Az Úr 1534. évében olyasmi történt Magyarországon, ami sem előtte sem azután nem fordult elő. A két törvényesen – már ki-ki a maga felfogása szerint törvényesen – uralkodó, egymással ádáz harcot vívó magyar király, Szapolyai János és I. (Habsburg) Ferdinánd egyetértett valamiben.

Vesszen Lodovico Gritti!

De ki is volt az általános közutálatnak örvendő, velencei származású úriember, akinek sikerült elérni az a csodát, hogy a két király, még ha ideiglenesen is, de szövetséget kössön?

Valamikor 1480 táján született Konstantinápolyban. Apja, a velencei dózse megbízásából diplomatáskodott a törököknél. Mikor 1496 visszatért hazájába, három gyermekét magával vitte, de anyjukat – egy feltehetően török, vagy görög hölgyet - gondosan török földön felejtette. Egyébként gondos apa volt, az ifjú Lodovicót a páduai egyetemen taníttatta, de ennek ellenére a fiatalember nem számíthatott valami fényes karrierre Velencében, törvénytelen származása miatt. Visszatért tehát az Oszmán birodalomba, ahol ékszer és drágakőkereskedelembe fogott. Hamarosan közkedvelt és főként gazdag ember lett. Bár ez utóbbiban tán az is közrejátszott, hogy miközben domborította a bőkezű és barátságos kereskedőt, mellesleg, mint Velence kémje is működött.

Lodovico Gritti -- fametszet

Ügyesen végezhette a dolgát – hatalmas kölcsönöket adott a török udvar különböző tagjainak -, mert sikerült összebarátkoznia Pargali Ibrahim nagyvezírrel, olyannyira, hogy a pasa Szulejmán szultánnak is bemutatta. A magyarokkal akkor került kapcsolatba, mikor Laszky Jeromos – Szapolyai János megbízásából  követségben járt a töröknél, hogy segítséget kérjen Habsburg Ferdinánd király ellen -, hozzá fordult támogatásért. Gritti, tán szívességből, tán, mert üzletet látott az ügyben, segített Laszkynak rávenni a szultánt, hogy indítson hadjáratot Ferdinánd ellen.

Mikor a szultán 1529-ben Magyarországra jött, a kíséretében ott volt Gritti is, aki talán a törökök megbízottjaként, talán mert meglátta a nagy lehetőséget a megosztott ország zűrzavaros viszonyai között a boldogulásra, ott maradt János király mellett, Budán.

János király hiteles portréja Erhard Schön fametszetén

1530-ban bizonyította, hogy máshoz is ért, nem csak a kereskedéshez. Mikor a német megszállta Budát, török segítséggel visszaverte az ostromot. Ahhoz is volt mersze, hogy megfenyegesse V. Károly német-római császárt, Ferdinánd király bátyját, hogy, ha nem fogja vissza mélyen tisztelt öccsét, a török olyan háborút indít ellene, hogy attól koldul. A szultán talán tényleg hajlandó lett volna egy újabb támadásra, talán nem, de Grittinek mindenki hitt. Leginkább Szapolyai, aki 1531-ben kinevezte Grittit Magyarország kormányzójává. Mellesleg megkapta a királyi tanácsosi, főkincstartói címeket is, de a hab a tortán az volt, hogy még egri püspöknek is kinevezték.

Gritti olyan „eredményesen” közvetített a két király között, hogy sikerült megszerezni a máramarosi főispáni címet, az ottani várak és sóbányák minden jövedelmével együtt. A só pedig nagy üzlet volt akkoriban…

Ekkoriban kezdték nagyon utálni a magyar nemesek. Az még csak hagyján, hogy a törvények szerint, csak kiskorú király esetében lehet kormányzót kinevezni – Szapolyait pedig senki sem „gyanúsíthatta” kiskorúsággal. Az is hagyján, hogy Gritti Ferdinánd felé is kacsintgatott – ezt tette szinte mindenki akkoriban, hol ennek, hol annak a királynak a pártjára szegődött a haszon reményében -, de az már mégiscsak sok, hogy fényesebb az udvara, mint János királyé! Mit akar ez a velencei? Tán a magyar trónra vágyik?

Gritti pedig ügyeskedett…

I. Ferdinánd - id. Hans Bocksberger festményén

Mikor Habsburg Ferdinánd és a törökök békét kötöttek, Szulejmán Grittit bízta meg a két király területhatárainak kijelölésével. Aki nem volt szent, de azért, mint mindig, maga felé hajlott a keze…

A két király közötti konfliktus azonban még nem ért véget, és a törökök még mindig aktív résztvevői voltak. Szapolyai is ráébredt végre, hogy az általa magas rangokhoz jutott Gritti nem csak a török szultánnal cseresznyézik egy tálból, de Magyarországon is inkább Ferdinándhoz húz.

Oszmán földön is kellemetlen idők jártak – már Gritti szempontjából – Szulejmán tudomást szerzett velencei kapcsolatairól, Fő támogatóját, Pargali Ibrahim nagyvezírt keletre rendelték, mert a törökök háborúba keveredtek a perzsákkal is, távollétében pedig olyanok látták el feladatait, akik Gritti esküdt ellenségei voltak.

