2018. máj 18.

A végvárak veszte

írta: Cabe Ferrant
A végvárak veszte

_nandorfehervar_ostroma_1521_-8_1.jpgI., avagy „Nagy” Szulejmán 1521. május 18-án indult élete első hadjáratára, persze, a „fránya” magyarok ellen. Nem is annyira azért, mert múlhatatlanul a Magyar Királyság ura kívánt lenni. Egyszerűen csak útban volt. Útban, a gazdag és csábító Nyugat felé…

Vezérei azon vitatkoztak, hogy mi legyen az első lépés. Piri Mehmed nagyvezír azt javasolta, hogy kezdetnek Nándorfehérvárat vegyék be, Ahmed ruméliai beglerbég ellenben amellett kardoskodott, hogy Szabács elfoglalásával kell indítani a háborút, majd betörni Magyarországra, és meg sem állni Budáig.

Ez utóbbi terv meglehetősen kockázatosnak tűnt. Addig még rendben, hogy elverekszik magukat Budáig és elfoglalják az ország fővárosát, de az utat visszafelé is meg kell tenniük. Ha nincs kellőn biztosítva a hátuk, a magyar seregek, horvát szövetségeseikkel lezárhatják az visszautat.

Szulejmánnak nagyjából mindegy volt, hogyan csinálják, de csinálják minél hamarabb, mert – személyes ambícióin túl – ki kellett elégítenie katonái zsákmány és földéhségét. Az elégedetlen katona rossz ómen és egy akkora úr vesztét is okozhatja, mint a fényességes padisah. A vallási előírások is sürgették, hiszen az iszlám törvények kötelezővé teszik a keresztények elleni háborút, akiket válogatás nélkül kell pusztítani.

A törökök, kis vita után, a szófiai haditanácson végre egyezségre jutottak. Szulejmán kétfelé osztotta seregét, az anatóliai hadak célja Nándorfehérvár lett, a ruméliai sereg pedig Szabács elfoglalására indult.

Nándorfehérvártól tartottak kissé, mert nem felejtették el 1456-os megalázó vereséget. Azt sem, hogy Mátyás király halála után – úgy vélve, hogy nincs a környéken Hunyadi, akkor szabad a gazda - mindössze két esztendővel ismét megpróbálkoztak az ostromával. Hunyadi ugyan már - sajnos - tényleg nem vetődhetett arra, de jött Kinizsi Pál, aki akkor, mint az alsó-magyarországi hadak főkapitánya működött, és ha már arra járt, hát elkergette az ostromlókat.

Két évvel később fineszesebbek voltak a törökök, megpróbálták lefizetni a vár védőit. Azok egy része hajlott is az ügyletre – nem fizették valami jól akkoriban a várvédőket -, azonban újra jött Kinizsi. Az árulókat – nem éppen barátságos körülmények között –átsegítették a túlvilágra, a törököt, mint fent, ismét elkergették a vár alól.

1521-re azonban már Kinizsi sem volt az élők sorában. Ez már önmagában is elég nagy problémát okozhatott, bár azért akadtak még akkoriban is egészen jó hadvezérek magyar földön.

Csakhogy…

Igen, a pénz. Mivel alig fordítottak valamicskét hadikiadásokra, a képzett reguláris erők száma erősen megfogyatkozott, viszont legalább a végvárak, védművek műszaki állapota leromlott.

Ahogy a többi fontos végvárat, úgy Szabácsot is rendkívül jól felkészítette egy lehetséges ostromra az akkori országvezetés. A roskadozó falakat talán, ha százan védték… Az már nem a védők elszántságán és hősiességén múlott, hogy török jóformán egyetlen rohammal bevette a várat. A védők többsége haláláig harcolt, csak néhányan menekültek meg, hírmondónak.

A ruméliaik is Nándorfehérvár felé fordulhattak…

A kulcsfontosságú Nándorfehérvárat ekkor alig 700 magyar és szerb vitéz védte, meg persze a városi lakosság. Nem valami komoly erő. A másik oldalon meg az ifjú és nagyratörő Szulejmán, aki roppant szerény ember lévén, mindössze csak a világ ura akart lenni.  A törökök bíztak magukban. És joggal…A minden addiginál erősebb, felkészültebb török haderővel szemben egy megroggyant Magyarország állt. Még a hét esztendővel korábbi, 1514-es, Dózsa-féle felkelés pusztításait sem heverte ki igazán.

1521. július 11-re már a teljes török sereg a Nándorfehérvár alatt volt. Amelynek nem csupán a falai voltak elhanyagoltak, de komolyabb tüzérsége sem akadt. Így aztán valóságos csodaszámba megy, hogyan tudták visszaverni a védők az tíz-húsz nagyobb rohamot, melyet a különböző források emlegetnek. És ki tudja, meddig tarthattak volna ki, ha védelem egyik vezetője, bizonyos Móré Mihály, át nem szökik a török táborba és némi javadalmazás fejében el nem árulja, melyek a vár gyenge pontjai.

A török ezek után már könnyűszerrel szorította vissza a még mindig makacsul kitartó védőket a fellegvárba. Innen még újabb három rohamot vertek vissza, míg augusztus 29-re mindössze 72-en maradtak életben. A hadianyag szinte már teljesen elfogyott, de azt a keveset, ami még maradt, üres hassal vehették számba, mert már élelmük sem volt. Oláh Balázs, a védelem vezetője, ilyen körülmények között nem látott más kiutat, mint a megegyezést. Szabad elvonulás fejében átadta a várat.

A törökök belementek az alkuba. Mikor a védők elhagyták a várat, felajánlották nekik, hogy csatlakozzanak a török hadhoz. Erre nem voltak hajlandóak, ezért mindannyiukat lemészárolták.

Nándorfehérvár elveszett. Nyitva állt az út Magyarország és azon túl, a Nyugat felé.

Az, hogy a védők 66 napig állták a sarat, pocsék felszereltséggel, hihetetlen túlerővel szemben, a maga idejében világcsúcs volt. Ilyen hosszú ideig egyetlen vár védői sem lesznek képesek dacolni a törökkel, még hosszú ideig, Eger és Szigetvár ostromáig.

Az ifjú Szulejmán boldog volt. A vár elfoglalásának napját, augusztus 29-ét, a szerencsenapjának nyilvánította és a későbbiekben is igyekezett erre a napra időzíteni fontosabb hadi vállalkozásait.

Sajnos, a történelmünkből jól ismerhetünk ilyen napokat: 1526. augusztus 29. – a mohácsi csata, 1541. augusztus 29. – Buda trükkös bevétele…

Kép: Wolfgang von Resch: Nándorfehévár 1521. évi ostroma (Nürnberg, 1522)
Forrás: Wikipédia.

 

Szólj hozzá

Fősodor Kupalői históriák Tán történelem