1944 októberére már minden világosan gondolkodó ember tudta: a németek elveszítették a háborút. Már csak az volt a kérdés: meddig tartanak ki? Hogy a szövetségesek körül ki éri el hamarabb Berlint? A keletről érkező, megállíthatatlan orosz gőzhenger, vagy a nyugatról támadó, 1944. június 6-án partra szállt szövetséges csapatok.

1944. augusztus 23-án, ahogy a szovjet csapatok elérték a román határt, a románok - ahogy az I. világháborúban – tettek egy gyors fordulatot és sürgősen átálltak az erősebb fél oldalára. A kialakult helyzetben Magyarország sem igen tehetett mást. Az egyetlen logikus cselekednek az látszott, ha odahagyják a nemszeretem szövetségest, Hitlert.

Ekkor már bizonyossá vált, hogy nem az angolszászok érik el előbb Magyarországot.  Az oroszok már itt voltak… Velük kell tárgyalni.

1944. október 11-én a szovjet csapatok már átkeltek a Tiszán, Szeged a kezükre került. Debrecen térségében a II. világháború második legnagyobb tankcsatáját vívták (az első a kurszki csata volt) az előretörő oroszokkal a magyar és német alakulatok. Minden logikusan gondolkodó ember számára ekkor már világos volt, hogy Magyarország elveszítette a háborút. Nem volt más lehetőség, mint menteni a menthetőt.

Akármennyire is nem tetszett az akkori magyar vezetésnek, a bolsevikokkal kellett keresni a megegyezést. Már aki akarta egyáltalán közülük azt a bizonyos megegyezést… Mert bőven akadtak még elvakult németbarátok, akik hittek a fennen hirdetett a „csodafegyverekben” és a „végső győzelemben”. Vagy csak hinni akartak…

Faragho Gábor tábornok előzetes fegyverszüneti bizottsága október 8-án, Moszkvában kapta meg a feltételeket a Szovjetuniótól: a szovjet csapatokkal szembeni ellenállás beszüntetése, azonnali hadüzenet Németországnak, valamint: visszavonulás az 1937-es határok mögé.

Horthy Miklós Kormányzó az október 15-i kormányülésen szándékozott bejelenteni, hogy Moszkvában, október 11-én már alá is írták az előzetes fegyverszüneti megállapodást. A kormányülés azonban egy kis késéssel kezdődött…

Október 15-re nem csak a Kormányzónak voltak komoly tervei, de a németeknek is. Fontos akciót  terveztek a budai várba. Olyan fontosat, hogy kivitelezésével Otto Skorzenyt, Hitler kedvenc kommandósát bízták meg. A „Micki Maus” akciót.

Otto Skorzeny Budapesten, a budai királyi várban a nyilas hatalomátvétel napjaiban

Az akció fedőneve egy egyszerű félrehalláson alapult. A Kormányzó kisebb és immár egyetlen fiáról – tevékenysége miatt – már egy ideje aktát vezettek, az aktán a „Nicky” név szerepelt, ezt értette félre Otto Skorzeny egyik tisztje. Walt Disney rokonszenves egere pedig Németországban is közismert rajzfilmhős volt…

Ifjabb Horthy Miklós már január eleje óta irányította a bizalmasan csak „kiugrási irodának” nevezett, névleg a külföldi magyarok hazatelepülésével és a háború utáni gazdasági lehetőségek és társadalmi változások vizsgálatával foglalkozó, kislétszámú intézményt. A valós feladata azonban a magyar németellenes körökkel, szövetséges erőkkel, de még a jugoszláv partizánhadsereggel való kapcsolatfelvétel, kapcsolattartás volt. Nem utolsósorban, a német megszállás után nehéz helyzetbe került zsidók számára szóló kormányzói menlevelek kiállításával is foglalkoztak.

Ifjabb Horthy Miklós és az általa vezetett iroda működésének eredményességéről utólag megoszlanak a vélemények. Egyes források szerint sokat tettek az események jó irányba való előmozdításáért, mások úgy tartják, hogy tevékenységüknek nem sok látszatja volt, de az ifjabb Horthy szándékai tisztességét egyik fél sem vonja kétségbe.

