Alig félesztendővel első sikertelen visszatérési kísérlete után, IV. Károly, az utolsó magyar király, 1921. október 20-án ismét megpróbált visszatérni Magyarországra és átvenni a hatalmat Horthy Miklós kormányzótól. 

De kanyarodjunk vissza kicsit az időben…

IV. Károlyt, 1916. december 30-án koronázták meg Budapesten. Ő volt az első Habsburg uralkodó, akinek megkoronázásakor a magyar himnuszt énekelték, nem az osztrákot. Trónjáról 1918. november 13-án mondott le:

„Trónra lépésem óta mindig arra törekedtem, hogy népeimet minél előbb a háború borzalmaitól megszabadítsam; amely háború keletkezésében semmi részem nem volt.
Nem akarom, hogy személyem akadályul szolgáljon a magyar nemzet szabad fejlődésének, mely iránt változatlan szeretettől vagyok áthatva.
Ennél fogva minden részvételről az államügyek vitelében visszavonulok és már eleve elismerem azt a döntést, mellyel Magyarország jövendő államformáját megállapítja.
Kelt: Eckartsau ezerkilencszáz tizennyolc, november hó tizenharmadikán.
Károly”

Lemondását követően azért történt egy s más a világban és Magyarországon. Az ország nyögte az elveszített világháború következményeit, túl volt egy bolsevik diktatúrán, Budapest román megszállásán, tűrte Trianont.

Első visszatérési kísérletét Horthy még békésen le tudta szerelni, a nemzetközi helyzetre hivatkozva, a környező államok, a kisantant ellenállását emlegetve, lebeszélte a királyt az újbóli trónra lépésről. Károlynak az a próbálkozása amúgy is meglehetősen ötletszerű volt, még a saját híveit sem értesítette, hogy hazajön.

Másodszor azonban már jelentős támogatást tudhatott maga mögött, mikor dénesfai Cziráky birtokon leszállt repülőgépével. A nyugat-magyarországi felkelés miatt sok királypárti legitimista gyűlt össze az országrészben, rájuk támaszkodhatott.

Az ellenforradalom több prominens személyiségével ellenkormányt alakított és vasúton indult Budapest felé, hogy a hatalmat magához ragadja. Ostenburg-Moravek Gyula Sopronban állomásozó, csendőr csapatai csatlakoztak hozzá, hogy ezeket kiegészítse, megállt az útba eső katonai helyőrségekben.

A gyakori megtorpanások miatt nem éppen száguldó tempóban haladt Budapest felé. Másutt viszont csak úgy peregtek események…

A környező államok bejelentették, hogy amennyiben a magyarok nem gátolják meg a király visszatérését, majd ezt megteszik az ő csapataik. Különösen a derék magyarfaló, Edvard Benes – ne feledjük a nevéhez fűződő dekrétumokat! - igyekezett a történteket egy újabb megszállás és – remélhetőleg – Magyarország további csonkítása érdekében felhasználni. A jugoszlávok rá is bólintottak az ötletére, de a románok, ezúttal – ki tudja miért? – higgadtabbaknak bizonyultak.

A magyar kormánynak, Horthynak nem sok mozgástere maradt. Még ha akadtak is a kormányban a király visszatérését kívánók, egyszerűen nem dönthettek másként, mint az eltávolítása mellett. Már feltéve, ha nem akarták belevinni az országot egy újabb, az akkori erőviszonyok ismeretében, teljesen esélytelen háborúba.

A király vonata sűrűn meg-megállva – még arra is jutott idő, hogy tábori misén vegyen részt útközben -, döcögött Pest felé. Ahol az a komikus helyzet állt elő, hogy a törvényes kormány nem számíthatott a késlekedő hadseregre, de a különböző félkatonai szervezetek időhúzása is végzetesnek bizonyulhatott volna. Ekkor támadt Gömbös Gyulának az tréfás ötlete, hogy fegyverezzék fel az egyetemi diákságot és velük kíséreljék meg megállítani a királyhű erőket.

Károly nem akart katonai erőket bevetni a hatalom megszerzéséhez, inkább csak demonstratív céllal kereste fel - és eskette fel saját magára - útközben a katonai helyőrségeket. 

