Első útjáról 1236. december 27-én érkezett vissza Magyarországra Julianus barát. Miután alig egy hónapot töltött Magna Hungariában, 1236. július 21-én elindult hazafelé, meghozni a hírt: sikerült, amiben tán rajta kívül senki nem hitt igazán. Megtalálta a távolban élő testvéreket.

Julianus eredetileg három társával indult útnak 1235. május elején az Esztergom melletti Újfaluból Konstantinápoly felé. Onnan hajón folytatták küldetésüket, áthajóztak a Fekete-tengeren, és valószínűleg a mai Tamanynál kötöttek ki.  Innen keleti irányba vették útjukat, és eljutottak Torgikánba, az alánok városába. Itt fél esztendeig „pihentek”, de környéket bejárva, nem találtak magyarokat.

Egy ilyen utazás és hossza tartózkodás idegen országban ma sem mindig könnyű, de az akkori viszonyok között nem lehetett valami vidám. A négy szerzetes közül kettő fel is adta a küzdelmet, és visszaindultak Magyarországra.

Julianus Gerhardusszal maradt, akivel északi irányba indultak el. 37 napot gyalogoltak sivatagos területeken keresztül – ez már, mint sportteljesítmény sem megvetendő produkció -, míg egy Bunda nevű iszlám városba nem értek. Itt Gerhardus - feltehetően az út közben elszenvedett megpróbáltatások következtében - meghalt.

Julianus nem adta fel. Magára maradt ugyan – akkoriban pedig nem igazán volt tanácsos egyedül utazni – de erre is talál megoldást: a túlélés érdekében egy muzulmán pap szolgálatába állt, és annak kísérőjeként jutott el Volgai Bolgárországba (kb. a Volga-Káma-Bjelája-Ural folyók által határolt terület).

„Annak az országnak egyik városában, amely – mint mondják – ötvenezer harcost tud kiállítani, a barát egy magyar asszonyra akadt, akit éppen arról a földről adtak férjhez erre a tájra, amelyet ő keresett. Ez (az asszony) megmagyarázta a barátnak, milyen úton kell mennie s azt állította, hogy két napi járóföldre kétségtelenül megtalálja azokat a magyarokat, akiket keres.”

Az asszony útmutatásai alapján Julianus folytatta útját, és csakugyan ráakadt az őshazában maradt magyarokra. Az elválás óta eltelt több száz év ellenére megértette nyelvüket. Itt olyan híreket szerzett, hogy a keleten lakó mongolok megtámadni készülnek Európát.

Visszafelé már az ottani magyarok által leírt,  a kijevi kereskedők által is használt rövidebb utat választva, Rutén- és Lengyelföldön átkelve tért meg.

Julianus élményeit az őshazabeli magyarokról és az ottani állapotokról – nem kis elfogultsággal – bizonyos Richardus barát jegyezte le (Relatio fratris Ricardi, Riccardus-jelentés), és küldte el Rómába:

„Pogányok. Istenről semmi fogalmuk sincs, de bálványokat sem imádnak, hanem úgy élnek, mint a vad állatok. Földet nem művelnek, ló-, farkas- és efféle húst esznek, lótejet (kumiszt, azaz erjesztett kancatejet) és vért isznak. Lóban, fegyverben bővelkednek s a hadakozásokban nagyon vitézek. A régiek hagyományaiból tudják, hogy azok a magyarok tőlük származtak, de hogy (most) hol laknak, nem tudták. A tatár nemzet szomszédos velük. Mikor ezek a tatárok hadakoztak velük, nem tudták leverni őket az ütközetben, sőt az első csatában (a magyarok) verték meg azokat. Ezért is szövetséges társaikká választották őket és így egyesülve tizenöt országot egészen elpusztítottak. A magyarok földjén találkozott a nevezett barát tatárokkal, sőt a tatár fejedelem követével (is). Ez magyarul, oroszul, kúnul, németül, bolgárul és tatárul beszélt, ugyancsak ez mondta, hogy a tatár sereg, amely akkor öt napi járóföldre volt tőlük, Németország ellen akar vonulni, csak egy másik seregre várakoznak, amelyet a fejedelem a perzsák elpusztítására küldött ki. Ugyanő mondta azt is, hogy a tatárok földjén van egy nagyszámú nép, minden emberi fajnál nagyobb és magasabb s olyan nagyfejű, hogy fejük – látszatra – egyáltalán nem is illik testükhöz. Ez a nemzet ki akar törni országából és hadakozni szándékozik mindazok ellen, akik ellenük akarnak szegülni s el akarnak pusztítani minden országot, amelyet csak meghódíthatnak.”

Julianus barát meghozta a hírt...

Kép: A Julianus szoboralak karjával az őshaza felé mutat, Halászbástya, Budapest / Thaler Tamás felvétele / Antal Károly: Gellért és Julianus barát szobra a budai várban részlet

Forrás: Wikipédia.