Van, mikor valaminek a kezdetét az ügy „hajnalaként” emlegetik, függetlenül attól, hogy melyik napszakban esett meg. De a Bocskai-féle szabadságharc tényleg egy hajnalon kezdődött, az 1604. október 15-ére virradó hajnalon... 

A koncepciós per nem egy új találmány, hanem régi szép hagyomány magyar földön. Már az sem az első példa erre, mikor Bocskai István állítólagos levelezését Bethlen Gáborral elfogatta Giacomo Barbiano di Belgiojoso gróf, a német-római császár kassai főkapitánya.

Valóban létezett-e ez a bizonyos levelezés, vagy csak Belgijoso agyszüleménye volt az egész, az már egy kétesélyes dolog. Annyi biztos, hogy Belgiojoso nem rajongott különösebben Bocskai Istvánért, hiszen az volt olyan merész, hogy mikor a kedves gróf kért tőle kölcsön potom húszezer aranyforintot, képes volt nemet mondani. Ezt a szemtelenséget! Megtorolni! Perbe fogni!

A hajdan császárhű, egykor Bécsben és Prágában Miksa császárt apródjaként, majd udvari testőreként szolgáló Bocskai István zaklatása ekkor már valóságos hagyománynak számított bizonyos körökben.

De hogy is kezdődött?

1599-ben Báthory Zsigmond lemondott fejedelmi címéről, helyére Báthory Andrást választották. A papfejedelem – már a katolikus egyház bíborosa volt mikor a fejedelemi címet is megkapta - nem igazán tetszett sem a fényességes török portának, de az osztrák császárnak sem. A saját országában sem örvendett nagy népszerűségnek, az evangélikus szászok és székelyek is ellene voltak. Végül II. Mihály havasalföldi fejedelem, a székelyek támogatásával – akik részére viszont a magyar király, I. Rudolf – aki főállásban, mint német-római császár működött II. Rudolf néven – kapart össze 100 000 aranyat – elűzte őt az országból. A menekülő fejedelmet útja közben meg is gyilkolták.

Báthory lemondása után Erdély csatatérré vált. A derék Rudolf, hogy biztosítsa a maga számára Erdély támogatását, csapatokat küldött az országba. Tábornoka, Giogio Basta rémuralma valóságos fogalommá vált Erdélyben. Nagyajtai Cserei Mihály így írt erről históriájában: „oly kegyetlenül dirigálá, vagy inkább rontá, pusztítá az országot, hogy ma még a nevét is irtózással, átkozódással említik az erdélyiek”. Amikor Bocskai István felemelte szavát a tűrhetetlen állapotok ellen, 1602-ben perbe fogták és Prágába internálták, ahonnan csak 1604-ben sikerült hazatérnie.

A Habsburgokból kiábrándulva – nem ő volt az első ilyen magyar és nem is az utolsó magyar a történelem során – bihari birtokára húzódott vissza. Itt kereste fel a török területre menekült bujdosók nevében Bethlen Gábor, hogy álljon az élükre a Habsburg-ellenes felkelésben.

És itt jött Belgiojoso a képbe. Egyfelől nagyon nem kedvelte Bocskait az elmaradt hitelért, másfelől, ha sikerül rábizonyítania, hogy összeesküvést sző a császár ellen akkor szép részedést kaphat az „áruló” főúr vagyonából, birtokaiból. Be is vádolta a császárnál Bocskait. Ő hiába kérte, hogy mutassák be az ellene szóló bizonyítékokat és folytassanak le pártatlan és tisztességes vizsgálatot. Belgiojosonak ehhez nem fűződött különösebb érdeke, meg az erő is az ő oldalán volt, így haddal indult „rendet csinálni” és elfogni a birtokaira visszavonult, „rebellis” Bocskait.

A helyzet kezdetben – Bocskai szempontjából – igazán rosszul alakult. Belgijoso 1604. október 10-én Adorján váránál, a Berettyó partján táborozott 10000 fős seregével. Itt szándékoztak bevárni Pezzen ezredest, aki várostromokhoz szükséges felszerelést, hadieszközöket hozta a hadjárathoz. Bocskai pedig csak pár száz hajdúra, meg a környékbeli lakosságra számíthatott. Azokkal ellenállni egy ekkora seregnek… Viszont a császári sereg mintegy harmadát hajdúk tették ki. Háromezer hajdú pedig komoly erő. Ha sikerülne velük megegyezni…

Sikerült.

Október 14-re Pezzen már elérte Álmosdot csapataival. Belgijoso az éjszaka folyamán, esetleg hajnalban akarta egyesíteni a két seregtestet, ezért van az, hogy a források hol 1604. október 14-ére, hol 15-ére datálják az Álmosd és Diószeg között vívott csatát.

A hajdúk átállása először sima ügynek látszott, ők haladtak Belgijoso serege élén. A terv az volt, hogy nem állnak meg pezzen táboránál, hanem egyszerűen tovább lovagolnak Bocskaihoz. Azonban amikor már a második lovascsapat haladt el megállás nélkül Pezzen csapatai mellett az ezredes gyanút fogott, hogy itt valami nem kerek. Mikor emberei kérdőre vonták a hajdúkat. A szóváltásból hamar harc kerekedett. Hja, kérem a hajdúknál könnyen ment az ilyesmi…

A csatazajra Bocskai közelben rejtőző katonái is lecsaptak a császáriakra és bár a könnyű fegyverzetű hajdúkkal szemben vértesek is harcoltak, az éjszakai kavarodás a magyaroknak kedvezett. A német gyalogság visszavonult egy hirtelenjében összevont szekérvárba, amivel a hajdúk egészen hajnalig nemigen tudtak mit kezdeni. Ekkor azonban egy jókor jött lőporrobbanás – hogy a hajdúk akciója volt-e, vagy a császáriak balféksége okozta, arról nem szól a fáma – megpecsételte Pezzen seregének sorsát. A hadtest szinte teljesen megsemmisült, magát az ezredest pedig elfogták Bocskaiék.

Innen pedig már nem volt megállás…

Október 15-e után Bocskai elfoglalta Debrecent, majd Váradot. Tokajnál a hajdúkkal legyőzte Belgiosit. 1604. november 11-én pedig Kassa következett.

Itt adta ki kiáltványát, melyben csatlakozásra szólította fel a nemességet. A kóborló hajdúk és a Habsburgok alatt nyomorgó jobbágyok mellett csatlakozott Bocskaihoz az elégedetlenkedő városi polgárság, de a nemesség, sőt a főnemesség nagyobbik része is. 1605. április 17-én, a szerencsi országgyűlésen, Magyarország és Erdély fejedelmévé választották Bocskai Istvánt. Az év végére pedig már Erdély és Magyarországnak a törökök által el nem foglalt része urának vallotta…

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu;
Kép: Bocskai István a hajdúk élén