578 esztendeje, 1442. március 25-én a Magyarországra betörő Mezid bég törökjeivel az erdélyi Szeben mellett csapott össze a Hunyadi János vezette magyar sereggel.

1441-ben új főkapitánya lett a Délvidéknek: Hunyadi János. Ugyanebben az évben nevezte ki I. Ulászló – Újlaki Miklóssal egyetemben – erdélyi vajdának. Az ifjú király nem volt hálátlan ember, „megfizetett” a támogatásért, hiszen a nagyhatalmú főurak egyik fele őt támogatta. A bárók másik része meg Habsburg Albert királyunk utószülött fiát - aki később V. László néven vonult be történelembe -, mert ebben voltak érdekeltek.

II. Murád oszmán szultán, miután értesült arról, hogy Magyarország ismét a belháború küszöbére sodródott, elérkezettnek látta az időt, hogy birodalma határait kitolja észak és nyugat felé. Már 1440-ben is próbálkozott, hadai Nándorfehérvárat, a legfontosabb déli végvárat ostromolták, de a Thallóczy János vezette védősereg állta a harcot, visszaverte a támadókat. A szultán makacs ember lehetett, a következő évben ismét próbálkozott. Az Iszák bég vezette sereget a frissen kinevezett főkapitány, Hunyadi János verte szét Szendrőnél. A nagy törökverő egy újabb rovást húzhatott a „listájára”…

A makacs - és már dühös – II. Murád nem tűrhette az újabb kudarcot. 1442 elején Mezid béget küldte Magyarországra. A betörő martalócseregnek feltehetően nem is annyira a katonai hódítás, mint inkább a pusztítás és zsákmányszerzés volt a célja. No meg az erőpróba… Mit kezdenek Erdélyben egy főként könnyűfegyverzetű, gyors mozgású – török szempontból – nem is olyan nagy, mintegy harmincezer főből álló sereggel.

Újlaki Miklós bajban volt. Erdély még magán viselte a Budai Nagy Antal-féle, 1437-es felkelés nyomait. Nem tudtak elég jól felkészülni ahhoz, hogy megfelelőképp mondjanak „Isten hozott”–tat a töröknek. Újlaki segítséget hívott és kihez fordulhatott volna máshoz, mint vajdatársához, Hunyadi Jánoshoz?

Mivel Nándorfehérvár, az ostromot követőn, szinte még mindig romokban hever, mivel a Délvidéken is sűrűsödtek a török „beköszönései” Hunyadi gyakorlatilag sereg nélkül, csak egy kisebb csapattal érkezett meg Erdélybe. A derék Lépes György erdélyi püspöknek igencsak erőlködnie kellett, hogy rávegye: ütközzenek meg a békétlenkedő Mezid béggel.

Marosszentimre közelében össze is csapott a török és a harmadakkora magyar sereg. Az eredmény – a mi szempontunkból – katasztrófális volt. Bár a küzdelem elején még úgy látszott: nekünk áll a zászló, a törökök felülkerekedtek. Diadaluk akkora volt, hogy az egyik vezér, Lépes György el is esett, Hunyadi Jánosnak is csak alig sikerült megmenekednie.

Mezid bég - a mi szerencsénkre - lehet, hogy jó katona volt, lehet, hogy kiváló hadvezér is – hiszen csak sikerült egyszer legyőznie Hunyadit, ezt pedig olyan sokan sem akkor, sem később nem mondhatták el magukról -, de nem volt igazán bölcs ember. Vagy csak a zsákmány csábította?

Nem követte a Gyulafehérvárra visszavonuló Hunyadit, inkább Szeben ostromába fogott. A várban és a városban biztosan sokkal jobban megtömhették volna iszákjaikat katonái. Ha be tudják venni. De nem tudták. Az erdélyiek híres vára, erős falaival, állta az ostromot. Hunyadi időt nyert…

És nem is kellett neki olyan sok idő. Alig egy hét múltán már új sereggel érkezett meg Szeben alá. Hja, kérem, abban az időben még jelentett valamit a „véres kard körbe hordozása”.  S az a kard ezúttal csakugyan véres volt, hiszen egyenesen a csatából érkezett…

Mezid bég nem aggódott különösebben, alig egy hete vert le egy magyar sereget, végzett egy magyar vezérrel. A másik ugyan „megúszta”, de itt a lehetőség, hogy „kiköszörülje ezt a csorbát”! A „birkája” önként hajtja fejét a kés alá! És kiadta a parancsot: Hunyadi fejét akarja!