Megbízásából, október 23. első óráiban érkezett a királypárti Hegedűs Pál altábornagy Budapestre, hogy a város katonai parancsnokát rábírja az átállásra. Ha ez sikerül neki, úgy vérontás nélkül vehette volna át az országot IV. Károly, aki eközben, a királyi vonattal, Tatán várakozott.

Az altábornagy először Horthyval, majd Bethlen Istvánnal tárgyalt. Bethlennél Thomas Hohler angol főmegbízott arról tájékoztatta, hogy Nagy-Britannia semmiképp sem fogja királynak elismerni Károlyt.

Míg Budapesten folytak a tárgyalások, Ostenburg-Moravek Gyula megindult csapataival Budaörs felé. Terve valószínűleg az volt, hogy erővel kényszeríti ki a döntést, de nem számított komolyabb fegyveres ellenállásra.

Az első összetűzés Törökugratónál történt, ahol beleütköztek az orvostanhallgatók előőrsébe. A hirtelenjében felfegyverzett fiúk, akiknek még tapasztalt vezetőjük sem volt, tüzet nyitottak. A vonatról kiküldött katonák elfoglalták a magaslatot, az összetűzés során többen meghaltak illetve megsebesültek.

A királypárti erők azonban nem tudhatták, hogy egyenlőre csak pár száz kiképzetlen egyetemista védi a várost. Károlynak, aki valóban nem akart vérontást, már ennyi is elég volt, hogy megállítsa az övéit, abban bízva, hogy a budapesti tárgyalások során megbízottai célt érnek.

A várakozás, halogatás azonban a bukást jelentette számára. Huszonharmadikán délelőttre megérkeztek Budapestre az első kormányhű katonai csapatok. Délutánra pedig már annyira megerősödtek, hogy visszafoglalhatták az immár nevezetessé vált Törökugratót.

Ezután a két fél fegyverszünetet kötött.

A rövid – és hála Istennek – kevés véráldozattal járó csata elveszítése katasztrofális következményekkel járt Károly számára. Hívei sorra pártoltak el tőle, még a nyugati megyékben, korábban rá felesküdött csapatok is. Másnap, a tárgyalásokon, ennek ellenére visszautasította a lemondás lehetőségét. Ezek után ismét szórványos lövöldözés tört ki, de a király visszavonulást parancsolt. Ostenburg egységét bekerítették és lefegyverezték a kormányhű erők. Ezzel valójában le is zárult IV. Károly második visszatérési kísérlete.

"Károlyt a tatai Eszterházy-kastélyban fogták el október 25-én. Egy pillanatra élete is veszélyben forgott, mert egy fegyelmezetlen különítmény meg akarta ölni. Horthyék azonban vigyáztak, hogy haja szála se görbüljön. A tihanyi apátságba vitték, s még jelképesen sem vették el a kardját. Vendég és fogoly volt egyszerre.

A királyjárások záróakkordja volt, hogy a nemzetgyűlés 1921. november 6-án kimondta a Habsburgok trónfosztását - Magyarország király nélküli királyság lett. A királyjárások ugyanakkor meggyorsították a magyarellenes kisantant (Csehszlovákia, Jugoszlávia, Románia) kialakulását.

Károly emberi tragédiája ezután következett. Tihany-Aszófőről vonaton Bajára vitték. Egy angol monitor (Glowworm) a Dunán, egy hadihajó (Cardiff) a Földközi-tengeren elvitte a királyi párt a Portugáliához tartozó, atlanti-óceáni Madeira szigetére, Funchalba. Az volt ez neki, mint Szent Ilona szigete Napóleonnak, bár szépen voltak látogatói. Egy idő után a szállodát sem tudták fizetni - hallatlan becsű gyémántjaiktól, ékszereiktől egy szélhámos már korábban megfosztotta őket. Az apanázsban az antant nem tudott megállapodni. Egy portugál bankártól felajánlott villában, de a luxus fürdőhellyel ellentétben, kedvezőtlen klímájú hegyen laktak. A kezdettől gyönge alkatú Károlyt hamarosan elvitte egy influenzából kifejlődött tüdőgyulladás. Családja körében, magányosan halt meg Quinta do Monten 1922. április 1-jén." (Szász Zoltán: Habsburg Károly életútja)

Forrás: Wikipédia; Mult-kor.hu; Rubicon.hu; Historia.hu.