Otto Skorzeny, a rázós ügyek specialistája – ő szabadította ki Mussolinit gran sassoi fogságából – már egy ideje Budapesten tartózkodott, Hitler személyes megbízásából. Feladatához tartozott, hogy terveket dolgozzon ki Horthy Miklóshoz közelálló emberek elrablásáról és a Vár elfoglalásáról. Wilhelm Höttl SS-Sturmbanführer - aki a Birodalmi Biztonsági Főhivatalban a magyar ügyek felelőse volt – tudott arról, hogy a magyarok Tito marsallal is fel akarják venni a kapcsolatot. Erre alapozták az akciójukat, állították fel a csapdát.

„Október 15-én vasárnap 10 órakor Horthy Miklós autóval érkezett a találkozó helyszínére. Egy vászonnal letakart gépjármű parkolt közvetlen az autója mögött, az épület bejáratánál pedig néhány honvédtiszt tartózkodott. Három testőrt vitt magával, akik lent maradtak a földszinten, ő maga pedig felment az első emeleti irodába. Itt megjelent a jugoszláv ügynök és még egy férfi, akik átadtak egy horvát nyelven írt dokumentumot. Horthy – mivel nem beszélt horvátul – Bornemisszát kérte meg, hogy fordítson neki.

Skorzeny szintén autóval érkezett, és motorhibát színlelve elég közel parkolt le Miklós autójához, hogy az esetleges hirtelen menekülését meggátolja. A leponyvázott gépjárművön mozgásra lett figyelmes, valamint további két, idegesen sétálgató honvédtisztre a parkban. 10 óra 10 perckor megjelent Winkelmann két felügyelője is, akik az épületbe szerettek volna bemenni. Tűzharc tört ki és a németek hamar legyűrték a magyar testőrök ellenállását” (Varga Imre Tibor – A Micki Maus hadművelet)

A dolgok kezdtek félre siklani. Nagyon.

A kormányülésen Horthy Miklós felkérte azokat a minisztereket, akik nem értenek egyet a fegyverszünettel kapcsolatos döntésével, távozzanak a kormányból. Meglepetésére az egész kormány lemondott, majd a régi összetételében alakult ujjá… Minden maradt a régiben...

A kormányülés után Veesenmayerrel, a magyarországi teljhatalmú német megbízottal szándékozott tárgyalni a háború befejezéséről. Ez sem egészen úgy alakult, ahogy előre elgondolták. Már nem csak a háború befejezéséről esett szó, de a Kormányzó ifjabb Horthy Miklós elrablásáért is felelősségre vonta a megbízottat. Aki természetesen mindent tagadott…

A Veesenmayerrel folytatott megbeszélés közben kissé nyitva hagyták a tárgyalószoba ajtaja. De ki figyel ilyesmire? Veesenmayer biztosan nem… Pedig oka volt a résnyire nyitva hagyott ajtónak. Horthy Istvánné, a Kormányzó fiának özvegye – a terv szerint - odakintről hallgatta a német megbízottal folytatott eszmecserét és amint meghallotta a „fegyverszünet” szót a Kormányzó szájából, jelzett. Erre azonnal utasították a Magyar Rádiót, hogy az adást megszakítva olvassák be a Kormányzó kiáltványát a nemzethez:

„Honvédek!

Hőn szeretett hazánk szívében folyó pusztító harctól, a küzdő erőket számbavéve, immár döntő, az országra nézve kedvező fordulatot nem várok. Ezért elhatároztam, hogy fegyverszünetet kérek. Mint a fegyveres hatalom legfőbb hadura, felszólítalak benneteket, hogy honvédeskütökhöz híven, hűséggel és feltétlen engedelmességgel teljesítsétek elöljáró parancsnokaitok útján kiadott parancsaimat. További létünk attól függ, hogy a honvédség minden tagja e súlyos helyzetben kötelességtudó és végsőkig menő fegyelmezett magatartást tanúsítson.”

