1386. február 7-én Forgách Balázs, az étekfogók mestere merénylet követett el II. Károly magyar király ellen. Érdemes hozzátenni, hogy ez valójában nem volt törvénytelen cselekedet, mivel Durazzói Károlyt a pápa korábban kiközösítette, életét – a korabeli jog szerint – bárki kiolthatta.

De ki is volt ez a derék talján úriember, aki termete okán a Parvus (Kis) jelzőt kapta, otthon, Itáliában a Pacis, della Pace (Békés) melléknévvel is emlegették.

Durazzói Károly, 17 esztendősen került Nagy Lajos királyunk udvarába. Ekkor már – ifjú kora dacára - mint nápolyi király működött. Az ottani trónt még Nagy Lajos segítségével szerezte meg, akinek nyilván a bögyében lehetett nápolyi Johanna, öccse hajdani felesége és egyben gyilkosa is. Johanna, ha nem is a saját kezével ölt, de mint felbujtó bűnrészes volt András herceg halálában. Károly viszonylag könnyen ülhetett a nápolyi trónra, hiszen támogatta a kor két jelentős hatalma, a pápa és a Magyar királyság.

Nagy Lajos fiúutód nélkül hunyta le a szemét. Második házasságából négy leánya született, közülük ketten még kiskorukban meghaltak. A király, hogy a trónutódlást biztosítsa, fiúsítatta idősebbek lányát, Máriát

Az 1371. április 14-én született kislányt egy nappal apja halála után, 1382. szeptember 17-én királlyá választották, és Demeter esztergomi érsek megkoronázta. Ő volt az első nő, akinek a Szent Koronát a fejére tették… Jogilag minden rendben volt, a gyereklány fiúnak számított – abban az időben, Magyarországon teljes képtelenségnek tűnt a királynő fogalma -, a Szent Korona annak rendje és módja szerint a fejére került. Az, hogy egy gyereket koronáztak királlyá, nem számított különös eseménynek, ilyen előfordult már korábban is.  

Az okos elgondolás azonban nem igazán vált be. Erzsébet királyné „kiváló” működése miatt Magyarországon három komoly liga is kialakult és persze még véletlenül se értettek egyet abban, ki legyen a „valódi” király.

Erzsébet királyné és Garai nádor a francia király, VI., avagy Őrült Károly öccsét, Lajos orléansi herceget szerette volna Mária férjének és magyar királynak. A Kanizsai Miklós vezette konzervatívok – Nagy Lajos akarata értelmében – Luxemburgi Zsigmondot támogatták. Ebből a táborból szakadt ki a Horváti-liga, amely a női ágon történő örökösödés helyett inkább Durazzói Károlyt szerette volna a trónon látni.

Hogy Mária királynő – azaz király – a tízes évei elején járó kislány mit szeretett volna, az úgy nagyjából senkit sem érdekelt. Dübörgött a politika…

Lajos orleansi herceggel 1385 augusztusában kötött házassága alapot szolgáltatott egy jó kis lázadásra. Zsigmond a rokonai segítségével gyűjtött hadat, hogy Magyarországra jöhessen „rendbe tenni” a dolgokat. Nápolyba pedig 1385. augusztus 18-án meg érkezett a magyar küldöttség, hogy felkérje Károlyt a magyar trónt elfoglalására.

Kis Károly ábrázolása Thuróczi János krónikájában

A régi jó ismerős, a magyarok között igen népszerű, sokak által támogatott Károly gyorsan lemondásra is kényszerítette Máriát. Hiszen ki látott olyat, hogy egy leány király legyen?! Durazzói Károlyt 1385. december 31-én Székesfehérvárott Demeter esztergomi érsek magyar királlyá koronázta.

Újfent férfi ült a magyar trónon.  Sokak szemében most már tényleg helyre állt a világ rendje. Erzsébet ex-anyakirályné nem tartozott ezek közé és tett róla, hogy Károly jó eséllyel indulhasson a „legrövidebb uralkodó magyar király” címért.

Mindössze 39 napjig ülhetett a trónon…

Erzsébetnek alig több, mint egy hónapjába került megszervezni egy jó kis merényletet. Nyilván a pápai kiközösítés is a kezére játszott.

A merénylet napján Károly éppen a „királynőkkel”, Erzsébettel és Máriával folytatott megbeszélést, mikor Forgách Balázs egy hosszú késsel rátámadt. Károly súlyosan megsebesült a merényletben, elveszítette a bal szemét és két másik vágás is érte a fején.

Korabeli kép a merényletről

„Károly király pedig, bár ilyen iszonyatos sebet kapott, nem esett el, hanem fölkelvén arról a szerencsétlen helyről, ahol ült, lassú és ingadozó léptekkel elindult, a padlón hosszú vérnyomokat hagyva...” - Thuróczi János, (Fordította: Bellus Ibolya és Kristó Gyula). A magyarok krónikája.

A merényletet Károly túlélte. Nem sokáig…

Némi csetepaté után Budán a „királynők” tábora kerekedett felül. A királypártiak a vár tornyába szorultak vissza, melyet a padovai számszeresek Scrovegno Jakab vezetésével még több napig tartottak. A torony feladására Károly személyes utasítására került sor, akit erre rákényszeríttettek.

Az elfogott Károlyt, kevés megmaradt hívével együtt Visegrádra vitték. Itt pedig az „ügyes” orvosok befejezték, amit a merénylő elkezdett. Olyan szert adtak be neki, amitől nagy fájdalmai lettek és erejét is hanyatlani érezte. Egyes források szerint 1386. február 24-én – a szicíliai krónika szerint 27-én – elhunyt.

A pápai kiközösítés miatt egyházi szertartással nem temethették el, erről fiának kérésére IX. Bonifác pápa csak 1391. február 3-án intézkedett. A visegrádi előhegyen lévő Benedek-rendi monostor templomában való temetésére, a pápa Kanizsai János érseket utasította.

II. Károly meggyilkolásával a Magyar Királyság több mint másfél évtizedig tartó megosztottságba – polgárháborús állapotba süllyedt.

Nyitókép: Molnár József - Mária és Erzsébet Kis Károly koronázásán Fehérvárott

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu