1566-ban elveszett Szigetvár, elesett Zrínyi Miklós. De a török vesztesége is nagy volt, Szulejmán szultán ott halt meg – természetes halállal – Szigetvár falai alatt. Szulejmánt fia, II. Szelim szultán követte a trónon.

Szelimet kevésbé érdekelték a hadjáratok, a birodalom növelése, az igaz hit terjesztése, mint apját. Ő jobb szeretett mulatozni, az italt sem vetette, holott ez Mohamed próféta követőinek már akkor is szigorúan tiltott volt. Az uralkodás strapás munkáját inkább a főembereire bízta.

Talán ez volt az oka, hogy mikor a Habsburg Birodalom fegyverszünetet kért a törököktől, azok belementek a béketárgyalásokba. A tárgyalások szép komótosan meg is kezdődtek 1567 nyarán Drinápolyban, majd 1568. február 17-én meg is kötötték a békeszerződést. Az erőviszonyokat jól tükrözi, hogy a szerződésben foglaltak szerint II. Miksa német-római császárnak (I. Miksa néven magyar királyként is működött) évi 30 000 magyar aranyforint adót kellett fizetnie a fényességes Portának. Az viszont kétségtelenül jól jött, hogy béke mindkét fél számára megtiltotta a további területszerző hadjáratokat, mi több, azt is rögzítették, hogy Erdélyt sem támadhatja meg egyik fél sem.

Miksa tíz éves szerződést szeretett volna kötni, a törökök csak nyolc évbe mentek bele, azzal a feltétellel, hogy a szerződés a későbbiekben, tetszés szerint meghosszabbítható. Hja, kérem, az a bizonyos harmincezer arany átok nagy pénznek számított akkoriban.

Az országban negyedszázadig béke honolt.

Már ha békének lehet nevezni azt az állapotot, hogy a soha pontosan meg nem húzott határok kétoldalán pocsékul fizetett katonák néztek szembe egymással. Mert a tündöklő orcájú padisah és a derék osztrák császár egy dologban feltétlenül egyetértett: a katonákat nem kell túlfizetni, oldják meg maguk, ha anyagi gondjaik vannak. Azok meg elég élelmes és elszánt fickók voltak mindkét oldalon, hogy tudjanak gondoskodni magukról. Mindennapossá válták a portyázások, a másik fél területeinek megsarcolása. Elvégre mit lehetett tudni, melyik falu, város hova tartozik? Az adófizetés is folyton akadozott, mert az is vitatott volt helyenként, hogy kinek, hova is kell adóznia? A határközeli helységek ezért aztán hol ide, hol oda fizettek, esetleg mind a két félnek. Vagy épp sehova… De ha mégis, hát keveset.

1588-ban, Szikszó esetében is ez volt a probléma. A budai Szinán pasa február 05-én kelt leveléből kiderül, hogy Szikszó évi adója kétezer forint, de az ő pasasága alatt csak egyszer fizettek a szikszóiak, akkor is csak 600 forintot. Négy éve meg már semmit. A főherceget kérte, hogy parancsoljon rá a szikszóiakra, a „rend” betartására. A kérdésről hosszas levelezés folyt, mígnem a törökök elunták az ügyet és keményebb intézkedéseket foganatosítottak. Haddal mentek Szikszó ellen.

Vesztükre.

A csatáról a hegyaljai Tardy György azon hosszú históriás énekben tudósította a korabeli „közvéleményt”:

„Sok törököt hamar elhullatának,
Az szép festött lovakról lehullának,
Magyarokban sokan arra ugranak -
Vitézmódra annálinkább forgódnak.

Magyar hajdúk egyet kettőt ugranak,
Hozzá! hozzá! erősen kiáltanak,
Az puskákkal törököket hullatják,
Fut az török egymást azzal biztatják.”

Ekkora győzelmet a török fölött – „béke” idején – még nem arattak. Európa szerte híre ment, az éppen Prágában székelő Habsburg király hatására meg is tagadta az évi harmincezer aranyra rúgó adó megfizetését a szultánnak. A fényességes portának persze ez nemigen tetszett... Azért sikerült valahogy elsimítani az „ügyet” és 1590-ben meghosszabbították a „békét”. Ami leginkább csak annyit jelentett, hogy a határmenti csatározások továbbra is „békében” folytatódtak.

Telli Haszán boszniai pasa 1592-ben, ismét megostromolta a Dráva melletti Sziszeket – ez „rendes” évi mulatsága volt, az előző ostrom 1591 esett meg – majd elfoglalta Bihács várát. Ha mindez nem lett volna elég casus bellinek (háborús oknak), az már a Prágában székellő Rudolf császár, magyar és cseh király szemét is csípte, hogy a pasa Petrija mellett egy új palánkvárat húzatott fel, ráadásul megverte Erdődy Tamás horvát bán reklamáló hadait. A prágai udvar természetesen tiltakozott, követelte vissza az elfoglalt területeket és a pasa megbüntetését.  

A török portán a fülük botját se mozdították a követelésekre. Válaszul Rudolf megtagadta az éves adó fizetését. Évi harmincezer arany pedig elég nyomós ok volt ahhoz, hogy 1593 elején Szinán nagyvezír háborúval fenyegetőzzön.

Miközben a két udvar között folytak diplomáciai üzenetváltások, a derék Haszán pasa sem lopta a napot. Újból hódolt kedvenc hobbijának és Sziszek ellen vonult. Ezúttal vesztére…

A Ruprecht Eggenberg ezredes, Erdődy Tamás bán és Andreas Auersperg károlyvárosi főkapitány által vezetett felmentő seregek 1593. június 22-én tönkreverték csapatait, a küzdelemben maga a pasa is elesett.

Ez megadta a végső lökést, III. Murád szultán 1593. július 4-én hadat üzent Rudolf császárnak.

Forrás: Wikipédia; Gyorkos.uw.hu; Rubicon.hu; Szikszo.hu;
Kép: Párviadal magyar és török vitéz között. 1630 körül készült rézmetszet. (Történelmi Képcsarnok)