„Emlegetik Dobozi Mihály kiváló vitézségét és híres tettét. Amikor ugyanis a maga mögé ültetett és őt szorosan átölelő feleségét, a ló gyorsaságában bízva, biztos helyre akarta vinni, de mégsem tudott elmenekülni, miután feleségét előbb leszúrta, hogy az ellenség kezére ne kerüljön, ő a sűrű ellenség közé vágtatott, s őt is ugyanúgy lemészárolták...” – Részlet Istvánffy Miklós nádori helytartó "A magyarok története" című munkájából

Az 1526. augusztus 29-én megvívott mohácsi csata után Buda, az ország fővárosa védtelenül maradt. II. Lajos és vele a főnemesség nagy része odaveszett a mohácsi csatamezőn. I. – vagy, ahogy a törökök nevezik: Nagy – Szulejmán hadai szinte ellenállás nélkül nyomulhattak az ország belseje felé. A cél a főváros, a védtelenül maradt Buda volt…

Buda vára szeptember 12-én került török kézre. Jóformán kardcsapás nélkül.

Az akindzsik – irreguláris török könnyűlovasok, szakmájukra nézvést kiváló fosztogatók és prédálók – a szultán seregének elővédjeként előírásszerűen nekifogtak, hogy a védtelenül maradt magyar vidékről begyűjtsék azt, ami csak mozdítható. Azt hitték, övék a világ, ebben az országban már nem maradt senki, aki ellent merne, tudna állni nekik.

Csak éppen…

Akadt még magyar, akinek kéznél volt a kardja. Esztergom vármegyében a török elől menekülő kisnemesek és parasztok - mintegy 20-25 000 fő - Pusztamarótnál szekérvárba húzódtak. Felkészültek a védelemre, amennyire csak lehetett, megerősítették a hevenyészett védműveket. Körbeárkolták és a közeli tóból vízzel töltötték fel az árkot. „…Ide húzódtak a mieink közül néhány ezren feleségeikkel és gyermekeikkel együtt, bízván a helynek természettől is megerősített voltában…” Nem volt már hová futniuk…

És az akindzsik bicskája beletörött a nem várt, heves ellenállásba. A könnyűlovasok rohama megtört az „erődítményen”. A védőknek még a terep adottságai is kedveztek, jól választották meg a helyet az ellenállásra. Szabályos ostrom alakult ki. A magyarok többször is kitörtek a táborból és olyankor hullott a török…

De nem tarthattak ki sokáig. A szultán nem tűrhette az ellenszegülést.

A törökök erősítést kaptak. Mintegy hatezer janicsár, tízezer lovas érkezett ágyúkkal, hogy bevegye a névtelen várat, leverje az összeverődött magyar sereget.

„…Ezekkel az ellenség több ízben kemény harcot vívott, s az ellenségből mindannyiszor sokan elestek. Végre is, mikor az ellenség a mieink táborát, melyet szekerekből alkottak, sehogy sem tudta elfoglalni, kénytelen volt ágyúkat hozni, s így a tábort szétlőtték, s az ott levőket majdnem egy szálig levágták. Azok a nagy holttestrakások, amelyek most is láthatók ott, elárulják az öldöklés nagyságát…” .

Ott, azon a helyen, harcban, vérben született meg Dobozi Mihály legendája. A kétségbeesett kitartás, a szerelem és a halál története:

„Ekkor Dobozy Mihály lovára kapva fiatal párját, Ilonát, menekült az őt üldöző török sereg elől. Midőn a ló a kettős teher alatt roskadozni kezdett, neje könyörgött, hogy ölje meg őt, nehogy török kézre kerüljön, maga pedig meneküljön. Mikor az üldözők már majdnem beérték őket, a nő hirtelen leugrott a lóról, de férje nem akarván elhagyni, inkább keresztüldöfte kardjával, maga pedig hősiesen harcolva esett el. Emlékét Kisfaludy Sándor és Kölcsey Ferenc énekelték meg.”

„Közelítnek a törökök
Vérszomjokban zajogva,
S magyarvéres markaikban
Kard és dárda villogva.
«Egek! hát csak nincs irgalom!»
Mond Dobozy könnyezve;
Megöleli feleségét,
S mély borzadást érezve
Megcsókolja - utólszor őt, -
S a csók alatt a remegőt
Szívbe döfi vasával,
És megfojtja - csókjával.

«Boldogtalan föld szülöttje!
Kín magadnak s férjednek!
Betöltöttem kívánságát
Nemes, szép, szűz lelkednek.
Várj! - csak néhány pillanatig,
S legitt nálad leszek én.»
Ezt zokogja, mentéjével
A megöltet befedvén.
S most iszonyú keservében,
Vért és bosszút leheltében,
Alig várja, ölhessen
S kedvesénél lehessen.” - Kisfaludy Sándor: Dobozi Mihály és hitvese

Forrás: Brodarics István, „A magyaroknak a törökkel Mohács mezején vívott ütközetének igaz leírása” (1527.) című latin nyelvű históriája, (fordította: Dr. Szentpéteri Imre; 1983, Zrínyi Katonai Kiadó); Wikipédia; Révai Lexikon; Turatars.com; Leletek.lapunk.hu;

Kép: Madarász Viktor: Dobozi és hitvese