Az alaphelyzet a western-filmekből ismerős lehet mindenki számára: a magányos hős megérkezik a városban, ahol gonosz erők uralkodnak és felveszi velük harcot. Aztán győz, vagy elbukik. A hollywood-i filmes szabályoknak megfelelően persze többnyire győz. Csak az a hézag, hogy a valóságban minden másképpen van…

A legendás pesti srác ilyen magányos hős volt. Akkor is, ha nem volt egyedül, ha sokan fogtak fegyvert a diktatúra ellen. Magányos hős volt, abban az értelemben, hogy külső segítségre nem számíthatott. Nem jöttek el a várva-várt ENSZ csapatok és nem jöttek az amerikaik. Az angolok se, pedig őket is várták.

Amerikában éppen akkoriban zajlott az elnökválasztási kampány, melyben Eisenhower elnök a "Béke és prosperitás!" szlogennel kampányolt újraválasztásáért. Ráadásul az USA és szövetségesei akkoriban, a világméretű sakkjátszmában egy másik helyen is érdekeltek voltak. Az meg mégiscsak fontosabb volt, elvégre ott nagy pénzek forogtak kockán. Akkoriban zajlott a szuezi válság. Állítólag olyan elánnal, hogy – a legendák szerint – némelyik szovjet kiskatona azt hitte a Dunára, hogy az a Szuezi-csatorna. Mert olyasmit is emlegettek nekik, hogy ott kell megvédeniük a „világforradalmat”…

Aztán ide jöttek.

Megvédeni a „világforradalmat”. Mert az folyton meg kellett védeni valamitől…

És szembe találták magukat a magányos hőssel. A pesti sráccal. Aki ott állt, szemben a hihetetlen túlerővel. És hiába harsogtak a rádióadók mindenféle szép ígéreteket, nem jött senki, hogy segítsen. A pesti srác vére, élete, a magyar nép szabadsága nem sokat nyomott azon a mérlegen, ahol a másik serpenyőben a Szovjetunióval való közvetlen konfrontáció lehetséges következményei voltak. Igen, akár világméretű konfliktus is lehetett volna a forradalomból, ha nyugatról beavatkoznak.

A „bátrak és szabadok” földjén ekkora kockázatot nem vállalhattak. Ez még érthető is lenne, elvégre ki a nyavalya akart volna egy új világháborúba bonyolódni, mikor az előző alig több, mint évtizede ért véget. Még annak rombolásait se sikerült mindenütt helyrehozni…

Semmit sem kockáztattak.

Még Franco tábornokot, a spanyol diktátort is leállították. A jó, öreg Francoról sok mindent el lehet mondani – és el is szoktak mondani, nem véletlenül -, de egyet nem: hogy szerette volna a szovjeteket. Nem felejtette el nekik, hogy a spanyol polgárháborúban a Szovjetunió a köztársaságiakat, az ő ellenlábasait támogatta. És tán még azért is lett volna némi elszámolni valója a Nyikita Hruscsovval, mert egyes történetek szerint a polgárháború alatt az NKVD (az akkori szovjet titkosszolgálat) fújta meg a spanyol aranykészletet. Mit lehessen tudni? Lehet, hogy igazak voltak a pletykák…

Franconak az a mókás ötlete támadt, hogy meg kéne támogatni a magyar forradalmat. Mondjuk százezernyi önkéntessel, tüzérséggel, tankelhárító fegyverekkel. Lehet, hogy mindezt csak a szovjetekkel való régi elszámolása okán, lehet, hogy jó pontokat akart szerezni a nyugati nagyhatalmaknál. Rezsimje nem volt túl népszerű a polgári demokráciákban, nem felejtették el neki, hogy Hitlerrel és Mussolinival parolázott hajdan. Még ha Spanyolország ki is maradt a II. világháborúból…

Jönni akart és csak szállítóeszközök kért. Mondjuk: repülőket. Amikből akadt bőven, az amerikaiak már bebizonyították a berlini blokád idején. Mikor olyan eredményesen üzemelt a légihíd… De Budapest nem Berlin, a harcoló magyarok nem koplaló németek.

Francot gyorsan leállították.

Maradjon magának és legfőképpen: maradjon ki ebből!

„Kimenő Távirat Department of State 1956.11.8.

Szigorúan titkos

Az Egyesült Államok madridi követségének

Az Egyesült Államok kormánya osztozik a spanyol kormány ellenszenvében a Magyarország elleni brutális szovjet katonai akció miatt, valamint a magyar nép függetlenségi harca iránti mély együttérzésében.

Ugyanakkor az Egyesült Államok kormánya sajnálattal arra a következtetésre jutott, hogy semmilyen, ismétlem, semmilyen módja nincs annak, hogy hasznos katonai intervenciót hajtson végre a magyar hazafiak támogatására a siker reményében és a Szovjetunióval való nagyméretű konfliktus súlyos kockázata nélkül.

Az ESZ aktívan foglalkozik a világbékét fenyegető különféle problémákkal, és az Egyesült Államok nézete szerint az szolgálja a legjobban mindannyiunk érdekeit, ha ezeket a kezdeményezéseket a sikeres befejezésig visszük.

Következésképpen az Egyesült Államok kormánya sem nyílt, sem titkos katonai beavatkozásra nem, ismétlem, nem vállalkozhat Magyarországon a jelen körülmények között.” - Dokumentumrészlet Borhi László „Dokumentumok a spanyol segítségnyújtás tervéről” című munkájából

A pesti srác tehát magára maradt. Egyedül, szemben a világméretű hatalommal.

És elbukott.

De örök dicsőséget szerzett magának.

Kép: Budapest, IX. kerület, Ferenc körút a Tompa utca torkolatánál. Csepel D-350 rendőrségi riadókocsi roncsa.
Fortepan 06408
Évszám: 1956
Orig: FORTEPAN