Székesfehérvárott, 1141. február 16-án - alig három nappal apja, II. avagy Vak Béla király halála után - királlyá koronáztak egy tizenegy esztendős gyermeket, Gézát, ezen a néven a másodikat, Árpád-házi királyaink sorában.

Megkoronázásával nem sokat változott a felállás. A valódi hatalmat már addig is jórészt Ilona királyné és öccse, Belus (más források szerint Belos) bán gyakorolták, hiszen a király, fogyatékossága miatt igencsak rájuk szorult. Ő még Könyves Kálmánnak „köszönhette” vakságát. Kálmán király megelégelve Álmos öccse sokadik lázadását trónja ellen, az akkori szokások szerint „kegyet” gyakorolt:

„…a békekötést követően azonban a király elfogta a herceget meg kisded fiát, Bélát, és megvakíttatta őket; azt is meghagyta, hogy a kisded Bélát heréljék ki. De aki megvakította, félt Istentől és a királyi nem kihalásától: kutyakölyköt herélt ki, annak heréit vitte a királynak.” – Képes krónika.

Az már csak a történelem tréfája, esetleg a költői igazságszolgáltatás műve, hogy Bélából mindennek ellenére mégiscsak király lett.

II. István tán még kedvelhette is vak unokatestvérét, hiszen ő „házasította ki”. I. Uros, a szerb nagyzsupán leánya, Ilona igazán nem számított rossz partinak akkoriban, ráadásul ezzel a húzással megerősítette a Vukanovicsok és Magyarország között fennálló, Bizánc ellen létrejött szövetséget. Az ifjú párnak Tolnán adományozott birtokot. Sokan úgy tartják, mert neki magának nem lévén fiúörököse, Bélát akarta megtenni utódjának. Ez valószínűleg nem felel meg az igazságnak, hiszen Istvánnak már volt kijelölt örököse. Saul, Zsófia nevű testvérének fia. Úgy nagyjából ez minden, amit a derék Saulról tudhatunk, feltehetően meghalt az utódlás körül kitört harcokban.

II. Béla trónra lépésével a hatalom az Árpád-ház egyik ágáról a másikra szállt. Az ilyesmi, általában nem szokott simán menni, mert az az urak, akik addig – úgymond – benne voltak a „pixisben”, egycsapásra kikerülnek az új uralkodó kegyeiből. Sebaj, jönnek helyettük mások, attól sosem kellett tartani, hogy egy törvényes király nem talál megfelelő támogatókat. Ebben az esetben azonban a hatalomváltás „némi döccenővel” történt.

Bélát és Ilonát 1131. április 28-án koronázták meg Fehérvárott. Nem sokkal ezután a királyi pár országgyűlést hívott össze Aradra, amin természetesen megjelent az ország színe-java. Azok az urak is, akiknek így, vagy úgy, de köze lehetett a Béla megvakításához. A király hétévesen veszítette el a szeme világát, de jó emlékezőtehetséggel bírhatott. És ott állt mellette a keménykezű, kardos menyecskeként ismert Ilona is…

„Ilona királyné, tanácsot tartva a királylyal és a főurakkal, közgyülést hirdetett Aradra. A gyülés napján, midőn a király trónján ült, eljött a királyné is fiaival, a király mellett foglalt helyet és igy szólt a néphez: »Hiveim, nemesek, aggok és ifjak, gazdagok és szegények, hallgassatok ide! Mindnyájatoknak megadta Isten a látás adományát, tudni akarom, miért van attól megfosztva királytok? Kiknek tanácsából történt ez? Mondjátok meg nekem, és álljatok aztán boszút rajtok, végezzetek velök.« E szavak hallatára az egész nép neki rontott azoknak az uraknak, kiknek részök volt a király megvakitásában. Némelyeket megkötöztek, másokat levágtak. Hatvannyolcz gonosztévőt öltek ott meg kegyetlenül, de még fi- és nőágon való rokonaikat is összeirták.” (Szilágyi Sándor –A magyar nemzet története)

Az aradi mészárlás, a Képes krónika miniatúrája

Ilona királyné mindvégig, gyakorlatilag társuralkodóként élt férje mellett, beleszólása volt a fontos döntésekbe, vagy épp ő maga hozta meg azokat. Férje halálakor sem esett kétségbe és nem is maradt magára. Ott állt mögötte testvére, aki az ország nádoraként és Szlavónia bánjaként az egyik legbefolyásosabb főúr volt az egész királyságban. Mellesleg, Béla halála után ő lett Géza törvényes gyámja…

Az ifjú király természetesen nem uralkodhatott maga a megkoronázása utáni első években, de egy darabig mégsem kellett aggódnia a trónja miatt. Ilona királyné tett róla - ahogy azt már Aradon elkezdte -, hogy ne akadjon magyar földön olyan, aki kétségbe vonhatja az övéi jogát az uralkodáshoz.

Nyitókép: Geiger Péter N. János: Az aradi országgyűlés
Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Doksi.hu;