Ha valakire lehet mondani, hogy nem volt könnyű gyermekkora, az IV. – avagy Kun – László királyunk. Pedig igazán jó családba született: Árpád-házba, 1262. augusztus 5-én. De zavaros időkben egy királyi sarj sorsa sem könnyű…

Apja V. István magyar király, édesanyja pedig Erzsébet kun hercegnő volt. Nem anyja származása után érdemelte ki a „Kun” jelzőt. Azért meg kellett dolgoznia. A későbbiekben, mikor már hatalomra jutott, leginkább a még a régi pusztai, nomád hagyományokat követő kunok között érezte jól magát. De addig még sok időnek kellett eltelnie, hogy kiérdemelhesse ragadványnevét.

A gyermek László születésekor belecsöppent egy igen „kényelmetlen” helyzetbe. Nagyapja, IV. Béla és apja, V. István ugyanis elszánt küzdelmet folytatott a hatalomért.

Nem igazán jó ötlet, ha egy országnak egyszerre két királya van, ez automatikusan hozza magával a konfliktus lehetőségét. Mind a kettőnek megvannak a maga hűbéresei, támogatói. Akiknek alaposan ki vannak szolgáltatva a helyzetnek köszönhetően. Hiszen az ember esendő, ha egy nagyobb úr – haszon reményében – átpártol a másik oldalhoz, máris borulhatnak az erőviszonyok.

A fegyveres harc nem sokkal László születése után, valamikor november elején robban ki és december elejére már véget is ért. Ezután V. István joggal viselhette az ifjabb király (Iunior Rex Ungarie) címét. De a békés, boldog gyermekkor nem járt ki akkoriban az ifjabb király fiának.

IV. Béla és V. István között nem tartott sokáig a béke. 1264-ben kiújult a harc a két király között, és hogy mennyire komolyan vették, arra ékes bizonyíték, hogy Lászlót és édesanyját saját nagyapja fogatta el és záratta Túróc várába. Talán túszként, talán zsarolni akarta ezzel a fiát, talán egészen más célja volt. De bármit is akart, nem jött össze neki. Az 1265 márciusában, Isaszeg térségében lezajlott csatában döntő vereséget szenvedett.

A két király belháborúját a Nyulak szigetén – a mai Margit-szigeten – 1266. március 23-án megkötött békével zárták le, felosztották egymás között az országot, a Duna volt a határfolyó a „két” Magyarország között.

IV. Béla 1270-ben bekövetkezett halála sem sokat javított az ország helyzetén. A torzsalkodó két királynak sikerült elérnie, hogy a nagyurak túlságosan is megerősödtek. V. István apja halála után kemény kézzel igyekezett rendet tenni és helyreállítani a királyság megingott tekintélyét. Nem valami nagy sikerrel…

A gyermek Lászlót már hét esztendős korában, 1269-ben, eljegyezték I. Károly szicíliai király Izabella nevű lányával. Az itthon csak Erzsébetként emlegetett királylányt Magyarországra hozták, mintegy zálogként, hogy tanuljon, szokja a környezetet, míg hivatalosan is házasságot köthetnek. Akkoriban ez nem volt kirívó eset, az egyház a házasulandó felek korhatárát lányoknál 12, fiúknál 14 éves korban állapította meg.

A gyermekek még nem keltek egybe, mikor V. István 1272 nyarán Dalmáciába készült, hogy ott találkozzon majdani királyi apósával, I. Károllyal. Június 24-én azonban Bihácson, a Gutkeled nemzetséghez tartozó Joákim, a szlavón bán elraboltatta Lászlót és Kapronca várába záratta. A gyermek még csak tíz esztendős volt, de már másodszor rabolták el…

Az viszont érdekes csavart kölcsönöz a történetnek, hogy Gutkeled Joákim a szépségéről messze földön híres Kun Erzsébet – László édesanyja - közeli bizalmasa volt. Hogy mennyire közeli, az nem tudható, de a kis királyfinak nyilván nem lehetett valami szörnyű sora a „rabságban”

V. Istvánt viszont alaposan megrázta eset. Valósággal belerokkant a csapásba. Nyilván nem csak, mint gyermekét féltő apát viselte meg, de mint királynak is betett neki. Odalett a tekintélye. Hadat küldött fia kiszabadítására, de az eredményt már nem érhette meg. 1272. augusztus 6-án meghalt. Halálát még a régiek is egy korszak végének tekintették. Nem véletlenül írták fiáról, Kun Lászlóról, aki a trónon követte a Képes krónikában:

„E László király idejében ugyanis Magyarország nagyságos dicsőségétől kezdett lehanyatlani, amint ezt az alábbi siralmas esetek és történetek mutatják. Belső háborúságok támadtak, városokat romboltak le, falvakat égettek porrá, a béke és egyetértés teljességgel megszűnt, a gazdagok elszegényedtek, az ínséges szegénység miatt a nemesek elparasztosodtak. Abban az időben a talyigát, vagyis a kétkerekű kocsit a nép László király szekerének nevezte, mivelhogy a folytonos rablás miatt az igavonó barmok megfogyatkoztak az országban, és barmok módjára maguk az emberek vonták a talyigát az állatok helyett.”

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu.
Kép: IV. (Kun) László a Képes Krónikában (Chronicon Pictum) I. Magyar Helikon, Budapest, 1964, 128. old. (f.64'a). Országos Széchényi Könyvtár, Budapest