A tizenöt éves háborúban, az 1600-as évben akadt elég baj az országban. Az előző évi török betörések nyomán éhínség és pestisjárvány is pusztított. De ha nem lett volna ez elegendő csapás, az országban állomásozó idegen zsoldosok és a megszaporodott szabad hajdúk - mivel nem kapták meg rendesen a zsoldjukat - rablással, fosztogatással „egészítették” ki jövedelmüket.

Szépek ugyan az eszmények, de a zsoldos katona – mióta világ a világ – nem holmi nemes célért, hanem fizetségért viszi vásárra az életét. És ha elmarad az a pénz… Akkora felfordulás lehet, mint amilyen Pápán az 1600-as év májusának elején kezdődött.

A várban 3000 zsoldos, köztük 1500 vallon teljesített szolgálatot. Mivel a kincstár már nagyjából 60.000 arannyal tartozott a várbelieknek a vallonok elveszítették a türelmüket és fellázadtak. A spanyol és német zsoldosok nem csatlakoztak a lázadáshoz, magyar meg alig akadt a várban: Maróth Mihály várkapitány, Slakovics Farkas és Bakács Sándor alkapitányok, néhány környékbeli magyar nemes és azok emberei.

És hová fordulhattak volna a lázadók, ha nem az ellenséghez, a törökhöz. Felvették a kapcsolatot Mohamed pasa budai beglerbéggel és Dervis boszniai pasával is. A törökök a vár magyar őrségének lefegyverzésében is szívesen közreműködtek, hiszen abszolút nem volt ellenükre az ötlet, hogy „potom” 100 000 aranyért megvehetik a várat a zsoldosoktól. Az ilyesmit csak összerabolja valahonnan az ember…

„A lefegyverezett német és magyar katonák fegyvereit, ruháit, sőt asszonyait és leányait is szétosztották maguk között a vallonok”. A lázadók, hogy elnyerjék a törökök bizalmát, a Pápán őrzött török foglyokat szabadon eresztették, helyükre pedig a magyarokat és mindazokat zárták, akik nem tartottak velük a lázadásban.  A volt foglyokat, a fehérvári Dervis béghez küldték. Megüzenték velük, hogy engednek az árból, már akkor hajlandók átadni a várat, ha kifizetik nekik elmaradt zsoldjukat.

A lázadásnak és a vallonok alkudozásának a törökkel természetesen híre ment.

Tárgyalások és többszöri eredménytelen próbálkozás után végül Schwarzenberg, győri generális 1600. július 12-én 9000 császári katonával szabályos ostromgyűrűbe fogta a várost és ostromágyúival lövetni kezdte. 25-én sikerült elfoglalniuk egy erőddé átépített malmot, de még ezért a z eredményért is drágán meg kellett fizetniük: másnap hajnalban a malomhoz közeli kapun kitörtek a vallonok. Mivel a kapu közelében állomásozó császáriak éjszaka jókora áldomást ittak a „nagy” eredményre, a malom elfoglalására, a kitörés szabályos vérfürdőbe torkollott. Schwarzenberg generális sisak és páncél nélkül vágtatott lován „rendet csinálni”. Ez nagy hiba volt. Egy muskétagolyó végzett vele.

A vezér eleste után, a részegen támolygó katonák között arattak a vallonok. Ki tudja hová vezethetett volna kitörési kísérletük, ha nem érkezik meg Nádasdy Ferenc a huszárjaival és vissza nem veri a támadást. Ejtettek vagy háromszáz foglyot is, akiktől megtudták, hagy a várban már igencsak szorul a kapca. Alig van élelmük a védőknek.

Bár a Schwarzenberg generális halála után Nádasdy azonnal átvette a parancsnokságot, de ez nem igazán tetszett a bécsi udvarnak. „A bécsi udvari haditanács azonban nem bízott a magyar vezérben, ki pedig helyét fényesen megállta és a sziléziai származású Redern Menyhértet küldte Bécsből a parancsnokság átvételére. Nádasdy szerényen félrevonult s ismét a lovasság parancsnokságát vette át.”

Beköszöntött az augusztus. És vele az éhezés a várban… A vallonok helyzetük kilátástalansága miatt – az élelmiszerhiány maradni nem tudnak, erővel meg nem képesek kiverekedni magukat -, a szökés mellett döntöttek. „Végső kétségbeesésükben e napon éjszaka a vártól keletre elterülő ingoványon át deszkákból, szalmából, nádkévékből átjárókat készítettek. Ezután a legnagyobb csendben, de harcra készen átkeltek az ingovány keleti partjára.” Fehérvár felé vették az irányt, a törököknél reméltek biztonságot, de balszerencséjükre az elővédjük belebotlott a császáriak egy sáncokkal megerősített táborába. A vallon főerő a csatzajra elfordult és a mai Városlőd felé vette az irányt.

A leveldi (Városlőd) kolostor romjainál érték be a vallon csapatot Nádasdy Ferenc és Kolonics (Kolonich) Siegfried lovasai. A kíméletlen küzdelemben a vallonok zöme, mintegy 1000 ember elesett. A legendák szerint maga Kolonics vágta le a vallonok vezérét, La Motte-ot. Természetesen Nádasdy sem tétlenkedett...

A maradék nagyobbik fele, úgy 500-600 fő Fehérvár felé vette az irányt. Ezek pechükre még mindig magukkal hurcolták Maróth Mihály várkapitányt. A Nádasdy-huszárok beérték őket, a kapitányt megszabadították és csak kevesen tudtak előlük elmenekülni a vallonok közül. Ezek eljutottak Fehérvárig és töröknek álltak.

A fogságba esett, úgy 4-500 vallonra szörnyű büntetés, kínhalál várt. Ezt inkább nem részletezném, mert kitehetném a „tizennyolcas” karikát a blogra.

Így mentek akkoriban a dolgok…

Forrás: Bánlaky József - A magyar nemzet hadtörténelme; Veress D. Csaba: Várak a Bakonyban; Gyorkos.uw.hu; Mohacsi-csata.hu
Kép: Színezett metszet a pápai eseményekről