1849-ben az osztrákokkal még csak elboldogultunk volna és ezt ők is tudták. Nem véletlenül hívták be az oroszokat… Azok meg jöttek. Ahogy ez később a szokásukká vált…Még Erdélyben volt a legjobb a helyzet, itt „alig” 55 000 főnyi intervenciós hadsereggel kellett szembenéznie a jóval kisebb magyar honvédseregnek.

Bem József tábornok moldvai hadjárata után – melyet a magyar szabadságharc ellen felkelő románok ellen vezetett - visszatért Erdélybe. Az ő feladata volt, hogy az elaprózott magyar erőket összevonva feltartóztassa a császári hadat, a velük szövetséges havasalföldi román felkelőket, valamint a támogatásukra érkezett orosz sereget. Bár Erdélyben a magyar csapatok nem voltak akkora hátrányban, mint a magyarországi hadszíntéren, Bem apó akkor se vigadozhatott.

A legjobb erőit a Temesközbe küldte, a magyarországi honvédsereg támogatására, a maradtak pedig többnyire lelkes, de tapasztalatlan újoncok voltak. Ha nem muszáj, valószínűleg nem vállalta volna a csatát az Alekszandr Nyikolajevics Lüders tábornok vezette orosz és az Eduard Clam-Gallas tábornok irányította osztrák hadsereggel.

De nemigen volt más választása. Kétezerötszáz – más források szerint háromezer, de akad, aki hatezret emleget - fős magyar had nézett szembe a hozzávetőleg 12000 fős ellenséges sereggel. A magyarok 12 ágyút vonultathattak fel, a harminccal szemben.

A tűzpárbaj – számunkra - mégis jól indult. Szkarjatyin tábornok, Lüders hadsegédje, elesett. De aztán…

Így írt az eseményekről Dorsner osztrák ezredes a jelentésében:

„(…) F. év július 31-én Segesvárnál egyfelől a császári orosz hadtest egyik része, másfelől egy Bem személyes vezetése alatt álló felkelősereg között heves csata folyt le, amely az ellenség legteljesebb vereségével végződött. Az ulánusok jól végrehajtott kartácstűz után átütő sikerű lándzsarohamot intéztek a felkelőknek Fehéregyháza előtt álló gyalogsága ellen és az utóbbinak nagy részét nyomban, menekülés közben lemészárolták. A derék nassaui ulánusok úgy álltak véres bosszút a szeretett Szkarjátyin tábornok elestéért, hogy ezernél több halott teste fedte a csatateret. Ekkor félelem és rémület fogta el a már bizonyára az ágyútűz megszűnésétől is megrendült ellenséges csapatokat; sokan közülük sírva, vad és rendezetlen sorokban rohantak Héjjasfalván keresztül Keresztúr felé. A kozákok szakadatlan üldözése még fokozta a pánikot az ellenség körében, amelyet csak az alkony mentett meg a teljes megsemmisüléstől. Az ellenség több mint 1000 halottat és sok sebesültet vesztett, 7 ágyút és 2 zászlót hódítottunk el; továbbá nagy mennyiségű hadianyagot, sok tömött szerkocsit zsákmányoltunk s kb. 500 hadifoglyot ejtettünk. (…)  Maga Bem alig tudott elmenekülni az őt üldöző kozákok elől, s ezek egyike azt állította, hogy lándzsaszúrással sebet ejtett rajta. Az oroszok vesztesége 44 halottat és 106 sebesültet tett ki. Az előbbiek között volt Szkarjátyin tábornok, az utóbbiak közül 6 volt a tiszt.”

A csata tehát elveszett. És sokak számára még ennél is fájóbb, hogy Petőfi Sándor is elveszett. Eltűnt segesvári csatában az egyik legnagyobbnak tartott magyar költő, a szabadság dalnoka. Talán elesett. Mások azt tartják: elfogták és elhurcolták az oroszok. Tán sose fog kiderülni, mi volt az igazság.

A segesvári csata elveszett, de a magyarok még kitartottak. Még néhány napig… Az augusztus hatodikán Nagyszebennél és Nagycsűrnél megvívott összecsapások viszont már megpecsételték a honvédsereg sorsát. A sokszoros túlerő győzött.

Bem tábornok mégis teljesítette feladatát. Feltartóztatta Lüderst, aki így, az orosz haddal, nem tudott kijutni a magyarországi hadszíntérre. Legalább ennyivel kevesebb lett ott az ellenség...

Forrás: Wikipédia; Rubicon.hu; Mult-kor.hu;
Kép: Petőfi halála (litográfia - Marastoni József; Lotz Károly)