Mert kérem, ez is előfordult a magyar történelemben. Az egyik trónkövetelő, a 759 esztendeje, 1261. február 11-én született Bajor Ottó, akár egy szórakozott polgár a kulcscsomóját, úgy veszítette el a Szent Koronát.

Az ezerháromszázas években a magyar trónigen csábító ülőalkalmatosság lehetett, hiszen annyian kívánkoztak rátelepedni. A nagy, szép és gazdag ország urának lenni remek karriernek számított.

Az Árpád-ház – fiúágon – 1301-ben kihalt. (Ezt azóta is sokan vitatják, de ennek a cikknek nem célja e kérdésben állást foglalni.) Leányágon pedig több Árpádtól származó trónörökös is számba jöhetett. Ott volt mindjárt elsőként az Anjou-házból származó Károly Róbert (olaszosan: Caroberto), aki V. István Árpád-házi magyar király dédunokája volt.

Károly Róbert I. András halálakor már trónkövetelőként Magyarországon tartózkodott, így élve a lehetőséggel 1301 tavaszán Esztergomban Bicskei Gergely választott érsekkel királlyá koronáztatta magát. A magyar urak azonban tartottak a pápai befolyás erősödésétől, nem ismerték el az alkalmi koronával történt koronázást és 1301 májusában a budai királyválasztó országgyűlésen a cseh Vencelt választották királynak.

Vencelt 1301. augusztus 27-én Székesfehérvárott János kalocsai érsek a Szent Koronával királlyá koronázta Vencelt, aki magyar királyként – az országban akkor népszerű – László nevet vette fel.

Három a magyar igazság! A trónért egy harmadik játékos is „ringbe szállt”. Bizonyos Bajor Ottó, aki Burghausenben látta meg a napvilágot, és történetünk idején már, mint javakorabeli férfi indult a „versenyben”.

Vencel királysága többszörösen is sértette a Habsburgok érdekeit, mert egyrészt a Přemysl dinasztia lengyel (Vencel apja 1291 óta lengyel király is volt), cseh és magyar uralma hatalmi túlsúlyt jelentett a Habsburgokkal szemben, másrészt Habsburg Albert anyai nagybátyja volt a magyar koronára szintén igényt tartó Károly Róbertnek. 1304 őszén ezért német, bajor és – Károly Róbert-párti – magyar csapatokkal hadjárat indult Csehország ellen, amelyben Ottó is részt vett.

Mivel nem sikerült elérni céljukat, elfoglalni bizonyos értékes ezüstbányákat, a derék Ottó gondolt egy merészt és átpártolt Alberttől Vencel oldalára. Ott mindjárt megkapta a fővezéri rangot.

És így került „helyzetbe”.

1305. június 21-én meghalt II. Vencel cseh király. Utóda, fia, III. Vencel, akinek a magyar trónt meg akarta szerezni, még alig volt 16 éves. A kamasz fiúnak esélye sem volt, hogy kiharcolja magának a magyar királyságot. Még a német-cseh viszállyal se boldogult. Így esett, az 1305. augusztus 18-án megkötött német-cseh béke feltételeit már a német király diktálta. A feltételek között szerepelt, hogy Vencel mondjon le a magyar trónról és a magyar koronázási jelvényeket is szolgáltassa vissza.

Habsburg Albert nem saját magának követelte a Szent Koronát, hanem Károly Róbertnek kívánta átadni. Talán számításból, tán mert Károly Róbertnek túl jó „hátszelet” jelentett a pápai támogatás. Vencel előírásszerűen, 1305. október 9-én le is mondott a magyar trónról, a koronázási jelvényeket pedig átadta Ottónak. Miért, miért nem, a magyar királysággal való joggal együtt. Az ország egyik legbefolyásosabb családja, a Kőszegiek pedig – a saját jó felfogott érdekükben – meghívták Ottót Magyarországra. Királynak.

Ottó nem kis rizikót vállalt azzal, hogy belevágott a „magyar kalandba”. Habsburg Rudolf osztrák herceg lezáratta az utakat és bőszen kerestette a kis csapatot, mert Ottó, a feltűnést kerülendő, csekély számú kísérettel indult Magyarországra.

Ottó (a Képes krónika ábrázolása szerint) egy nagyobb kulacshoz hasonló csobolyót készíttetett és abba rejtette a Szent Koronát. Ha valaki feltartóztatná őket, széttárt karral mondhassák: dehogy van itt szó trónkövetelésről, ők csak egy kis iszogatással egybekötött vidám turistautat tesznek a környéken. Még a Szent Korona sincs náluk…

És az egyik nap azt tűnt fel az utazóknak, hogy tényleg nincs náluk. Az éjszaka folyamán valahogy leoldódott a nyeregkápáról, amihez erősítették. Természetesen kitört a pánik, visszafordultak, hogy előkerítsék. Csak másnap este akadtak rá…

A Képes krónika írója égi jelként értékelte az esetet:

„Valóban csodálatos, és el nem hallgatható csoda! Mert mit is értsek azon, hogy a korona leesett – ha nem azt, hogy az a herceg nem viselhette élete végéig ezt a koronát […] És mit jelent az, hogy senki sem találta meg, csak azok, akik vitték – ha nem azt, hogy Pannonia nem veszítheti el angyal adta koronáját.” (Bellus Ibolya fordítása)

Ottó végül szerencsésen eljutott a koronával Székesfehérvárra, ahol Rád Benedek veszprémi és Antal csanádi püspökök koronázták meg 1305. december 6-án. Azaz hibádzott az egyik feltétel: nem a rangidős főpap tette fejére a Szent Koronát. A Károly Róbertet pártoló Tamás érsek gondosan távol maradt.

Hiába vonult az új király seregével Budára, hiába járta be Szent Koronával a fején az egész várost, ettől még senki nem lesz Magyarország királya. Még aki pártolta volna Ottót, az is gyorsan meggondolta magát mikor V. Kelemen pápa egyházi átkot mondott ki  híveire. Ez pedig igen nyomós érv volt akkoriban…

Ottó „uralkodásáról” nem sok információ maradt ránk. Annyi bizonyos, hogy 1307-ben Erdélybe utazott. Egyes források szerint szövetségeseket gyűjteni, mások úgy vélik, hogy Kán László erdélyi vajda leányát kívánta feleségül venni. Esetleg mindkettő.  

De nem jött össze a remélt eredmény. Nem, hogy a lány kezét nem nyerte el, de a szabadságát és a koronát is elveszítette. Kán László elfogta a nem annyira legitim magyar királyt és csak jelentős váltságdíj ellenében engedte szabadon. Ottónakl is ment a kedve a „magyar kalandtól”, hazatért Bajorországba, ahol az övéi hősként ünnepelték.

Ottó egészen 1312. szeptember 9-én bekövetkezett haláláig használta a magyar királyi címet, nem mintha ennek túl sok jelentősége lett volna. Addigra már Károly Róbert ült a trónon. Törvényesen, a szokásjog szerint megkoronázva. 

Kép: Ottó megtalálja a Szent Koronát. Miniatúra a Képes krónikából. (részlet)

Forrás: Wikipédia; Rubucon.hu; Mult-kor.hu.