A magabiztos Gritti nem sokat fájdította fejét ezen események miatt. Akadt jobb dolga is: miközben 4000 fős magánhadseregével Erdély felé vonult, nem mulasztotta el kifosztani Havasalföldet. Ezt a helyi uralkodó, VIII. Vlad vajda - érthetően – kissé rossznéven vette.

A dolog már odáig jutott, hogy Szapolyai uralma is veszélybe került, sokan ugyanis Grittit még mindig Szapolyai „emberének” tartották, az így pedig vélekedők pedig egyre rokonszenvesebbnek látták Ferdinándot.

A magyar lakosság is gyűlölte Grittit, mert katonái Erdélyben is épp úgy viselkedtek, mint Havasalföldön, raboltak, fosztogattak. Gritti legnagyobb ellenségének Erdélyben Czibak Imre, a váradi püspök – és egyáltalán nem mellesleg: Erdély helyettes vajdája – számított. Átlátta, hogy Gritti nem más, mint egy rendkívül ügyes politikai szerencsevadász, akinek minden hangzatos ígérete ellenére más gondja sincs, mint, hogy a „saját zsebére” dolgozzon. Nyíltan szervezkedni is kezdett a gyűlölt velencei ellen.

A tervei persze Gritti fülébe jutottak és Czibak Imre szomorú véget ért:

„Megtudta, hogy kormányzósága ellen Czibak úr felkelt, tisztségére tör, hogy felkapaszkodott, hogy sok kastélyt és várat hódoltatott maga alá birtokaival együtt. Dóczy János mindig fülébe adta Gritti úrnak, s növelte a maga rossz feltevéseit, hogy méltóságos uraságod ellen merészel közeledni nagyságod hivatalához Kolozsvár mellett ütött tábort a kormányzó úr, Czibak Imre pedig Szeben városa mellett. Amikor Czibak úr sátrához közeledtek, korán reggel volt, napkelte előtt. És mondta Batthyány Orbán: Czibak úr, kelj fel és jöjj a kormányzó úrhoz. Maga Czibak még ingben volt, mezítelen lábbal és fővel. Látta Batthyány Orbán, hogy szava semmit sem ér, hogy szabad akarattal jöjjön. Megparancsolta a janicsár gyalogosoknak, rontsanak rá, hogy elfogják. Akik beléptek sátrába, mindjárt a földre estek; sokakat megölt. Amint látták, hogy ő nem jelenik meg előttük, mindjárt körülvették őt a gonosz férfiak s kezdték sátrának köteleit elvagdosni, mert másképpen nem tudtak neki ártani; sátrát fejére döntötték, s így a sátor takarója alatt átszúrták. És hogy a fejét levágta Batthyány Orbán, letette a kormányzó elé az asztalra. Dóczy János kivágatta fejéből nyelvét, s mindig előtte volt egy vesszőre szúrva.” - Szerémi György: Magyarország romlásáról

 Czibak kegyetlen végzete volt az utolsó csepp a pohárban. Mivel Szapolyai királyságát épp úgy kezelte, mint Ferdinándét, mintha a sajátja volna, vagy ha kellett: mintha ellensége lenne, ezzel sikerült elérnie a csodát: a folyton civakodó két fél végre egyetértett valamiben.

Vesszen Lodovico Gritti!

Megtörtént a lehetetlen, a szembenálló felek Majláth István vezetésével összefogtak és a Medgyesen székelő Gritti fiaival együtt beszorították várba. Hogy még szebb legyen az eredetileg Gritti megsegítésére küldött moldvai sereg – nekik is megvolt az okuk gyűlölni Grittit –is az ostromlókhoz csatlakozott.

Gritti a több mint egy hónapos ostrom alatt - sok katonájához hasonlóan – lebetegedett. A derék szász polgároknak meg már nagyon elege volt az ostromból, fehér zászlót tűztek ki és fennszóval biztatták az ostromlókat, hogy jöjjenek a várba. Ők maguk, hogy amíg történik valami előrelépés, addig se vesztegessék idejüket, megrohamozták Gritti szállását.

Gritti a végét érezte. Menekülnie kellett. Kétszáz törökkel sikerült kitörnie a várból. Hurunak, a moldvai sereg vezérének táborában remélt menedéket találni. Azonban Huru legsürgősebb dolga az volt, hogy a foglyul ejtett Grittit átadja Majláth Istvánnak, az ostromlók vezérének.

„Kegyesek” voltak vele. Még elbúcsúzhatott fiaitól, mielőtt lefejezték.

Három fia sem járt sokkal jobban. Antoniót és Pietrót kiadták a moldvaiaknak, akik diadalmenetben vitték őket haza, hogy az egyiküket lefejezhessék. A másikat vízbe fojtották…

Egyedül Giovanni Gritti menekült meg, de ő is kénytelen volt üres zsebbel távozni. Gritti vagyonát a szövetségesek felosztották egymás között.

Még Pargali Ibrahim se úszta meg, Szulejmán ukrán felesége Rokszola rávette férjét, hogy egy üres napján, ugyan már, fejeztesse le a nagyvezírt. Pargali halála után Szapolyai már nem kellett tartania a szultán esetleges bosszújától. A Habsburg követek is hiába igyekeztek befeketíteni Szapolyait Szulejmán előtt, ő elnézte „kedves hívének” ezt a kis kilengését… Hiszen végzett az árulóval!

Forrás: Wikipédia;
Nyitókép: Csak illusztráció! (Hans von Aachen: Allegória a tizenöt éves háború kezdetén)