Volt idő Magyarországon, mikor még egy közszereplő nem engedhetett meg magának mindent. Azokban, a történelem homályába veszett napokban következményei is voltak egy-egy megnyilvánulásnak…

Janszky Lajos vezérőrnagy 1886. május 21-én a budai temetőben tiszttársaival megkoszorúzta Heinrich Hentzi sírját és szép, kerek, a néhai tábornokot és harcostársait méltató, dicsőítő beszédet mondott. Ez pedig – azzal megtetézve, hogy Hentzinek még szobra is állt Budán – alaposan betett a derék budapesti polgároknak.

És itt álljunk meg egy pillanatra.

Ki az Hentzi és miért volt szobra Budán? – kérdezheti joggal a mai Olvasó, aki semmi ilyesmit sem láthat, ha ráérő idejében sétál egyet a Várban.

A tizenkilencedik századi budapesti polgár ugyan tudta, hogy ki volt Heinrich Hentzi, de ő sem értette, hogy mit keres a szobra a magyar királyok ősi várában.

Ugyanis Heinrich Hentzi osztrák vezérőrnagy volt Buda védelmének irányítója a szabadságharc idején, az 1849. májusi ostromkor, a magyar honvédek ellenében.

Görgey Artúr így írt neki az ostrom előtt:

„Ha pedig ön az úgynevezett Budavárának végsőkig való megvédésével összekötendi a Lánchíd megrontását, vagy Pestnek bombázását, honnét ön megegyezésünk folytán megtámadástól egyáltalán nem tarthat, s mely tett nyilván csak alávalónak lenne mondható, akkor önnek becsületszavamat adom, hogy a vár bekövetkezett megvétele után az egész várőrség kardra fog hányatni.”

Hentzi nem sokat törődött a figyelmeztetéssel, gátlástalanul lövette Pestet, ahol tényleg nem volt semmilyen katonai célpont. Parancsot adott a Lánchíd felrobbantására is. Igazán nem rajta múlott, ő mindent megtett a „nemes” ügy érdekében, hogy Clark Ádám remeke még az átadása előtt összedőljön.

A többi meg történelem. A magyarok visszafoglalták Budát, Hentzi belehalt egy haslövésbe, Görgey pedig mégsem mészároltatta le a védőket.

És ennek az embernek ott díszelgett a szobra a budai Szent György téren a Hadügyminisztérium előtt. Felteszem az akkori budapesti polgároknak legalább annyira csípte a szemét, mint kései utódaiknak a tömegével állított szovjet emlékművek. Tiltakoztak is ellene eleget, követelték is, trükkel is el akarták érni elbontását, de hasztalanul. Az emlékmű ott csúfolgott jó ideig…

A Hentzi-sírnál elmondott beszéd alaposan betett a budapesti polgároknak. Úgy látszik, jó eleink még komolyabban vették magyarságukat, no meg azt, ha valaki a nemzet ellen beszél, vagy cselekszik.

Másnap a képviselőházban ketten is felszólaltak a Janszky-beszéd ellen, de az akkori egyetemi ifjúság sem volt rest, hazafias dalokat énekelve tüntettek Budán és biztos, ami biztos beverték Janszky ablakait. Ja, kérem, ha az ifjúság az utcára vonul…

Május 24-én, az akkori miniszterelnök, Tisza Kálmán, azzal csillapította le a közvéleményt, hogy Janszky tábornok beszédét „tapintatlannak és helytelennek” minősítette és arra hivatkozott, hogy ezzel a minősítéssel „magasabb” osztrák körök is egyetértenek.

Ez viszont a bécsi udvarnak nem tetszett. Albrecht királyi herceg, a közös hadsereg főfelügyelője - az osztrák birodalmi gyűléssel összhangban - elítélőn nyilatkozott a Tisza Kálmán felszólalásáról.

Ez a reakció meg az egyetemistáknál tette be a kaput. Újra tüntetni kezdtek és a békésnek induló tüntetés több napig tartó zavargásokba torkollott. Már úgy tűnt, újra forradalom robban ki Budapesten, ezért aztán komoly katonai erőket vezényeltek ki a „rend” helyreállítására. Végül többszöri szuronyrohammal és huszárok bevetésével sikerült „meggyőzni” a tömeget…

Az eredmény: egy halálos áldozat, sok sebesült és 710 embert letartóztattak.

Hogy mik nem történtek a tizenkilencedik században! Ilyesmi persze a huszonegyedikben nem fordulhatna elő… Meg tán az se, ami ezután következett. A magyar közvélemény várta, hogy a király kiengesztelje a vérig sértett nemzeti önérzetet és meg is kapta az „elégtételt”. Janszkyt előléptették budapesti hadtestparancsnokká… A király kéziratában az előző hadtestparancsnok leváltását pusztán katonai szükségszerűséggel indokolta.

Akkoriban így mentek a dolgok…

Kép: Budapest, I. Kerület, Budai Vár, Szent György tér, Honvédelmi Minisztérium.
A felvétel 1894 körül készült.
A kép forrása: Fortepan / Budapest Főváros Levéltára. Levéltári jelzet: HU.BFL.XV.19.d.1.07.006
Fortepan 82330   
Orig: Budapest Főváros Levéltára / Klösz György felvétele