A magyar táborban persze tudtak erről. És itt lép be a történetbe – és a történelembe – egy magyar vitéz, Kemény Simon (más források szerint Kamonyai Simon). Tudta jól, hogy mit vállal, de mégis, önként felajánlotta Hunyadi Jánosnak, hogy cseréljenek páncélt. Amíg a törökök, a bég parancsa – és nem utolsó sorban –, a várható jutalom fejében őt próbálják megölni, addig a valódi vezér szabadon, zavartalanul irányíthatja csapatait. Hunyadi egy jól látható helyre vezérelte „csaliját”, akit mellesleg az ötszáz legjobb vitéze védelmezett, míg ő maga a nehézlovasság élére állt.

A trükk „bejött”. A Szebenhez közeli síkon a törökök Hunyadi „kottájából játszottak”.

„Mindjárt a harc kezdetén feltünt, hogy a török csapat java része a csatarend többi részeit teljesen negligálva, a Kemény által vezetett csoport felé tülekedik; úgyszólván az összes nyilak ide repülnek, minden figyelem ide fordul, minden igyekezet itt központosul, félreérthetetlen jeléül annak, hogy a török vezetőség minden egyebet háttérbe szorítva, csupán a vélt fővezér elfogására törekszik.” – Bánlaky József: A Magyar Nemzet Hadtörténelme

Azért nem csak az elfogására törekedtek. Megfelelt volna holtan is… A Kemény körül csoportosuló katonák azonban mindent megtettek, amit csak lehetett. Kitartottak a végsőkig, tán még egy kicsit azután is… Állták a harcot még akkor is, mikor az összetüremkedő török tömeget oldalba kapták Hunyadi nehézlovasai. A roham mindent elsöprő és diadalmas volt. De sajnos, kicsit későn érkezett…

„S már indúl végzeni a meghajolt csatát,
S száguldva vezeti vérszomjuzó hadát.
Már szerteszét rabol s pusztít török, tatár,
S csak egy magyar ha áll, mely még csatára vár;
De ez bizton halad, nem enged semmi tért,
S fenn zengi: Hunyadi! s mindnyájan Hunyadért!
S Hunyadra csakhamar ráismer a török,
Amerre kardja vág, szózatja mennydörög.
Mint villám terjed el nagy lelke táborán:
Előtte rettenet, halál van nyomdokán.
S dicsően győzni száll a kis, de bátor had,
Velök harc istene, s ez isten ő, Hunyad!
Mezet bég véresen borítja a mezőt,
Fiával itt talál nem díszes temetőt.
Gyérülten omlanak vert hatvanezrei:
Őket téren, tetőn magyar had kergeti.
De ott fekszik Kemény a hollós vért alatt:
E nagy, dicső napért ő volt az áldozat.” - írja Vörösmarty Mihály: Kemény Simon című elbeszélő költeményében.

Kemény Simon áldozata nem volt hiábavaló. Míg a törökök vele voltak „elfoglalva”, a valódi vezér elfoglalta a táborukat, de még a seregüket is bekerítette. Mezid bég várakozásai tényleg „bejöttek” , csakugyan volt egy elesett vezér a halottak között. Csak nem az, akire ő számított, akit veszni remélt. Hanem maga Mezid bég…

Erdély megszabadult a sarcoló török seregtől De a nehezen kivívott béke nem tartott sokáig, Sehabeddin ruméliai beglerbég hamarosan újabb hadjáratot indított Magyarország ellen.

Források: Wikipédia; Bánlaky József: A Magyar Nemzet Hadtörténelme; Rubicon.hu; Szeretlekszekelyfold.hu; E-nepujsag.ro; Törtenelmiportre.blog.hu.

Kép: Ion Osolsobie román festő alkotása. (Wikipédia. Csak illusztráció!)