„Láttam Babilon falait és Szemiramisz Függőkertjeit, Zeusz olimpiai szobrát, a Rodoszi Kolosszust, a hatalmas piramisokat és a Mauzóleumot. De amikor megláttam Epheszusz templomát, ahogyan kiemelkedik a felhőkből, a többi csoda árnyékba borult mellette.” – írta Philón, a filozófus az ókori világ hét csodájának egyikéről, az Artemisz-templomról.

A templom helyén eredetileg az őslakosok által emelt szentély állt, amelyben a bennszülöttek egy természetistennő alakja előtt tisztelegtek. Az odatelepülő görögök ezt az istennőt azonosították Artemisz istennővel, aki a görög vallásban a vadászat istennője, valamint a szüzek, az erdők és a fiatal állatok védelmezője is volt.

A templom építése I. e. 550 körül kezdődött Epheszoszban a Perzsa Birodalom területén, körülbelül 50 km-re a mai török Izmir várostól. Az nem lehet mondani, hogy elkapkodták a dolgot. Alapos munkát végeztek: a templomot állítólag 120 évig építették. A „beruházás” nem lehetett olcsó mulatság, a lüdiai Kroiszosz – elterjedtebb nevén Krőzus király – legendás gazdagsága kellett hozzá. De megérte, Az Artemiszion szépségével felülmúlt majdnem minden emberi alkotást.

Az épület 51 méter széles és 105 méter hosszúságú volt. 127, egyenként 18 méter magas márványoszlop tartotta a tetőszerkezetet. A tetőzetet cédrusfából, a szentély magas, arannyal és drága festékekkel dúsan feldíszített, csiszolt szárnyas ajtajait ciprusfából készítették. A szentély belsejében helyezkedett el az istennő közel két méteres, fából faragott szobra. Artemisz képmását arannyal és ezüsttel borították be.

Felépülése után igazi turisztikai attrakcióvá vált: számos király, kereskedő, zarándok látogatta meg és hozott különféle ajándékokat a templomnak. Az „idegenforgalommal” nyilvánvalóan nem csak Artemisz papjai jártak jól, de feltehetően a helyiek is, hiszen már akkor is pont úgy volt mint most: a „turistán” lehet a legtöbbet keresni, mert az csak nézelődik, de legalább fizet érte.

És itt jön a csavar a történetben.

Amióta a világtörténelmet megalapították, mindig akadtak feltűnési viszketegségben szenvedő egyedek a Földön. Ezek olykor egészen ártalmatlanok, máskor bosszantók, de van, amikor kifejezetten közveszélyesek.

Az is ismételten bebizonyosodott: a világhír veszélyes dolog.

Akadt ugyanis egy elmekórtani eset: bizonyos Herosztratosz, aki úgy kívánt hírnévre – Mit hírnévre? Világhírre! – szert tenni és beírni magát a történelemkönyvekbe, hogy ő lesz az „fantasztikus hős”, aki elpusztítja a világ egyik csodáját. Az illető nem lehetett egészen százas, arról Theopomposz leírása is tanúskodik, szerinte ugyanis a férfi már korábban is ismert volt hasonló bűncselekményeiről.

Erre szokták mondani: már az ókori görögök is…

Már akkor is előfordultak ilyen „derék dolgozók” és az akkori hatóságok is „megérték a pénzüket”, ha a fickó szabadon garázdálkodhatott.

Mert garázdálkodott.

És lőn.

Valahogy lehetőséget talált arra, hogy egy éjszakára belopakodjon a templomba. Az időszámításunk előtti 356. évben, július 21-én éjjel hatalmas lángok riasztották Epheszosz lakosságát.

Égett a templom.

Elpusztultak a csodás szobrok, díszítések.  A templom faszerkezete nem sokáig állhatott ellen a lángoknak és az akkori körülmények között a tűzoltás technikája is csöbrökre meg vödrökre korlátozódott. Miután tűz elemésztette a faszerkezetet, - amennyire tudni – megroggyant, majd összedőlt a márványból készült épület.

Az Artemiszion romokban hevert.

A város tanácsa megpróbált a helyzet magaslatára emelkedni. Már amennyire a politikusok képesek az ilyesmire… Úgy döntöttek: Herosztratoszt nem elég halállal büntetni, de gondoskodni kell arról is, hogy tettével ne érhesse el célját. Ezután Epheszoszban életével fizetett, aki kiejtette ezt a gyújtogató nevét. Nem tudom, hányan lakolhattak meg azért, mert óvatlanul emlegették minden narcisztikus hajlamú bűnöző archetípusát, Herosztratoszt, de a tilalommal nem sokra mentek.

A tettes mégiscsak elérte célját: az esetet megörökítő Theopomposznak köszönhetően. Mert mit neki tilalom, ő azért tuti, ami biztos: megírta a történetet.

Artemisz temploma ezután vagy két évtizedig romokban hevert. Aztán arra tévedt egy Nagy Sándor nevű úriember, akinek a Perzsa Birodalom meghódítása közben arra is jutott ideje, hogy felajánlja: ő megfinanszírozná a templom újjáépítését, csak egy apróságot kérne cserébe: a neve ugyan már kerüljön oda valahova a templomba, hogy örökké hirdesse: Alexandrosz micsoda áldozatokra volt képes.

A korabeli epheszosziak nem biztos, hogy bölcs, de igen bátor emberek lehettek. Visszautasították a világhódító ajánlatát. Az meg Nagy Sándor bölcsességét bizonyítja, hogy a polgárok megúszták az esetet.

Az új templom építési munkálatai csak Kr. e. 323-tól, Alexandrosz halála után kezdődtek meg. De ez már egy másik történet…

Források: Wikipédia; Tarján M. Tamás: Artemisz templomának pusztulása (Rubicon.hu); Hirmagazin.sulinet.hu.
Kép: az Artemiszion feltételezett látképe