Kilencvennyolc esztendeje, 1921. október 20-án a svájci Ad Astra Aero légitársaság Junkers F 13 típusú gépével illusztris vendégek indultak sétarepülésre. IV. Károly, a trónjáról már lemondott magyar király, felesége, Zita királyné. A gép két pilótája természetesnek vette, hogy világhírességeket néhány marcona úr is elkíséri. Annál nagyobb volt a meglepetésük, mikor nem sokkal a felszállás után az említett urak megjegyezték, hogy szép, szép a svájci táj, csodásak a hegyek, de a pilóták tegyenek már egy kis kitérőt Magyarország felé. Mivel „kérésüket” revolverekkel támasztották alá, a gép vezetőinek nem sok választása maradt…

Akkor még senki sem gondolt arra, hogy ez az esemény nem csupán a magyar történelembe kerül bele, mint IV. Károly második visszatérési kísérlete a trónra, de a polgári repüléssel foglalkozó annalesek is megemlítik majd, mint a világ első repülőgép-eltérítését.

A kalandregénybe illő kezdet után, a repülő a nyugat-magyarországi Cirák és Dénesfa határában landolt. Hogy a pilóták és a gép sorsa mi lett a továbbiakban, azt nem tudom.

A nyugat-magyarországi felkelés miatt sok királypárti legitimista gyűlt össze az országrészben, a visszatérő Károly rájuk támaszkodhatott. Az ellenforradalom több prominens személyiségével ellenkormányt alakított és vasúton indult Budapest felé, hogy a hatalmat magához ragadja. Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó, csendőr csapatai csatlakoztak hozzá, hogy ezeket kiegészítse, megállt az útba eső katonai helyőrségekben.

Biatorbágy vasútállomás, tábori mise 1921. X. 22 én, IV. Károly király és Zita királyné (a lámpaoszloptól balra) visszatérése során. (Fortepan 19407)

És a kalandregény itt kezdett „bohózatba” átfordulni… A gyakori megtorpanások miatt nem éppen száguldó tempóban haladt Budapest felé. Másutt viszont csak úgy peregtek események…

A környező államok bejelentették, hogy amennyiben a magyarok nem gátolják meg a király visszatérését, majd ezt megteszik az ő csapataik. Különösen a derék magyarfaló, Edvard Benes – ne feledjük a nevéhez fűződő dekrétumokat! - igyekezett a történteket egy újabb megszállás és – remélhetőleg – Magyarország további csonkítása érdekében felhasználni. A jugoszlávok rá is bólintottak az ötletére, de a románok, ezúttal – ki tudja miért? – higgadtabbaknak bizonyultak.

A magyar kormánynak, Horthynak nem sok mozgástere maradt. Még ha akadtak is a kormányban a király visszatérését kívánók, egyszerűen nem dönthettek másként, mint az eltávolítása mellett. Már feltéve, ha nem akarták belevinni az országot egy újabb, az akkori erőviszonyok ismeretében, teljesen esélytelen háborúba.

A király vonata sűrűn meg-megállva – még arra is jutott idő, hogy tábori misén vegyen részt útközben -, döcögött Pest felé. Ahol az a fura helyzet állt elő, hogy a törvényes kormány nem számíthatott a késlekedő hadseregre, de a különböző félkatonai szervezetek időhúzása is végzetesnek bizonyulhatott volna. Ekkor támadt Gömbös Gyulának az tréfás ötlete, hogy fegyverezzék fel az egyetemi diákságot és velük kíséreljék meg megállítani a királyhű erőket.

Károly javára legyen mondva: nem akart katonai erőket bevetni a hatalom megszerzéséhez, inkább csak demonstratív céllal kereste fel - és eskette fel saját magára - útközben a katonai helyőrségeket. 

Megbízásából, október 23. első óráiban érkezett a királypárti Hegedűs Pál altábornagy Budapestre, hogy a város katonai parancsnokát rábírja az átállásra. Ha ez sikerül neki, úgy vérontás nélkül vehette volna át az országot IV. Károly, aki eközben, a királyi vonattal, Tatán várakozott.

Az altábornagy először Horthyval, majd Bethlen Istvánnal tárgyalt. Bethlennél Thomas Hohler angol főmegbízott arról tájékoztatta, hogy Nagy-Britannia semmiképp sem fogja királynak elismerni Károlyt.

Míg Budapesten folytak a tárgyalások, Budaörs környékén lezajlott egy kisebb csetepaté, mely későbbiekben budaörsi csata néven híresült el.

A királypárti erők nem tudhatták, hogy csak pár száz kiképzetlen egyetemista védi a várost. Károlynak, aki valóban nem akart vérontást, már ennyi is elég volt, hogy megállítsa az övéit. Bízott abban, hogy a budapesti tárgyalások során megbízottai célt érnek.

A várakozás, halogatás azonban a bukást jelentette számára. Huszonharmadikán délelőttre megérkeztek Budapestre az első kormányhű katonai csapatok. Ezután a két fél fegyverszünetet kötött.

A rövid – és hála Istennek – kevés véráldozattal járó csata elveszítése katasztrofális következményekkel járt az utolsó király számára. Hívei sorra pártoltak el tőle, még a nyugati megyékben, korábban rá felesküdött csapatok is. Másnap, a tárgyalásokon, ennek ellenére visszautasította a lemondás lehetőségét. Ezek után ismét szórványos lövöldözés tört ki, de a király visszavonulást parancsolt. Ostenburg egységét bekerítették és lefegyverezték a kormányhű erők. Ezzel valójában le is zárult IV. Károly második visszatérési kísérlete.

"Károlyt a tatai Eszterházy-kastélyban fogták el október 25-én. Egy pillanatra élete is veszélyben forgott, mert egy fegyelmezetlen különítmény meg akarta ölni. Horthyék azonban vigyáztak, hogy haja szála se görbüljön. A tihanyi apátságba vitték, s még jelképesen sem vették el a kardját. Vendég és fogoly volt egyszerre.

A királyjárások záróakkordja volt, hogy a nemzetgyűlés 1921. november 6-án kimondta a Habsburgok trónfosztását - Magyarország király nélküli királyság lett.” -  Szász Zoltán: Habsburg Károly életútja

Forrás: Wikipédia; Origo.hu; Mult-kor.hu; Rubicon.hu; Historia.hu.

Nyitókép: Ad Astra Aero S.A. : Junker F 13 (CH 92) / Wikipédia