1458 januárja… Kőkemény tél, olyan hideg, hogy még a Duna is befagyott. És fenn Budán, a várban üléseznek a nagyurak. Királyt választanának… Hej, ha élne a nagy Hunyadi János… Vagy legalább a fia, László…

De Hunyadi Lászlót a szószegő királyi tanács – nagyvonalúan mellőzve a törvényességet – halálra ítélte, holott büntetlenséget ígértek neki Cillei Ulrik meggyilkolásáért. És a nagy Hunyadi idősebb fiát 1457. március 16-án, Budán, a Szent György téren lefejezték.

Beszélik, háromszor sújtott le rá a bakó pallosa, de ő még mindig élt. Az ősrégi hagyomány az ilyen esetben megköveteli, hogy az elítélt kegyelmet kapjon. De a bosszúszomjas V. László nem kegyelmezett. A bakó negyedszer is lecsapott.

Az ifjú király nem sokáig örülhetett „diadalának”. Még az esküvőjét sem érte meg, 1457. november 23-án rövid, de heveny betegség után elhunyt. Halála kapcsán emlegettek arzénmérgezést, de még bubópestist is. Több, mint ötszáz évnek kellett eltelnie addig, míg a régészek bebizonyíthatták: szó sem volt esetében gyilkosságról, az „Utószülöttet” - négy hónappal apja, Habsburg Albert király, halála után született, ezért lett ez a ragadványneve - fehérvérűség vitte el.

V. László először Bécsbe, majd onnan Prágába – ott érte a halál - ment, túszul vitte magával az ifjú Hunyadi Mátyást, mert igencsak forró lett a lába alatt a talaj Magyarországon. Szilágyi Erzsébet, Hunyadi nagyhatalmú özvegye, igencsak nem örült fia kivégzésének, és ha ő nem örült, akkor Szilágyi Mihály, a Hunyadi fiúk kőkemény nagybátyja dühöngött. A derék Szilágyi harcolt eleget Hunyadi János oldalán és már akkor sem a hideg véréről és megfontoltságáról híresült el.

De meghalt a király. A gyengekezű uralkodó halála után pedig nem sok értelme a bárói ligák torzsalkodásának. A fődologban egyetértettek: egyik sem akart maga fölé erős uralkodót, aki komolyan beleszólhatna az ügyeikbe. Csak azt kellett kialkudni, ki is legyen az bizonyos, akinek a fejére tehetik a Szent Koronát. Viselje csak kalpagként, hogy ne fázzon a feje! Az országnak király kell! No, de hogy még uralkodjon is? Azt már nem!

Fölmerült több külhoni jelölt neve is, de elvetették mindet. Mégis csak magyar kéne… Akkor meg: miért ne legyen király az ifjú Hunyadi Mátyás? Ugyan fiatal még, de ez nem olyan nagy baj, annál könnyebben irányíthatják. Fogságban tartják Prágában? Onnan ki lehet váltani, vagy akár, végső esetben, haddal is átruccanhatnak érte Podjebrád Györgyhöz.

Ugyan a koronázással is gond lesz… A Szent Koronát épp Bécsben őrzi az a fránya Frigyes. De azt is ki lehet váltani. Majd, idővel… Később is ráérnek azt az új király fejére tenni…  Csak legyen már király!

A Garai László, mint Garai-Újlaki párt egyik vezetője már január 12-én egyezséget írt alá Szilágyi Mihállyal. Ennek értelmében Szilágyit nevezik ki gubernátorrá, azaz kormányzóvá, Garai pedig megtarthatja nádori címét. Már csak a budai országgyűlésnek kellett rábólintani a paktumra. Ilyen esetben pedig nem árt a szelíd rábeszélés…

Ki tudja miért, Szilágyi magával hozta Budára néhány barátját, familiárisát – lehettek úgy néhány ezren, lóval, fegyverrel – és érdekes módon mindnek az volt a véleménye, hogy okvetlenül Hunyadi Mátyás kell királlyá választani. Hát lehetett ellenállni ilyen kedves érveknek? Az meg csak legenda, hogy Mátyást a Duna jegén kiáltották királlyá. A döntés fent a Várban született, 1458. január 24-én. De pont a megválasztását ne öveznék legendák?

De a kiváló bárók ezúttal alaposan bakot lőttek, mondhatni „törököt” fogtak. Ki gondolta volna az akkor 15 – más források szerint 17 – esztendős kamasz kölyökről, hogy olyan képességek szunnyadnak benne, olyan politikai éleslátással bír, amely a későbbiekben a magyar történelem legendás uralkodójává emeli?

„Mátyás király… Különös, rejtelmes és mégis: derűsen és édesen zengő visszhangja van ennek a két szónak a magyar ember lelkivilágában. Mintha még ma is inkább a népmese Hunyadi Mátyása élne bennünk, mint a „történelemé”. De csak kevesen tudják, hogy a népmese Mátyása — az igazi.” (Bajcsy-Zsilinszky Endre – Mátyás király)

De addig még sok időnek kellett eltelnie. Első lépésként, hátra volt még mindjárt Podjebrád, aki nem kis pénzt zsarolt ki foglyáért. Még arra is rávette a fiút, hogy feleségül vegye a lányát, Katalint. És ekkor bizonyította Mátyás, hogy ő nem lesz az urak bábja, még anyjával is szembeszegülve, csakugyan elvette a lányt. Tán szerelemből, de inkább, mint jó sakkjátékos, előre gondolkodva. Jól jöhet még a cseh kapcsolat… Tán egyszer még cseh király is lehet…

Ahogy lett is. És sok minden más is. Uralkodásának 32 évét a magyar történelem legfényesebb korszakai között emlegetjük, azóta is.

Források: Wikipédia; Rubicon.hu;
Kép: Mátyás király Bécs előtt - Koroknyai Ottó festménye

A képről: "Nemzetünk történetének egyik legfényesebb lapját elevenítette meg a tavaly ifjan elhalt Koroknyai Ottó, midőn a "Mátyás király Bécs előtt" czímű festményét megalkotta. Az 1485-ik évben, június elsején, győzelmes csaták után Mátyás király bevonult Bécsbe, miután előbb a büszke város küldöttségét fogadta, mely hódolata jeléül a város kulcsait nyújtotta át, egyszersmind pedig a nagy király kegyelmeért esedezett.

Ezt a minden magyar szivet büszkeséggel eltöltő jelenetet festette meg Koroknyai. A kép közepén ott látszik Mátyás király alakja, a mint lován ülve fogadja az Aula professzoraiból álló alázatos küldöttséget, mely hajlongva nyújtja át a város kulcsait. A király mögött a magyar vitézek nagy csoportja tűnik fel. Ott van ágaskodó paripáján Újlaki Miklós, mellette Corvin János, majd érseki ruhájában Bakács Tamás, aztán Bánffy Miklós, Zápolya István s gyalogosan a nagy erejű Kinizsi Pál, utánuk pedig a harczosok nagy tömegének zászlói lobognak. Mátyással szemközt Bécs ódon bástyái, tornyai tűnnek elő; a híres Szent István tornyán ott leng párjával is a fehér zászló: a megadás, meghódolás jelvénye."  - Vasárnapi Ujság 46. évf. 51. sz. (1899. december 17. (Keptar.oszk.hu)