1301. január 14. szomorú nap a magyar történelemben. Az „Utolsó aranyágacskának” is nevezett III. András halálával kihalt ősi királydinasztiánk, az Árpád-ház. Vélhetőleg… Legalábbis így tanítják...

Már III. András, avagy Velencei Endre Árpád-házi származása is kételyeket ébresztett, mind a kortársak, mint a későbbi nemzedékek szemében. A hivatalos, korabeli – és az azóta is elfogadott - verzió szerint apja István herceg, II. Endre király utószülött fia, anyja pedig Morosini Tomasina, egy velencei előkelő család leánya.

A magyar udvariban ugyan pletykáltak arról, hogy valójában nem az igencsak idősecske II. Endre volt István herceg édesapja, hanem besegített az ügyben Apodfia Dénes, aki a fiatal és meglehetősen kikapós hírben álló királynéval tiltott viszonyt folytatott. IV. Béla király soha nem ismerte el hivatalosan testvérének Istvánt, ez adhatott alapot a pletykának. Ha pedig István nem volt „igazi” Árpád-házi herceg, a fia sem lehetett Árpád-házi király.

Sokan vélték úgy, hogy az Árpád-ház már IV. Lászlóval kihalt, mikor 1290. július 10-én, Körösszeg mellett a nomád fejedelmet játszó királyra épp kedvelt kunjai törtek rá és gyilkolták meg. Árboc, Törtel és Kemence kun előkelőségek és embereik nem csak a királyunkat, királyukat veszejtették el, de az Árpád-háznak is véget vetettek. 

III. András egy későkori (elképzelt) portréja (Wikipédia)

András Kun László halálakor éppen Bécsben „élvezte” Habsburg Albert „vendégszeretetét”, házi őrizetben. A akkori magyar politikai élet szinte összes szereplője meglepően gyorsan elnyomta származásával kapcsolatos kételyeit és egységesen kiállt András herceg királysága mellett. Utólag már teljesen mindegy, milyen okból tették ezt – persze mindenki előnyöket várt az új uralkodótól -, az azonban fel sem merült, hogy a trónra más is ülhetne, mint Árpád-leszármazott.

Természetesen nem zárható ki, hogy a dinasztiának voltak még más férfiági utódaidai, akikről nem szólnak krónikák, feljegyzések. Az mindenesetre elgondolkodtató, hogy ha akadtak ilyenek, ugyan, miért nem jelentkeztek trónkövetelőként? A magyar trón meglehetősen csábító lehetetett abban az időben, mint ez a későbbiekből is kiderült. Az Árpád-ház története nőágon ugyan tovább folytatódott III. András egyetlen gyermeke, Erzsébet hercegnő révén, de ő – talán nem is annyira a saját akaratából - zárdában élte le egész életét, egészen 1338. május 6-án bekövetkezett haláláig,. Utódot természetesen nem hagyott hátra.

Jóval később, Pontus Heuter 1583-ban írt krónikájában jelenik meg az a nézet, hogy az Árpád-ház nem halhatott ki III. Andrással, mert II. András legkisebb fia, András Velencében rangon alul nősült, egy gazdag polgár lányát, bizonyos Cumano Sybillát szerencséltette kegyben, hogy oltárhoz vezette. Tőle pedig született egy Márk nevű fia. Ez a bizonyos Márk aztán Franciaországban lett a Croy család ősapja.

Egy másik állítás szerint III. András vette feleségül még Velencében Sybillát és mindjárt két utódot is hagyott hátra ott: Márkot, a Croy család ősét és Félixet, aki a Crouy-Chanel család őse lett.

Hogy ezekből a családi eredetmondákból mennyi az igaz, és mennyi nem, azt ma már igencsak nehéz lenne eldönteni. Az azonban bizonyos, hogy a középkorban és később is a nemesi családok szerettek rendkívüli elődökkel, ősökkel büszkélkedni. Még egy nem igazán törvényes királyi előd is nagyban emelte a család rangját, nemességét, hát még egy ilyen híres és hatalmas dinasztiával való kapcsolat. Az említett francia nemesi családok sarjai jókat büszkélkedhettek a terített asztal mellett, hogy nekik micsoda nagyszerű őseik voltak.

Ami biztos: 1301. január 14-én egy korszak véget ért a magyar történelemben. Többé nem viselte Árpád-utód a Szent Koronát.

„Meghalt András, Magyarország jeles királya, az utolsó aranyágacska, amely atyai ágon Szent István királynak, a magyarok első királyának a nemzetségéből, törzséből és véréből sarjadt. Halálát mint Rachelét siratván meg, az ország népei azon gondolkodtak: hogyan és miképpen találhatnának maguknak az isteni kegyelem gondoskodása folytán a szent király véréből származó új uralkodót.”- mondotta Ákos nembéli István nádor III. András búcsúztatásakor.

Források: Wikipédia; Goglobe.hu;

Nyitókép: IV. László és I. Rudolf találkozása a csatatéren. Than Mór olajfestményéről (1872) készült másolat (Neogrády Antal – 1894)