1330. április 17-dikén a királyi pár két gyermekével, Lajossal és Endrével az ebédnél ült a visegrádi palotában. Károly Róbert – vagy, ahogy akkori megválasztói nevezték I. Károly - hatalmának tetőfokán állt, mikor egy végzetes esemény az elmúlt véres lázadások napjainak emlékét idézte fel.

Kétszeri megözvegyülése után (első neje Mária tescheni hercegnő, a második Beatrix, VII. Henrik császár leánya volt, s egyiktől sem lett gyermeke) 1320. július 6-án Lokietek Ulászló lengyel király leányával, Erzsébettel lépett házasságra, kitől öt fia született. Ezek közül három: Lajos, Endre és István életben is maradt. Hogy a harmadik gyermek, István hol tartózkodott a kérdéses ebéd idején, arról mit sem tudok, de a másik két királyfi jelen volt, nevelőikkel együtt. És ez igen lényeges, mármint a nevelők jelenléte...

A királyi étkezés a szokások szerint, békésen zajlott egészen addig, míg a Zách nemzetségből származó Felicián – Csák Máté, a legyőzött oligarcha egykori főembere, a rozgonyi csata óta a király híve, kinek lánya a királyné udvarhölgyei közé tartozott – karddal támadt a királyra.

"Midőn azután az Úr 1330-ik évében, április tizenhetedikén, húsvét után való szerdán a király a királynéval és a mondott két fiával a visegrádi vár alatt, házában ebédelt, Felícián észrevétlenül a király asztalához lépett: kirántotta éles kardját, és a veszett kutya dühével hirtelen a királyra rontott; irgalmatlanul meg akarta ölni a királyt, a királynét és fiaikat. A kegyelmes Isten könyörületessége azonban nem engedte, hogy végbevihesse szándékát. A király jobb kezét könnyen megsebesítette ugyan - jaj, a királyné jobb kezének négy ujját egyszeribe lecsapta: ujjait, melyekkel a szegényeknek, sínylődőknek és nyomorultaknak osztotta az alamizsnát; melyekkel számtalan templomnak varrt mindenféle köntöst, és fáradhatatlanul küldte az oltárokra és az egyháziaknak a drága bársony díszruhákat és kelyheket! Midőn azután az ott álló királyfiakat is meg akarta ölni, rávetették magukat a gyermekek nevelői, Kenezics Gyula fia [Miklós] és János nádor fia Miklós; fejükön halálos sebet kaptak, míg a gyermekek elmenekültek. Ekkor egy jó hajlandóságú ifjú, a Patak vármegyei Sándor fia János, a királyné alétekfogója úgy rohant Felíciánra, mint valami vérengző fenevadra: csákányával keményen nyaka és lapockája közé csapott, átvágta és leterítette; most az ajtókon mindenünnen benyomuló királyi bajvívó vitézek rémes kardjaikkal ízenként vagdalták össze a nyomorultat, és összekaszabolták, mint egy szörnyeteget." (Képes krónika)

A történet eddig szép példája lehetne a házastársi szeretetnek és hűségnek, de folytatódik tovább és átcsap horrorba, krimibe.

A Visegrádra összegyűlt vértörvényszék – az ország legbefolyásosabb nagyjaiból állt – 1330. május 15-én elrettentő ítélet hozott: Zách Felicián fiát és annak szolgáját lovakkal gázoltatták halálra, idősebb leányát lefejezték, annak férjét rabságba vetették. Még a gyerekeik sem úszták meg: a keresztes lovagokhoz kerültek, akik Rodoszra vitték, száműzetésbe őket. A fiatalabbik leányt, Klárát, arcán és kezén megcsonkították és körbe hordozták több városban is. A lánynak a szégyenmenet alatt azt kellett kiáltoznia: „így jár, aki hűtlen lesz királyához”. Felicián nemzetségének tagjait harmadíziglen megölték, a távolabbiakat jószágvesztésre ítélték.

De mi volt az oka az öngyilkos merényletnek? Mert ez nyilvánvalóan az volt. Zách Felicián semmiképpen sem képzelhette, hogy megússza, ha karddal támad a királyra a palotában. Hiszen a gyilkosság után még ki kellett volna jutnia az épületből. Még ha palotaudvaron várakozó fia csatlakozására is számított, akkor is, miképp vághatták volna ki magukat az erősen őrzött királyi várból, hogyan hagyhatták volna el az akkori viszonyok között nagyvárosnak számító Visegrádot?

És utána? Hová, merre menekülhettek volna?  Igazi, tipikus öngyilkos merénylet, ilyet csak halálra szánt fanatikusok követnek el. Esetleg hirtelen felindulásból, meggondolatlanul, talán tudatmódosító szer (v.ö.: alkohol) hatása alatt cselekszik így  az ember fia.

A merénylet okai felől az oklevelek és a hazai krónikák, maga a királyi ítéletlevél is, mélyen hallgatnak. Persze, a legendagyártás - ami működik a világ kezdete óta és működni fog a végéig - azonnal beindult.

