Esztergomban, 1224. március 5-én, IV. Béla és Laszkarisz Mária első gyermekeként, született Árpád-házi Szent Kinga (avagy Kunigunda), Szent Margit és Boldog Jolán nővére, Lengyelország és Litvánia védőszentje

A kor szokásai szerint korán eljegyezték a Piast-házból származó V. Boleszláv lengyel fejedelemmel, akihez 1239-ben, tizenöt évesen, feleségül is ment. Mivel Kinga szüzességi fogadalmat tett, asszonya kérlelésére férje Boleszláv is követte példáját. Ez – ismerjük el – nem sokat használt a Piast dinasztia tovább éltetése szempontjából, de az akkori erkölcsi, hitbéli felfogás szerint mindenképpen dicséretes cselekedet volt.

Kinga még csak két esztendeje volt Boleszláv felesége, mikor 1241-ben Lengyelországban is „tiszteletüket” tették a tatárok. Sajnos, mivel nálunk is jártak, tudjuk jól, mit jelentett ez Lengyelországnak. Ugyan a magyar királylány teljes hozományával hozzájárult a védelemhez, de a pénz nem sokat segített, a tatárok végigdúlták az országot, a fejedelmi pár kénytelen volt előbb Podolinba, majd Csorsztin várába menekülni.

A tatárok elvonulása után, 1249-ben hazalátogatott Magyarországra, hogy apja, IV. Béla segítségét kérje az ország újjáépítéséhez. Ehhez kapcsolódik egyik legendája is. Édesapja társaságában járt a máramarosi sóbányákban s itt eszébe jutott, hogy a lengyeleknél sós források vizét párologtatják el s így nyernek, úgy nevezett „főtt” sót. Az egyik sóaknát kérte ajándékba a királytól:

„Atyám, add nekem ezt a sóaknát, és engedd meg, hogy innen egyenesen Lengyelországba vihessék a sótömböket.”

IV. Béla persze teljesítette leánya kérését. Miért is ne tette volna? A bányákban annyi só volt, hogy az még évszázadok múltán is bőséggel kiszolgálta az országot. Kinga lehúzta ujjáról jegygyűrűjét és a neki ajándékozott aknába dobta, a birtokbavétel jeléül.

Beszélik, hogy miután 1251-ben, apjától kapott bányászok segítségével megnyitatta a wieliczkai sóbányát, az első kitermelt sótömbben megtalálták a királyné gyűrűjét.

Férje, Boleszláv, hosszabb betegeskedés után, 1279-ben meghalt. Kinga a temetésén már a ferences apácák (klarisszák) ruhájában jelent meg, jelezve, hogy férje halála után ő is „távozik” a világból, kolostorba vonul. Hamarosan be is lépett az általa alapított ószandeci (Stary Sacz) kolostorba húgával, a fél évvel korábban megözvegyült Jolánnal.

1284-ben választották meg a kolostor főnöknőjének. Kinga a zárdában sem tétlenkedett, első templomuk az ő vezetése alatt, 1285-ben épült fel. 1287-ben azonban újra jöttek a tatárok. Az apácáknak menekülniük kellett.

Az egyik, életéhez kapcsolódó legenda szerint, a tatárok elől menekültek, amikor a Pieninek-hegységhez értek apácatársaival, egy szalagot dobott a háta mögé, ami kanyargós folyóvá vált; így jött létre a Dunajec. Ezen a tatárok keservesen ugyan, de még átjutottak, ezért a fésűjét is háta mögé dobta, amiből pedig egy sűrű erdő lett, amin a tatárok már nem tudtak átjutni.

Csorsztin várában találtak menedéket, de a várat a tatárok ostrom alá vették. Az ostromlókat Baksa Simonfia György kicsiny magyar csapata futamította meg. Mivel a  szandeci kolostort a tatárok földúlták, Kingának nem adatott meg a békés „nyugdíjas élet”, 63 évesen az újjáépítés munkáját kellett irányítania.

Minden bizonnyal, az átélt viszontagságok is hozzájárultak, hogy a kemény munka felőrölte erejét. 1291 őszén betegeskedni kezdett és tíz hónapos betegség után, 1292. július 24-én Ószandecen elhunyt. Halála után is ellenséges betörés zavarta a kolostor életét: cseh csapatok garázdálkodtak a környéken. Tőlük való félelmükben a nővérek 3 napig titkolták főnöknőjük halálának hírét.

1690-ben VIII. Sándor pápa boldoggá avatta, öt évvel később pedig XII. Ince pápa Lengyelország egyik védőszentjévé tette. 1999. június 16-án avatta szentté II. János Pál pápa Ószandecben.

Forrás: Wikipédia; Katolikus.hu; Tortenelemportal.hu; Mult-kor.hu; Magyarkurir.hu.

Kép: Szent Kinga gyűrűjének legendája sóból kifaragva a wieliczkai sóbányában (forrás: Wikipédia)