol a cég, ahol eddig a szürkénél kicsit sötétebben ügyködött. Rendes meló kéne!

A hülye lúzerja! Minek van az ilyen? Élhetetlen marha.

A suli persze nem veszi át a közmunkából. Hiába dolgozik ott évek óta, hiába tudják róla, hogy jó szakember. A kollégák tán még kedvelik is. De ez nem sokat számít. A lényeg: csak akkor kell, ha a kincstár fizeti. Mert nincs státusz…

Ha elmenne, a suli meg lenne lőve. De ez csak akkor derülne ki.

Így a tag van meglőve.

Szereti a sulit, szereti az a munkát, amit ott végez. A kollégákkal is jól kijön. Közel is van az iskola, még bérletet se kell venni a bejáráshoz. A mai bérletárak mellett ez egy lényeges szempont. Még ebédelni is haza tud ugrani mindennap, ez se sámli megtakarítás.

Mert takarékoskodni, azt kell.

Azt csak a nagyon hülyék képzelhetik, hogy havi 52 638 forintból meg lehet élni. Ez átszámítva kicsit több, mint 170 euró, csak hogy mindenki értse. Ebből fizetni egy lakás rezsijét, kaját venni, egyebek. Ha ezt valaki meg tudja csinálni, akkor két dolgot javasolnék:

Egy: hívják ki hozzá a helyileg illetékes püspöki hivatalt, mert csoda történt.

Kettő: írja meg nekem, mert lövésem sincs, hogy lehet ennyiből megélni.

Különben, kösz, jól vagyok.

Ha valaki tud olyan melót, amiért megkapom a minimálbért és fizikailag képes vagyok rá, szóljon.

Szólj hozzá

Fősodor Kupalői históriák A világ rükvercben