Az egyik verzió szerint Csák Máté egykori embere bosszút állt hajdani uráért. Mondjuk, ezt már akkor is szemenszedett marhaságnak tartották a józanabb emberek, mert mi a fenének várt volna éveket az ilyesmivel, miért élt ennyi időt, mint megbecsült kamarás az udvarnál, a hajdani eseményeken rágódva. Közelebb kell keresgélni az okot, időben mindenképp.

Másik lehetőségként azt említik, hogy Zách Felicián csillaga leáldozóban volt a királyi udvarban. Kiesett a király kegyéből és ezen sértődött meg. Még azt is lehetségesnek tartják, hogy belekeveredett egy Róbert Károly elleni összeesküvésbe. De ha volt is ilyen összeesküvés, az mindenesetre feltűnő, hogy a támadó a merényletet egyedül hajtotta végre. Ráadásul roppant ügyetlenül. Akkoriban azért a legtöbb férfi – főleg a nemesek – értettek a fegyverforgatáshoz. Ezt végig gondolva elég fura, hogy ilyen, viszonylag könnyű sérüléseket okozott a támadó.

Két külföldi krónikás, Mugleni Henrik és egy nápolyi névtelen állítják, hogy Erzsébet királyné alkalmat adott testvérének, Kázmér lengyel hercegnek udvarhölgye, Zách Klára megejtésére s Felicián a leányán esett gyalázat megbosszulására rántott kardot királya ellen. Ez a kétségtelenül romantikus indok passzolni látszik. A leányzó teherbe esik, az akkori erkölcsök szerint élő zord atya pedig bosszút áll a vétkesen…

Körösfői-Kriesch Aladár: Zách Klára története II.

Most tekintsünk el attól, hogy ez a sztori erősen emlékeztet Bánk bán korábbi históriájára, de elég romantikus ahhoz, hogy megragadja a krónikásokat. De van ebben is van egy buktató:

Akkor miért a királyra támadt? Sokkal több oka lett volna a királyné megölésére, aki – állítólag – segítette testvérét a lány közelébe jutni. Vagy még inkább, a testvérnek, Kázmérnak lehetett félni valója, de Zách Feliciánnak esze ágában sem volt rátámadni. Azt sem tudjuk, jelen volt-e a kérdéses ebéden. Szóval, hogy jön a képbe a király? Hiszen neki annyi szerepe sem volt a szerelmi históriában, mint Pilátusnak a krédóban.

Arról az apróságról már nem is beszélve, hogy akkoriban egyáltalán nem számított olyan nagy presztízsveszteségnek ha egy családban egy királyi hercegtől, balkézről született gyermek. Számtalanszor megesett az ilyesmi és a család általában igyekezett kihasználni a helyzetet a maga előnyére. Zách Felicián ennyire kényes volt a lánya meg a saját becsületére?

Így, utólag nem szeretnék semmi rosszat sem írni róla, nem vonom kétségbe, hogy tisztességesen élt. Akkor már csak az a kérdés: Csák Máté oldaláról, hogy is került a Károly Róbertére? Persze, a politika úgy hozta, hogy pártot kellett váltania. Meg is tette. Visszatekintve úgy tűnik, minden nehézség nélkül. Mint a becsület és kitartás mintaképe. Bizonnyal lehet az is becsületes ember, aki oldalt vált, lehet, hogy csak későn ébred rá, hogy eredetileg a rossz oldalra állt.

De akkor mi lehet az igazság? A Csák-féle vonal ugyebár már régen idejét múlta, az ítélet szigora, s főleg a büntetés, melyet Klárára mértek, a romantikus hagyomány igaza mellett látszanak tanúskodni.

Az mindenesetre érdekes, hogy azelőtt, az Abák és Borsák lázadása idején, nem rendez ekkora vérfürdőt. Károly beéri a legyőzött pártvezérek megbüntetésével; most pedig egy egész nemzetséget kiirt. De erre is lehet magyarázat: a királyi hatalom megerősödésével könnyedén fittyet hányhat a közvéleményre.

A mészárlás oka persze lehet az elrettentés is és a bosszú, a királyné megnyomorítása miatt. Mindenesetre Károly Róbert megtehette és meg is tette. Eltüntette ezt a Zách nemzetséget.

Ha végiggondoljuk az esetet, két igen durva dolog szerepel benne, a merénylet és az azt követő megtorlás. A merényletre nem látni igazán semmilyen logikus okot és a megtorlás sem passzol a király addigi stílusához. Annyi bizonyos, hogy súlyos indulatok játszottak szerepet az események alakulásában, de hogy miért ébredtek ezek az indulatok, így, utólag már átkozottul nehéz - ha nem lehetetlen - kideríteni…

Nyitókép: Orlai Petrics Soma: Zách Felicián
Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu; 24.hu; Tortenelmiportre.blog.hu;