Három vértanúról szól ez a történet, az 1848-49-es magyar szabadságharc három vértanújáról. Idegen földön születtek, de magyar szabadságért adták életüket. Két héttel az aradi tizenhárom után, 1849. október 20-án a délelőtti órákban az Újépület mögötti Fa téren (ma a Mezőgazdasági Minisztérium környéke) a császári hadbíróság ítélete alapján kivégezték a lengyel Mieczysław Woroniecki herceg honvéd alezredest, a német Peter Giron honvéd alezredest, valamint a szintén lengyel Karol Gustaw d’Abancourt de Franqueville honvéd századost.

Karol Gustaw D'Abancourt de Franqueville lengyel nemes, katona, a szabadságharc századosa. A kép a századfordulón jelent meg az Új idők c. újság egyik számában.

Karol d’Abancourt 1849. március 10-én felhívást tett közzé a Marczius Tizenötödike hasábjain Lengyelország nemes fiai címmel:

„És ti magyar testvérek! - kikkel mi szívesen halunk, vagy győzünk, ne hagyjatok soha magunkban meghalni, sem győzni, hanem egyenlő léptekkel haladjunk sűrű tűzfellegekbe, oszlassuk azokat egyesülten a valódi Soldateska szétverésével, akkor biztosak lehettek, hogy a szabadság egén felkelő napsugár a szolgaság sűrű ködét eloszlatandja. Testvérek! Vívjatok velünk lengyelül, - és mi örömmel fogjuk veletek a magyar éljent hangoztatni.”  (Karol d’Abancourt - Lengyelország nemes fiai; részlet).

Nem véletlenül választotta a „magyar éljent.” A lengyel nemest 1841. október 8-án húszesztendei sáncfogságra ítélték, emellett lefokozták egyszerű közlegénnyé. A leveleiért… Valamely túl kíváncsi „levélbontogatónak” szemet szúrt, hogy írásaiban szidta V. Ferdinánd osztrák császár és magyar királyt, s azt sem hallgatta el, hogy akár az uralkodó megölésére is képes lenne.

A Közlöny október 16-i számában az augusztus végi fehértemplomi harcról írja: „hogy a megrohanásoknál vitézül viselték magukat a határ-és nemzetőrök, de különösen Abancourt Károly, a temesi nemzetőrök őrmestere, ki gyorsan jelent meg minden megrohanásnál s buzdításával lelkesíté a csapatokat”.

Még későbbi feleségét is, egy fehértemplomi lányt, is a harcok közepette ismerte meg. A fosztogató szerbek karmaiból mentette ki.

Augusztus 5-én, Csatád térségében fogták el a császáriak.

Egyes források szerint: Peter Giron

Az Aachenből származó Peter Giron saját elmondása szerint szerint 1848 előtt a porosz hadsereg tisztje volt. 1848-ban egy bécsi fegyvergyárban munkavezetőként dolgozott, és részt vett a márciusi, majd az októberi bécsi forradalomban is, ahol százados és egy zászlóalj parancsnoka volt. Bécs eleste után Magyarországra menekült és felajánlotta szolgálatait a magyar kormánynak.

1849 januárjától Nagyváradon, majd a főváros felszabadítása után Pesten tevékenykedett. Ez idő alatt megszervezte a német légió 2. és 3. zászlóalját. A zászlóaljak legénysége elsősorban magyarországi német nemzetiségűekből állt. Júniusban alakulatát önkényesen elhagyta, ezért Görgei Artúr hadbírósági eljárást kezdeményezett ellene. Július 23-án lemondott rangjáról. A fegyelmi problémák miatt végül feloszlatott német légió magyarországi németekből álló zászlóaljaiból alakult a 126. honvédzászlóalj.

Mieczysław Korybut Woroniecki herceg (magyarosan Woronieczky Miciszláv, alezredesi rangban harcolt a szabadságharcban, s az ő nevéhez kötődik az első honvéd vadászalakulat felállítása. Ifjúkorában az osztrák hadsereg különböző ezredeinél szolgált, majd 1848 nyarán csatlakozott az akkor a lázadó szerbek ellen harcoló magyar hadsereghez. Részt vett a perlaszi ütközetben, ahol oroszlánrésze volt a szabadságharc első jelentős magyar győzelmének kivívásában. Az ütközet után Erdélyben szolgált, majd 1849. augusztus 3-án az Újszegednél vívott összecsapást követően vitézségéért a katonai érdemjel III. osztályával tüntették ki. A szőregi csata idején egy magányos felderítőúton osztrák fogságba került. A szabadságharcot követő megtorlások idején az osztrák hadbíróság halálra ítélte.

Róla írta Degré Alajos Fátyolos idők című művében: „A tündérmesék hőse, igéző jelenség. Soha költői képzelet eszményibb ifjút nem alkotott: üde, mint a harmatos virág, bátor, mint az oroszlán. A csatákban mindig az első volt...A halálos ítéletet mosolyogva fogadta, s (...) mosolyogva lépett a bitófa alá, s úgy ment át a másvilágra, mintha egyik szalonból a másikba lépne.”

Velünk voltak. A magyar szabadságért áldozták életüket. Legyen áldott az emlékük!

Nyitókép: A perlaszi ütközet (A. Strohmayer litográfiája)
Forrás: Wikipédia; Mult-kor.hu; Rubicon.hu.