Vitéz nagybányai Horthy Miklós kormányzó

A Kormányzó úriemberhez méltón igyekezett rendezni a dolgokat, szándéka volt megvárni, hogy teljhatalmú német biztos hivatalos forrásból is tudomást szerezzen a tervezett akcióról, utána viszont azonnal cselekedni. De a régivágású gentlemanok kora – sajnos – már lejárt.

Homokszem, mit homokszem, valóságos homokdomb került a gépezetbe. Egyfelől sok németbarát katona és politikus szabotálta a Kormányzó szándékát, másrészt a németek is túl hamar tudomást szereztek róla, hiszen akadtak bőven, akik nekik „jelentettek”. A már szerveződő nyilas-puccs miatt a kiáltványt ugyan beolvasták a rádióban, de a harcoló csapatokhoz nem jutott el. Ráadásul nem is derült ki egyértelműen belőle, hogyan is kellene viselkedniük az addig szövetséges német csapatokkal szemben.

Másnapra már a Kormányzó is fogoly volt. Otto Skorzeny – ha már Budapesten volt, továbbra sem tétlenkedett – egy újabb akciójával (Operation Eisenfaust – Vasököl hadművelet) elfoglalta a Várhegyet. A Vár őrzésével megbízott magyarok keményen ellenálltak ugyan, de kevesen voltak. A védelemre kijelölt erősítés pedig „valamiért” nem érkezett meg időben…

Miután elfogták a Kormányzót, megjelent nála a németek bizalmát élvező Szálasi Ferenc és kérte, hogy nevezze ki miniszterelnökké.

Horthy a felkérésre így válaszolt:

„Én itt fogoly vagyok, tehát semmiféle hivatalos működést nem fejthetek ki. Különben is Ön volna az utolsó, akinek a kinevezésére hajlandó lennék!"

És ekkor jött az a bizonyos, már jó előre betervezett zsarolás…

Szálasi Ferenc a Sándor palotába érkezik (1944 októbere)

A jelenlévő németek figyelmeztették, hogy fia a kezükben van, ha nem nevezi ki Szálasit, ha nem vonja vissza a kiugrási kísérlet során kiadott parancsait, úgy annak „könnyen baja eshet”. Mindenki tudta mit jelent ez. A kivégzését…

Horthy így emlékezett az eseményekre:

„Szóltam, hogy hívják Veesenmayert, aki a fürdőszoba ajtaja előtt állt, és nyomban megerősítette, hogy fiam élete és szabadon bocsátása valóban az én aláírásomtól függ. Fel kellett tételeznem, hogy akár aláírom a szöveget, akár nem, mindenképpen azt fogják közölni majd a nyilvánossággal, hogy lemondtam és Szálasit kineveztem. Ezt a szándékot elárulta és bizonyítja a lapra előre rávezetett Horthy s. k. . Úgy láttam, hogy aláírásom megtagadásával már semmit sem segíthetek, viszont ha megadom az aláírást, talán megmenthetem Miklós fiamnak, most már egyetlen gyermekemnek az életét.

Azt mondtam tehát Veesenmayernek: – Látom, hogy ön az államcsínyhez a törvényesség látszatát keresi. Adhatja-e becsületszavát, hogy a fiam szabad lesz és hozzánk csatlakozhat, ha aláírom a papírost? – Igenis, Főméltóságod – felelte Veesenmayer –, a becsületszavamat adom rá. Erre kijelentettem előtte, hogy én sem le nem mondok, sem Szálasit miniszterelnökké ki nem nevezem, és hogy aláírásommal csakis a fiam életét akarom megmenteni. Géppisztolyok fenyegetése közben kizsarolt aláírásnak nem lehet és nincs is alkotmányjogi érvénye.”

És a háború folytatódott tovább Magyarországon…

Források: Wikipédia.hu; Rubicon.hu; Mult-kor.hu.
Képek: Wikipédia.
Nyitókép: Nyilaskeresztes szakasz menetel a Szent György utcában egy német „Királytigris" mellett, 1944. október közepén (15.-e után)