1521 augusztusában ismét ostromolta a török az ország kapujának számító Nándorfehérvárat. Csakhogy ezúttal nem Hunyadi János állott vele szemben tízezer vitézzel, keresztes felkelői segítséggel…

A kulcsfontosságú végvárat 1521-ben alig 700 magyar és szerb vitéz védte, meg persze a városi lakosság. A másik oldalon az ifjú és ambiciózus I. Szulejmán, aki roppant szerény ember lévén, mindközönségesen csak a világ ura akart lenni.  1520-ban jutott trónra és első háborúját mindjárt a fránya magyarok ellen indította. Nem is annyira azért, mert múlhatatlanul a Magyar Királyság ura kívánt lenni. Egyszerűen csak útban voltak. Útban, a gazdag és csábító Nyugat felé…

A hadjárat, szép nagy sereggel - ahogy ez már szokásuk volt – meg is indult, de a legszebb az egészben az volt, maguk se tudták, hogy hova is mennek. Szinte biztos, hogy Nándorfehér nem az első helyen szerepelt a tervekben. Az még hagyján, hogy 1456-ban ott már alaposan megjárták, de Mátyás király halála után – úgy vélve, hogy nincs a környéken Hunyadi, akkor szabad a gazda - mindössze két esztendővel ismét megpróbálkoztak az ostromával. Hunyadi ugyan már - sajnos - tényleg nem vetődhetett arra.

De jött Kinizsi Pál – aki akkor, mint az alsó-magyarországi hadak főkapitánya működött – és ha már arra járt, hát elkergette az ostromlókat. Két évvel később fineszesebbek voltak a törökök, megpróbálták lefizetni a vár védőit. Azok egy része hajlott is az ügyletre – nem fizették valami jól akkoriban a várvédőket -, azonban újra jött Kinizsi. Az árulókat – nem éppen barátságos körülmények között –átsegítették a túlvilágra, a törököt, mint fent, ismét elkergették a vár alól.

De 1521-re már Kinizsi sem volt az élők sorában. Ez már önmagában is elég nagy problémát okozhatott, bár azért akadtak még akkoriban  egészen jó hadvezérek magyar földön. Csakhogy… Igen, a pénz. Mivel alig fordítottak valamicskét hadikiadásokra, a képzett reguláris erők száma erősen megfogyatkozott, viszont legalább a végvárak, védművek műszaki állapota leromlott.

A minden addiginál erősebb, felkészültebb török haderővel szemben egy megroggyant Magyarország állt. A törökök, kis vita után, a szófiai haditanácson végre egyezségre jutottak. Szulejmán kétfelé osztotta seregét, az anatóliai hadak célja Nándorfehérvár lett, a ruméliai sereg pedig Szabács elfoglalására indult.

Szabácsot is rendkívül jól felkészítette egy lehetséges ostromra az akkori országvezetés, a fontos végvár roskadozó falait körülbelül százan védték. Az már nem a védők elszántságán és hősiességén múlott, hogy török egyetlen rohammal bevette a várat. A többségük haláláig harcolt, csak néhányan menekültek meg, hírmondónak. A ruméliaik is Nándorfehérvár felé fordulhattak…

Július 11-re már a teljes török sereg a vár alatt volt. Amelynek nem csupán a falai voltak elhanyagoltak, de komolyabb tüzérsége sem akadt. Így aztán valóságos csodaszámba megy, hogyan tudták visszaverni a védők az tíz-húsz nagyobb rohamot, melyet a különböző források emlegetnek. Ki tudja, meddig tarthattak volna ki, ha védelem egyik vezetője, Móré Mihály át nem szökik a török táborba és némi javadalmazás fejében el nem árulja, melyek a vár gyenge pontjai.

A török ezek után már könnyűszerrel szorította vissza a még mindig makacsul kitartó védőket a fellegvárba. Innen még három rohamot vertek vissza, míg augusztus 29-re mindössze 72-en maradtak életben. Hadianyaguk már alig maradt, de azt a keveset üres hassal vehették számba, mert már élelmük sem volt. Oláh Balázs, a védelem vezetője, ilyen körülmények között nem látott más kiutat, mint a megegyezést. Szabad elvonulás fejében átadta a várat. A törökök belementek az alkuba. Mikor a védők elhagyták a várat, felajánlották nekik, hogy csatlakozzanak a török hadhoz. Erre nem voltak hajlandóak, ezért mindannyiukat lemészárolták.

Nándorfehérvár elveszett. Nyitva állt az út Magyarország és azon túl, a Nyugat felé.

Az, hogy a védők 66 napig állták a sarat, pocsék felszereltséggel, hihetetlen túlerővel szemben, a maga idejében világcsúcs volt. Ilyen hosszú ideig egyetlen vár védői sem lesznek képesek dacolni a törökkel, még hosszú ideig, Eger és Szigetvár ostromáig.

Az ifjú Szulejmán boldog volt. A vár elfoglalásának napját, augusztus 29-ét, a szerencsenapjának nyilvánította és a későbbiekben is igyekezett erre a napra időzíteni fontosabb hadi vállalkozásait.

Sajnos, a történelmünkből jól ismerhetünk ilyen napokat: 1526. augusztus 29. – a mohácsi csata, 1541. augusztus 29. – Buda trükkös bevétele.

Kép: Wolfgang von Resch: Nándorfehévár 1521. évi ostroma (Nürnberg, 1522)
Forrás: Wikipédia.