1961. április 30-án Leonyid Ivanovics Rogozov orosz orvos sikeres vakbélműtétet hajtott végre saját magán. Ez így elég őrülten hangzik, mint valami morbid orvosi rekordkísérlet, de ha hozzátesszük, hogy mindez az Antarktiszon, a civilizációtól sok száz kilométerre történt, mindjárt más a leányzó fekvése…

Rogozov, a hatodik szovjet antarktiszi expedíció 27 esztendős orvosa, a Schirmacher-oázisban (A Déli-sark egyik jégmentes felülete) tartózkodott 11 társával. Azzal bízták meg őket, hogy a új bázist építsenek. A Novolazarevszkaja-bázis 1961. február közepére előírásszerűen el is készült. A csapat pedig arra készült fel, hogy a következő hónapokat a kietlen tájon töltse.

Hogy mennyire mentek simán az expedíció ügyei azt nem tudom, de 1961 áprilisában beütött a krach. Amikor Rogozov erős alhasi fájdalmat érzett jobb oldalon, neki, mint az expedíció orvosának, nem kellett sokat törnie a fejét a diagnózison: vakbélgyulladás.

Egy vakbélműtét már 1961-ben is rutinfeladatnak számított egy képzett sebész számára, de nem az Antarktisz vadregényes, felettébb elhagyatott tájain, úgy ezer kilométernyire a legközelebbi kórháztól. Ha bárki más kerül bajba, kéznél lett volna a segítség Rogozov személyében, de így az expedíció egyetlen orvosának önmagán kellett végrehajtania a műtétet.  Már ha élni akart...

A választás könnyűnek tűnik, ha a fotelben ülve elmerengünk rajta, de ott, a világvégén Rogozov elrágódhatott rajta egy darabig. Sokáig nem, mert ha az a vakbél perforálódik, akkor…

 Segítségre esély sem volt, harminchat napi hajóút választotta el őket az otthonuktól. Már ez önmagában túl hosszú idő egy vakbélgyulladás esetében, de mindegy is volt milyen hosszú lenne az a hajóút. A következő „csatlakozásig”, hajó érkezéséig még vagy egy év volt hátra. Az időjárási körülmények miatt repülőgép nem tudott felszállni, hogy segítséget másik orvost hozhasson.

„Egyáltalán nem aludtam az éjjel, úgy fájt, mint a pokol. Még nincs egyértelmű jel a perforációra, nagyon nyomott vagyok. Nincs más kiút... Meg kell próbálnom saját magamat megoperálnom... Ez szinte lehetetlen... Alig tudom már megemelni a karomat.” – írta a naplójába az ifjú doktor.

Három asszisztenssel vágott bele a példátlan műtétbe. Az egyik egy tükröt tartott Rogozov hasánál, a másik pedig a lámpával világított a megfelelő helyre. A harmadik csak azért kellett, hogy ha két „főasszisztens” közül valamelyik elájulna…

Rogozov igyekezett kiküszöbölni a véletlent. Arra is felkészült, hogy ő is elájulhat. Részletesen elmagyarázta a kollégáknak, mi a teendőjük, ha elveszítené az eszméletét, hogyan téríthetik magához.

A helyzetet tovább bonyolította – mintha nem lett volna amúgy is elég zűrös -, hogy tükörből kellett operálnia. Ha valaki megpróbált már úgy megoldani egy bármily egyszerű feladatot, hogy csak tükörből látja a folyamatot, az elmondhatja: nem egy könnyű mulatság.

„A vérzés egyre erősebb, az időm meg fogyott... A hashártyám nyitva volt, a sérült részeket pedig még be kellett varrni. Egyre gyengébb lettem, forogni kezdett velem a világ. 4-5 percenként 20-25 másodpercet kellett pihennem” - írta.

Maga sem hitte igazán, hogy sikerül befejeznie a műtétet, de végül összesen 1 óra 45 perc alatt végzett. Még arra is volt gondja, hogy a sikeres műtét után rávegye a többieket, takarítsák ki az alkalmi műtőt és tisztítsák meg a műszereket.

A műtét sikerült, a beteg - és az orvos - túlélte. Állapota gyorsan javult, a láza öt nap múlva teljesen lement, a fájdalmai elmúltak. Alig egy hét múltán már a varratokat is kiszedhette és az „acél-doki” két héttel a műtét után munkába állt.

Azért az élet még ilyen produkciók után se az a kimondott sétagalopp az Antarktiszon. 1962 áprilisában, mikor letelt az idejük és megérkezett értük a hajó, a hóviharok miatt képtelen volt megközelíteni a bázist, ezért visszafordult.

Felmerült, hogy a kutatók még egy évet töltsenek az Antarktiszon, nem mintha épp erre vágytak volna. Néhány hét múlva azonban egy repülőgép kimentette a bázison rekedt csapatot.

Rogozov hazatérte után megkapta a Munka Vörös Zászló Érdemrendjét, és természetesen világhírű lett. A szovjet propaganda tett róla.

A doktor megérte a rendszer bukását, szentpétervári kórházakban dolgozott. 2000-ben hunyt el rákban. A vakbelével sosem volt több gondja életében.

Forrás: Mult-kor.hu, Kepmas.hu, 24.hu, Bama.hu.

Kép: A lábadozó Rogozov, egy társával