A volt 1848-as honvédek sorsa néha nagyon különösen alakult. Mint például Prágay Jánosé, akit társaival egészen a távoli Kubáig sodort a… Sors? Kényszerűség? Végzet? Kalandvágy?

A Balatonfüreden, 1811-ben született fiatalember a gimnázium elvégzése után lépett katonai pályára. 1829-ben lett a Schwarzenberg-ezred tagja. kemény 12 évet húzott le a császári seregben, 1841-ben szerelt le és vállalt állást a magyar udvari kancellárián, Bécsben. Majd, mikor megalakult az első felelős magyar kormány, Batthyány Lajos vezetésével, Pesten, a hadügyminisztériumban dolgozott írnokként.

Aztán kitört a szabadságharc…

Írnokokra a háborúban is szükség van, Prágay végezte a dolgát tovább becsületesen, egészen, míg a kormány 1849 januárjában Debrecenbe nem költözött. Nem tartott velük, inkább gondolt egy merészet és megkereste hajdani, bécsi jó ismerősét, bizonyos Klapka Györgyöt, nála jelentkezett szolgálattételre. Kezdetben, mint hadsegéd, később, mint főhadsegéd szolgált Klapka mellett, hogy milyen eredménnyel, arról csak annyit, hogy az 1849. március 10. váci csata után kitüntették, júniustól pedig Klapka a híres komáromi várőrség vezérkari főnökévé nevezte ki.

Egészen az alezredességig vitte és mivel Komárom védői a megállapodások szerint mentesültek a felelősségre vonás alól, a fegyverletétel után szabadon távozhatott külföldre. Eljutott egészen a távoli New Yorkig. Itt Fornet Kornél volt honvédőrnaggyal közösen megírták a szabadságharc történetét, úgy, ahogy ők, a résztvevők látták. Művük angol nyelven The Hungarian revolution címmel jelent meg és váratlanul nagy sikert aratott. Akkoriban sok amerikait érdekelt a messzi Magyarország és hordott divatos Kossuth-kalapot.

A könyvnek köszönhetően ismerkedett meg a venezuelai származású, de szintén New Yorkban élő Narciso Lópezzel, aki, akkoriban már, mint főállású kubai forradalmár működött, már többször is próbálkozott a kubai spanyol uralom megdöntésével.

Hogy miért is szerették volna annyira a forradalmat? Gyarmatként, Kuba azidőben Spanyolország „igájában” sínylődött. Arról nem is beszélve, hogy bár már a 19. század második felét írták, a szigeten – épp úgy, mint az Egyesült Államokban – virágzott a rabszolgaság intézménye. Magát a rabszolgakereskedelmet ugyan már 1817-ben betiltották, de a rabszolgaságot nem. A színesbőrűek nagyobb része – az 1842-es népszámlálás szerint mintegy háromnegyede - rabszolgaként robotolt a dohányfarmokon, kávéültetvényeken, vágta és dolgozta fel a cukornádat.

A „forradalom” persze nem róluk szólt. Néhány gazdag kubai úr úgy véle, hogy jobban megtalálná a számítását, ha Kuba az Egyesült Államok kapcsolt része lehetne. Ötletükhöz – vagy tán nem is az ő ideájuk volt, hanem az amerikai félé – találtak elég támogatót az Államokban. Az amerikaiak már 1847-ben meg akarták vásárolni a szigetet Spanyolországtól, potom százmillió dollárért. Ami persze hihetetlenül nagy pénznek számított akkoriban – ez is jelzi a szándék komolyságát -, de a spanyolok nem álltak rá az alkura.

Ha nem megy szépszerével, kereskedés útján, megy majd erővel – gondolhatták…

Narciso López, mint a kubai „függetlenség” élharcosa, elnyerte az amerikai emigrációban élő volt honvédtisztek közül jónéhány rokonszenvét. Úgy érezhették – talán nem is sejtették, miről szól valójában a mese -, hogy kötelességük a szabadságért harcolni. Ezúttal Kuba „szabadságáért”… Holott csak az Egyesült Államok Kubával kapcsolatos terveinek megvalósításáról volt szó.

1851. augusztus 12-én Narciso López alig ötszáz emberével partaszállt Kubában, hogy „felszabadítsa” a szigetet. A vezérkari főnökséget mellette Prágay János látta el és majd minden vezérkari tiszt magyar volt. Bár csak tizennégyen voltak, már az első magyar ezred alakulását is tervezgették…

Amire sohasem került sor. Kubában egyszerűen nem találtak támogatókra. A helyiek jórészt értetlenül figyelték, mire ez a hercehurca.

A spanyolok válaszcsapása viszont gyors volt és kegyetlen. A Las Pozas melletti ütközetben a félezernyi felkelővel szemben huszonötezres sereget vonultattak fel. A csata kimenetele nem lehetett kétséges… Esélyük sem volt.

Az elfogott Narciso Lópezt kivégezték. Prágay János, aki mindkét lábán megsebesült, hogy ne kerüljön erre a sorsra, önkezével vetett életének.

További nyolc elfogott magyart a spanyolok Ceuta ólombányáiba internáltak, ahol jól jött minden munkáskéz. És elég nehezen lehetett onnan szabadulni…

A kubai kaland rövid volt és szomorú véget ért.

Források: Wikipédia; Rubicon.hu; Arcanum.hu; Ekmk.hu; Horvát János - Kubai retró;
Kép: Egykorú illusztráció Narciso Lopez elfogásáról.