„Gyászos nap mindörökre Kolozsvár életében. Rablók módjára jöttek, félve, tapogatózva, hogy nincsenek-e benn a székelyek? Rongyosak, mocskosak voltak (…) Sok szalmakalapos, mezítlábas és bocskoros ember. Gherescu tábornok kezében nádbot, tisztjei kifestett képűek. A seregnek alig van fegyvere, négy rongyos ágyút hoznak, de töltényeik nincsenek. Tüzéreik fején ócska vasfazekak.” – írta naplójába 1918. december 24-én Barabás Samu református esperes.

Raffay Ernő beszámolója szerint „a környező román falvak berendelt lakossága fogadta őket, nagy lelkesedéssel. Az utcákon levő magyar nemzetőröket összeverték, kifosztották. A magyar államhatalom jelvényeit letépték, zászlóit összetaposták. Ezek akkoriban megszokott dolgok lévén, mindenki örült, hogy súlyosabb incidens nem történt.”

A „gyászos nap” nem váratlanul jött el… Már a magyarországi románok gyulafehérvári nagygyűlésén, 1918. december 1-én egyoldalúan kimondták Erdély, 26 történelmi vármegye, elszakadását Magyarországtól és bejelentették a Romániához való csatlakozást.

A románok ilyen irányú törekvése nem volt új dolog, ezért léptek be 1916-ban az I. világháborúba az antant oldalán. Korábban ugyan a központi hatalmak szövetségesei voltak, de reménykedve, hogy megszerezhetik Erdélyt és egyéb területeket, a másik oldalra álltak, hősiesen hátba támadva korábbi szövetségeseiket. Az eredmény gyors volt és váratlan – legalábbis románok számára. A monarchia hadserege és a német csapatok rövid időn belül tönkreverték a támadó román hadsereget, olyannyira, hogy az szinte teljesen kiszorult Románia területéről.

Ha elsőre nem sikerült, próbáld meg újra - tartja a régi mondás és a korabeli román vezetők biztosan hallhatták ezt valahol. Mindössze egy nappal az első világháború befejezése előtt, 1918. november 10-én, páratlan merészséggel ismét hadat üzentek Németországnak. Láss csodát: a győztesek oldalán találták magukat. Számukra, mint utóbb kiderült, nem volt elég a november 3. padovai fegyverszüneti egyezmény aláírása. Az sem, hogy Németország a „tizenegyedik hónap tizenegyedik napján tizenegy órakor” a compiegne-i erdőben aláírta a megalázó fegyverletételi dokumentumot.

Közben Magyarországon, az 1918. október 31-én kirobbant őszirózsás forradalom az antant-barát Károlyi Mihály grófot juttatta a miniszterelnöki székbe. Károlyi, mint Woodrow Wilson amerikai elnök pacifista szólamainak lelkes híve, elrendelte a teljes magyar hadsereg leszerelését. Magyarország nemzeti véderő nélkül maradt, de legalább Károlyi kikiáltotta az első magyar köztársaságot, melynek – természetesen – ő lett az első elnöke.

A Román Nemzeti Tanács 1918. november 9-én felszólította Magyarországot Kelet-Magyarország, a történelmi Erdély átadására. A magyar kormány már másnap tárgyalt a „felszólításról” – követelésnek is nevezhetnénk -, és úgy döntöttek, hogy tárgyalásokat kezdenek a románokkal a helyzet tisztázására. Felmerült az is, hogy kolozsvári hadseregösszevonással erőt kéne demonstrálni…

A november 13–14-i aradi tárgyalások nem hoztak eredményt. Iuliu Maniu már a tárgyalások közben memorandumot küldött Párizsba, amelyben engedélyt kért a román hadsereg előrenyomulására a Maroson át.

November 15-én a Román Nemzeti Tanács egy nemzetgyűlés összehívása mellett döntött, majd november 20-án kihirdették: a nagygyűlést Gyulafehérváron, a „román nép történelmi várában” tartják meg.

Azért, hogy senkit ne érjen túl nagy meglepetés, már november 24-én felszólították a helyi tanácsokat, hogy mondják ki a feltétel nélküli csatlakozást a Román Királysághoz, még a gyűlés előtt.

Aztán jött és elmúlt az a bizonyos nagygyűlés, melyről így írt – még reménykedve - a Kolozsvárott megjelenő független napilap, az Ellenzék, 1918. december 3-i számában:

“Nyitott kaput dönget a román nemzetalkotó erő, amikor a nem létező magyar elnyomás ellen hadakozik. Viszont hamis vágányokon jár, ha a világ legdemokratikusabb köztársaságából a legoligarchikusabb, legkorruptabb monarchiába akarja átcsalogatni az erdélyi román népet a faji ébresztő szirénahangjával.”

December 22-én egy másik nagygyűlésre is sor került. Ezt magyarok tartották Kolozsvárott. Mert meg kellett mutatni a világnak, hogy Erdélyben magyarok is élnek, akikre épp úgy vonatkoznak a románok és az antant által hangoztatott wilsoni elvek, akik nem Romániához, hanem Magyarországhoz akarnak tartozni. Apáthy István beszédében kijelentette, hogy a magyar nemzet nem fogja eltűrni 26 vármegye elszakítását.

Ez persze remekül hangzott, de a valódi kérdés az volt: a szavaknak ki tud nagyobb nyomatékot adni, ki tud valódi erőt felvonultatni. Akkor és ott a románok tudtak...

Karácsonyi ajándékként, a román katonaság - Henri Berthelot francia tábornok tudtával és jóváhagyásával - 1918. december 24-én bevonult Kolozsvárra, Hunyadi Mátyás, „a nagy román király” – ez a kitétel tudomásom szerint így szerepelt egy Ceausescu idejében kiadott tankönyvben – szülővárosába. Egyik első intézkedésükként új pénzt vezettek be: azaz rányomtak egy stemplit az addigi magyar pénzre…

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Tortenelemportal.hu; Tankonytar.hu; Korunk.org; Mult-kor.hu; Foter.ro; Erdelyimagyar.wordpress.com; Erdély története (szerkesztette: Szász Zoltán)